2013. október 5., szombat

Pénzt kértek az anyától, hogy a kisbabájával aludhasson

Csak pénzért, naponta háromezer forintét maradhatott egyhónapos kisfiával egy budapesti anya a gyermekkorházban, holott a törvény szerint nem kellett volna fizetnie, írta a Blikk. A hét éjszakáért 21 ezer forintot kért tőle a kórház, amely azt mondta, ha nem fizet, a széken kell aludnia, de az ágyra nem feküdhet.
"Aludjon a széken, vagy fizessen!" – állítása szerint ezt mondták egy fővárosi gyermekkórházban a 34 éves Andreának, aki egyhónapos kisfiával, Rolanddal került oda még májusban, írta a Blikk.
Az édesanya 21 ezer forintot fizetett a hétnapos kórházi tartózkodás után, holott a törvény szerint térítésmentesen lehetett volna beteg, szoptatott babája mellett. "Nem az étkezéssel indokolták a napi háromezer forintot, hanem azt mondták, az ágyért és az ágynemű tisztíttatásáért kell fizetni" – mondta az anya, aki besárgult és lefogyott babájával került be a gyermekkórházba.
Andrea egészségügyi dolgozó, és tisztában volt a szabályokkal, de hiába érvelt azzal, hogy szoptatós anyaként jár neki az ingyenes tartózkodás, fizetnie kellett. "Azt mondták, akkor aludjak a széken, mert az ágyra úgy rá sem ülhetek. Az senkit nem érdekelt, hogy ha nem pihenek, akkor elmehet a tejem" - mondta a lapnak Andrea, aki felajánlotta, hogy bevisz egy matracot magának, de azt nem engedték. "Elém tolták a nyilatkozatot, hogy írjam alá. Napi háromezerért kaptam egy szétnyitható fotelágyat és közös fürdőt a folyosón" - mondta a nő.
A szóban forgó kórházban a Blikknek azt mondták, hogy térítésmentesen csak az anyaotthonban tudnak szállást biztosítani az anyáknak. "Ellenkező esetben ki kell fizetni a háromezer forintos napi díjat, de van lehetőség egyéni elbírálásra. Az anya szociális alapon kérheti, hogy méltányosságból elengedjük a térítési díjat. Ez az esetek zömében meg is szokott történni" – közölte az intézmény illetékese.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) korábban a Blikknek mondták, hogy az egészségbiztosítási törvény szerint az OEP a kórháznak finanszírozza a 14 év alatti, kórházban fekvő gyermek szülőjének kórházi ellátását, amelyért az OEP 3000 forintot fizet naponta az intézménynek. A kórházi ellátásért az intézmény a beteg hozzátartozójától pénzt nem kérhet, kivéve, ha a hozzátartozó többletszolgáltatást, például internetet, színes tévét kér.

Dull Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése