2013. november 18., hétfő

GONDOSAN MEGTERVEZETT MERÉNYLETEK VOLTAK








GONDOSAN MEGTERVEZETT MERÉNYLET VOLT
November 22-én lesz 50 éve, hogy megölték Kennedyt, akiről most a Huffpost is megemlékezett azzal a címmel, hogy igaz lehet az, hogy összeesküvés áldozata lett. A magyarok másnap reggel a rádióból tudták meg a hírt és egy idő után azt is közölték, hogy 70 évre titkosították az ügyet. Tehát mostantól még 20 évet kell erre várni, de az sem biztos, hogy addigra meglesznek az akták. Az 1967-es Polbítfesztiválon volt egy szám, „Ki ölte meg Kennedyt?” aminek szövegét S. Nagy István írta és Neményi Béla énekelte az Atlantisz együttesből. A kérdést azonban úgy kell föltenni ma is, hogy „Kik ölték meg Kennedyt?” Mert ez egy jól megszervezett fölülről vezényelt merénylet volt és van olyan érzésünk, hogy a merénylők 70 év után is ügyelnek a titokra. Az eltelt 50 évben rengetegen kutatták a merénylet okait és tetteseit és sokan már közel jártak a megfejetéshez, de az biztos, hogy az akkori kormánykörök is benne voltak ebben a gyilkosságban. A gyilkosság után létrehoztak egy bizottságot a kivizsgálásra, de az nevetséges erdeményekre jutott. Kép:Huffpost
1-ső kép, mivel jó idő volt nyitott kocsiban és nagy örömmel látogatott Dallasba az elnök és felesége, az első ülésen a kormányzó és felesége van
2-dik kép egy perccel a lövések előtt
3-dik képen felesége a lehanyató fejét fogja
4-dik képen teljes sebességgel rohannak a kórházba
5-dik képen a kórház bejelenti halálát
6-dik képen a városból elszállítják koporsóját a repülőtér felé


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/50-%C3%A9ve-%C3%B6lt%C3%A9k-meg-kennedy-eln%C3%B6k%C3%B6t






KENNEDY ELNÖK UTOLSÓ ÚTJA VOLT
A két képet a National Geographic közölte. A halála napján reggel még egy tömeg előtt beszélt, ahol látható, hogy akkoriban még az elnököket nem védték biztonságiak annyira mint később. Ma már elnököt ilyen tömeg közé nem engednek sehol. Kivéve Iránban, Boliviában és néhány hasonló országban. A második színes kép, amikor beszállnak majd a kocsiba, az utolsó végzetes útjukra. „Ő volt az egyetlen római katolikus vallású elnök az USA-ban.” (wikipedia) Kép: a három Kennedy testvér, akik mind politikusok voltak
KENNEDY TESTVÉRÉT IS MEGÖLTÉK!
Robert F. Kennedy (1925-1968)
Kennedy elnök megölése után Róbert nevű testvérét is megölték öt évvel később, aki akkor szintén elnök akart lenni. A gyilkos neve igen érdekes: „Sirhan Bishara Sirhan, egy jeruzsálemi keresztény palesztin családból származó, 24 éves fiatalember, aki akkoriban éppen lóápolóként dolgozott egy közeli versenyló-tenyésztőnél.” Akkoriban a hazai hírekben és azóta sem foglalkoztak ezzel a furcsa nevű gyilkossal, de állítólag itt is volt egy másik alak is, aki besegített a lelövésbe. A jordán származású Sirhan 1944-ben született, 12 éves korában került szüleivel az USA-ba és ma is börtönben van. És azóta is számtalan ügyvéd próbálta kimenteni, de nem sikerült. Állítólag azért ölte meg Robert Kennedyt, mert előző évben volt az 1967-es izraeli háború és ott Amerika Izraelt segítette repülőgépekkel, az arabok ellen. Edward Kennedy volt a legfiatalabb testvér, ő is politikus volt, de őt életben hagyták, mert talán nem akart elnök lenni. Azonban: „1964-ben Edward "Ted" Kennedy majdnem életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben. Rajta kívül két ember élte túl a balesetet: a pilóta és a segédje. Szerzett sérülései – törött borda, törött farcsont, kilyukadt tüdő – egész életében (2009-es haláláig) fájdalmat okoztak neki. Azonban egy újabb tragédia az egész életét beárnyékolta. Egy átmulatott éjszaka után, 1969. július 18-án, egy évvel bátyja halálát követően a Kennedy által vezettet kocsi letért egy hídról, és a vízbe zuhant a Chappaquiddick szigeten. Tednek sikerült elhagynia a járművet, utasa, Mary Jo Kopechne holttestét viszont csak másnap találták meg a búvárok.” (multkor) A vele lévő nő a titkárnője volt, aki 29 évesen halt meg.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/kennedy-testv%C3%A9r%C3%A9t-meg%C3%B6lt%C3%A9k






KENNEDY GYILKOSAIT A CIA KÖZÖTT KELL KERESNI
A John F. Kennedy ( JFK ) gyilkosság 50. évofrdulóján az amerikai nép és az amerikai média két különböző világban él. A hivatalos média még mindig nyomja a mítoszt, hogy JFK -t egy magányos kommunista, Lee Harvey Oswald ölte meg. De a legtöbb amerikai ezt nem hiszi el. Az 1990-es években az amerikaiak nagy többsége úgy hitte, hogy JFK-t egy összeesküvés ölte meg, és a CIA keze van benne. De az amerikai média - többek között az alapítványok által finanszírozott álalternatív média - vonakodik közzétenni a bizonyítékokat. (A cikk szerzője fölidézi, hogy a 70-es években írtak egy cikket erről a témáról, de egy lap se jelentette meg. A szerk.) A cikk válaszolt arra a kérdésre: "Ki ölte meg JFK-t?" Három egyszerű betű: CIA. Az amerikai lopakodó rendőrállam, ellentétben a nyílt rendőrállamokkal, lelki és nem fizikai úton igyekszik elhallgattatni a komoly ellenzéket. A CIA találta ki azt a hamis szöveget is, hogy a JFK gyilkosságot agymosásra használja fel, elültetve az emberekben azt a hamis gondolatot, hogy: "Soha nem fogjuk igazán megtudni az igazságot." E célból hatalmas mennyiségű dezinformációs anyagokat terjesztettek, beleértve azt a nevetséges elmélet is, hogy JFK felesége Jackie, vagy a limuzin sofőrje, William Greer adta le a végzetes lövéseket. A CIA „szajkózó” programja, amely beépült a hivatalos médiába és ezt használják az agymosás eszközeként, ők adták be az "összeesküvés elméletet" is, hogy széles körben lejárassák azokat, akik elmondták az igazságot a JFK gyilkosságról. A cél az volt, hogy megfélemlítsék az embereket. Lelki tagadás állapotában tartsák őket, s utána azt gondolják magukban, hogy " soha nem fogjuk megtudni, hogy ki ölte meg JFK-t". Ahelyett, hogy szembe néznének az egyszerű és nyilvánvaló ténnyel, hogy a CIA ölte meg JFK-t. A média végtelenül ismételgeti és szajkózza azt a mantrát : "Biztos, hogy ez egy nagy és összetett összeesküvés volt, ami arra utal, hogy senki sem volt, aki beszélt volna erről!" De volt egy koronatanú, aki bevallotta, hogy kik voltak JFK gyilkosai. Ez a CIA tiszt E. Howard Hunt (1918-2007), akiről 1985. február 6-án jogilag is kimondták, hogy részt vett a CIA JFK meggyilkolásában. 1963. november 22-én vadászat volt Dallasban, az ő szerepe az volt, hogy lefizette a fegyvereseket. Miért akarta a CIA megölni JFK-t? Hunt elmondta, hogy a CIA-nál mindenki gyűlölte Kennedy elnököt. És emiatt több mint 1400 CIA zsoldos ki lett rugva, mert a Kuba elleni Disznó-öböli támadás egy bukás volt. Ki lett nyomtatva, hogy az elnök "hazaáruló" béketerveket akar Kubával, Vietnammal és még a Szovjetunióval is. Továbbá Kennedy minden erejét latba vetette, hogy leállítsa Izrael atomfegyver-programját és igyekezett, hogy véget vessen annak, hogy a Federal Reserve-nek magánvaluta monopóliuma legyen. (A FED Amerika szövetségi pénzkibocsátó jegybankja nem állami, hanem magánbankárok kezében van, 1913 óta! A szerk.) És azzal fenyegette az olajtársaságokat, hogy a nyereségüknek véget vet a juttatásoknál. Bár az amerikai nép szerette JFK-t, de az amerikai korrupt elit gyűlölte őt. Hunt vallomásait, beleértve a kézzel írott és hangszalagra rögzített összefoglalókat is, megerősítették több független forrásból is. Többek között Brad Ayers, aki a CIA részéről a Miami JM rádióállomás előtt ismertette a merényletet. Könyvében, aminek a címe "The Zenith Secret" (A titok csúcsa. A szerk.) Ayers leírja, hogy a CIA hogyan szervezte meg az összeesküvést JFK ellen. E. Howard Hunt vallomásainak a száma nemcsak egy tucat, hanem több száz". A fegyverüzlet is bizonyítja, hogy nincs kétség afelől, hogy a CIA volt a központja az államcsínynek, JFK ellen. Ha további részletek akar megtudni a Hunt vallomásokról, akkor figyelje mert ezek on-line is elérhetőek a No Lies Radio címén. Dr. Kevin Barrett (részlet, PressTV)
Kép: amerikai lap a Kennedy gyilkosság másnapján, amikor Johnson addigi helyettes elnök leteszi az esküt. Johnson is ellensége volt Kennedynek. A cikkben szereplő könyv, Hunt a leleplező CIA tiszt, a rádió oldala nem elérhető, csak az ilyen nevű Facebook oldal, ahol a hivatkozások nem működnek, tehát működik a CIA keze továbbra is

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/kennedy-gyilkoss%C3%A1g-h%C3%A1tter%C3%A9r%C5%91l


KENNEDY A TITKOS TÁRSASÁGOK ELLEN IS FÖLSZÓLALT
Az erről szóló videó itt látható:
www.deres.tv/content/kennedy-gyilkossag-50-evforduloja
A legtöbb bizonyítékot tartalmazó úgynevezett Warren-jelentés 25 év múlva válik nyilvánossá, de korántsem biztos, hogy abból igazi válaszokat fog kapni a közvélemény. Válasz természetesen ez a blogbejegyzés sem fog adni, de ezt a két videót érdemes megnézni ezen a napon. Az első a híres Zapruder-felvétel, illetve annak digitálisan feljavaított változata. Abraham Zapruder, az egész eseménysort filmen megörökítő férfi épp az elnöki autó felett állt a dombon a merényletkor. 8 milliméteres kameráját néhány másodperccel azután indította el, hogy az elnöki limuzin kikanyarodott a térre. Az innentől rögzített 26,6 másodpercével aztán bevonult a történelembe, egyedülálló felvétele ugyanis végigköveti a merénylet minden mozzanatát. Zapruder nem profi operatőr volt, csak hobbiból filmezett. A közeli ruhaboltját hagyta ott egy kis időre, hogy megnézhesse az elnöki menetet. Elmondása szerint végig tisztában volt felvételének jelentőségével, filmje csak évekkel később, a merénylet rekonstruálásának céljából lett nyilvános.A második felvétel, pedig egy lehetséges indítékot mutat be. John F. Kennedy a titkos tásaságokról beszél, és arról, hogy azok az USA ellenségei. Amikor az alábbi videót nézzük, sok "társaság" jöhet szóba, de azért valljuk be, leginkább egy nép jut az eszünkbe, melyre oly jellemzőek az elhangzó sorok. (derestv, részlet)








ZSIDÓ BŰNBANDÁK ÁLLTAK A KENNEDY GYILKOSSÁG MÖGÖTT
Ma, november 23-án a Huffpost oldal sok tévéműsort idéz a gyilkossági évforduló kapcsán, de ezek mind megtévesztő, szemfényvesztő kacsák. A lényegről nem beszélnek. Bezzeg a PressTV amerikai tudósítója, Kevin Barrett elmondja azt amiről Amerikában és nálunk hallgatnak. Következő összeállításunkból majd kiderül, hogy egy magyarországi zsidóbűnöző is vezető szerepet játszott a Kennedy elleni gyilkosságban. Ezt eddig Magyarországon még sehol sem szellőztették meg. És továbbra is elhallgatják a hazai cionisták piszkos múltját.
A legutóbbi rádiós vendég Dr. Laurent Guyénot úgy véli, hogy Michael Collins Piper tézise - , hogy Izrael a globális Cionista Bűnszövetkezet volt a nagy játékos, ha nem a legfontosabb szereplő a JFK merényletben – ezt komolyan kell venni. Izraelnek erős indítéka volt. A közelmúltban megjelent a Jerusalem Postnak egy cikke: "A történelem azt mutatja, hogy egyes kérdések annyira fontosak, hogy még az Egyesült Államok elnöke sem kényszerítheti Izraelt a markában tartani.. A legélesebb példa zajlott le közel 50 évvel ezelőtt, amikor John F. Kennedy azt követelte, hogy David Ben Gurion vessen véget Izrael nukleáris elrettentő programjának, amikor ennek biztosítása szükséges a zsidó túléléshez, egy nagyon ellenséges világban." Ben Gurion gőgösen nem volt hajlandó válaszolni JFK levelére, amely azt követelte, hogy Izrael hagyjon fel nukleáris törekvéseivel. Ehelyett lemondott. Hat hónappal később, JFK-t nyilvánosan kivégezték. Néhány évvel azután, hogy Ben Gurion megkapta a nukleáris fegyvereket ... mivel ő vágyott háborús agressziót belopni Jeruzsálembe. Azok a cionisták, akik elsődleges mozgatói voltak a JFK merényletnek, azzal érvelnek, hogy nekik sem volt több JFK ellenes frakciójuk, sem egzisztenciális indítékuk, mint másoknak. Anélkül, hogy a cionista részvételt igazolnánk az amerikai hadseregben, a CIA-ban és a szervezett bűnözésnél JFK ellen, valóban szelídebb eszközökkel léptek föl. Valóban a cionisták olyan helyzetben voltak, hogy a JFK gyilkosság kerekeit mozgásba hozzák? A szkeptikusok azt állítják, hogy Izrael csak egy apró entitás, nyolc millió ember, így abszurd elképzelni azt, hogy ők uralják az amerikai birodalmat és a kormányokat a történelemben. Pedig a tények egyébként mást mutatnak. Az apró cionista entitás nyolc millió ember, valamint több millió fanatikus lojalista a világ minden tájáról, akik egyértelműen uralják az amerikai külpolitikát, és megtették JFK ellen a gyilkosságot. Úgy tűnik, hogy JFK ügyben az államcsíny volt a fordulópont. Eisenhower és Kennedy elnöksége alatt önálló külpolitikája volt az amerikai érdekeknek és nem az izraeli érdekeket szolgálták . De mivel megölték a Kennedyket az USA-ban, azóta már egy szánalmas rabszolgája lett Amerika Izraelnek. Hogyan csinálhattak az izraeliek egy megtervezett államcsínyt Amerikában? Michael Collins Piper „ Utolsó Itélet” című könyve azt sugallja, hogy a pénzhatalom és a CIA kémelhárító főnökének, James Jesus Angleton-nak az árulása, a kulcsa a kérdésnek, hogy megértsük azt, hogy kik voltak a valódi parancsnokok a láncok mögött, a JFK merényletnél. James Jesus Angleton volt a CIA és a Moszad összekötője, ténylegesen Mossad anyajeggyel. Ahogy Guyénot emlékeztet minket: "Angleton legközelebbi szakmai barátai a tengerentúlról jöttek, a Moszadtól és nagy becsben tartották az izraeli kollégáikat és Izrael államát, amely neki mély elismerést hozott a halála után." A CIA-nál a kémelhárítás vezetője Angleton volt és ő "engedélyezte" JFK a gyilkosságot. Megyőzte a CIA-t különféle katonai adatok alapján, úgy hogy ezt JFK tudta vagy nem tudata, hogy ő az ügynöke volt a kommunistáknak. Nagyon valószínű, hogy ezt az izraeli barátainak a kezdeményezésére tette. Miután JFK-t árulónak és az ellenség ügynökének tekintették a CIA kémelhárítói. A merénylet után Angleton egy elterelő műveletet vezetett, hamisan vádolva az oroszokat. Earl Warren, a legfelsőbb bíró meg volt győződve arról, hogy felfedezte az összeesküvést JFK ellen, miután megtudta, hogy az oroszok vannak a gyilkosság mögött, és neki az az igazság jött ki, hogy ennek az eredménye egy termonukleáris háború lenne. Michael Collins Piper elmagyarázza, hogy amikor a "Kövesd a pénzt " akció volt, akkor a JFK merénylet mögött a cionisták pénztárcáját találták meg. New Orleansban, DA Jim Garrison felfedezte, hogy a rejtett üzemeltetők mögött a JFK ellenes puccsot egy feketén dolgozó „árstabilizációs” bank finanszírozta, az úgynevezett Permindex leányvállalata, amely egy svájci bank tulajdonában lévő legendás Moszad pénzemberé, Tibor Rosenbaum-é volt. A Permindex elnöke Louis M. Bloomfield volt, az Izrael-lobbi vezére és ő a Bronfman családdal együttműködött Kanadában. A Bronfmanok már régóta jártak a Meyer Lansky bűnözési szindikátusába (Szövetkezett pénzügyi vállalatok. A szerk.) és emögött az egyik legnagyobb "pénzhatalom" Izrael állt. (A felsorolt nevek és cégek a zsidó maffiabűnözés csúcsán álltak Amerikában és szabadon működhettek. Erre a cikk is utal. A szerk.)Tehát a cionisták voltak a pénzpiramis csúcsán, ezeknek a "tulajdonosai " a CIA feketepiaci szereplői voltak. Ezek a szervezett bűnözésből jött elemek résztvettek a merényletben. Kiderült, hogy Rosenbaum svájci bankja nem csak a finanszírozta a CIA Black Ops-ját (feketén működő árstabilizációs hivatal. A szerk.), beleértve a JFK gyilkosságot is, de a maffiavezér Meyer Lansky volt az elsődleges szereplője a "pénzmosásnak". Lansky volt a feje minden szervezett bűnözésnek Amerikában , mert ő irányította a pénztárcájával a szálakat. Azt mondják, hogy a magas szintű izraeli CIA tisztnek, James Jesus Angleton-nak nem sikerült föltünnie mindig. Nagyrészt eltünt a radar képernyőkről, mint a legtöbb JFK gyilkossági nyomozók. Míg a középszintű srácok, mint Howard Hunt és William Harvey, és az alacsony szintű srácok, mint Frank Sturgis és David Sanchez Morales, már széles körben pellengérre kerültek, a JFK gyilkosságbeli szerepük miatt. Hasonlóképpen, az alacsonyabb szintű bűnözés főnökei, mint Johnny Roselli és Sam Giancana verést kaptak, mielőtt tudtak arról, hogy tanúskodni fognak a parlament Gyilkossági Bizottságában. Míg a cionista bűnözés bankár főnöke, Meyer Lansky, elélhetett egészen öreg koráig. És ne felejtsük el, hogy Clay Shaw, a Permindex cég elnökségi tagja viszonylag fiatalon halt meg, míg a cionista főnökei Bloomfield és Rosenbaum sikeresen megmaradhattak az árnyékban. És beszéltek a "kövesd a pénz" figurái. JFK meggyilkolása kapcsán a kutatók azt feltételezik, hogy Kennedy elnöknek az a döntése, hogy véget vet a Federal Reserve (FED az amerikai jegybank magánkezekben van. A szerk.) privát monopóliumának volt az egyik indítéka a gyilkosságnak. Vegyük észre és tudni kell azt, hogy a cionisták aránytalanul nagy szerepet játszanak a banki kartellekben, amelyeket a Federal Reserve birtokol. Bár van még több kemény bizonyíték arra, hogy a CIA központi szerepet játszott a JFK elleni merényletben, de sok közvetett bizonyíték mutat meggyőzően a CIA-án túli szereplőkre is. Michael Collins Piper könyve "Az utolsó ítélet" erős tényeket mond arról, hogy Izrael, a világ egyik vezető ereje állt a JFK merénylet mögött. (Kevin Barrett, pressTV, részlet)
Kép: Első képen a szemüveges nagyfülű zsidó CIA kémfőnök, aki Izraellel is tartotta a kapcsolatot, Angleton.
Második képen Izrael első elnöke, Ben Gurion, akinek Kennedy megtiltotta az atomfegyvert, míg a francia elnök De Gulle Izraelt támogatta ebben. Érdekes összefüggés, hogy ebben az időben lett Franciaország is atomhatalom.
Harmadik képen a zsidó maffiák és itt szerepel Tibor Rosenbamum ( ötödik képen) Mossad ügynök, rabbinak nevezve. Róla külön összeállításban szólunk.
Harmadik képen a Tibor Rosenbamumhoz tartozó másik maffiavezér.
Negyedik képen Lansky a pénmosodás maffiavezér.
Hatodik képen az Utolsó ítélet című könyv szerzője és hetedik képen a könyve. Ezt a könyvet Amerikában kapni, de nálunk senki sem óhajtja magyarra fordítani.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/zsid%C3%B3b%C5%B1n%C3%B6z%C5%91k-%C3%B6lett%C3%A9k-meg-kennedyt



FÖLFESLIK A ZSIDÓK MUNKÁJA KENNEDY MEGÖLÉSÉBEN
Kevin Barrett szakértő rövid nyilatkozatából, részlet.
Press TV: Mit gondol, kik álltak a JFK gyilkosság mögött ?
Barrett : Tudjuk most már több évtizedes kutatások után, hogy a CIA volt a központja az államcsínynek, ami megdöntötte Kennedy- elnökségét. Van egy teljes vallomás, ami mind hangfelvétel és egy aláírt anyag, amit E. Howard Hunt csinált, aki egy CIA ügynök volt. Ő az az ember, aki államcsínyt csinált Guatemalában is, és felvettek egy csoport CIA tisztet a CIA állomásra Miamiben, Floridában, hogy megöljék Kennedy elnököt. Tehát tudjuk, hogy ezt alapvetően CIA csinálta, hogy megdöntse a kormányzat működését, mint sok más CIA merénylettel más államfők ellen, mint például a későbbi venezuelai elnök, Hugo Chávez esetében. De vannak arra utaló jelek is, hogy más erők is benne voltak ebben a munkában amit Michael Collins Piper Utolsó Itélet című könyve feltárja azt a hipotézist, hogy Izrael és a Moszad volt nagy játékos, ha nem a legnagyobb szereplő ebben a merényletben. A bizonyíték az, hogy a legmagasabb szintű CIA- tiszt rendelte el a merényletet, James Jesus Angleton, aki a kémelhárítás főnöke volt és ő nagyon közeli barátja volt Izraelnek, ahol őt már inkább izraelinek tartották, mint CIA főnöknek. Másodszor, a Kennedy-gyilkosság pénzelését egy Permindex nevű pénzügyi csoport csinálta. Mivel a Permindex bíróság elé került rövid időre, ott a New Orleans-i kerületi ügyész, Jim Garrison kiderítette, hogy alapvetően benne volt a cég a gyilkosság pénzelésében. A cégnek egy svájci bank volt a tulajdonosa, amely támogatta a cionistákat és a szintén maffia Meyer Lanskyt pénzzzel, aki egy pénzmosoda volt. Meyer Lansky volt a feje a szervezett bűnözésnek Amerikában 1963-ban és mint egy fanatikus cionista dolgozott a Moszadnak.
Press TV : Természetesen Kennedy elnök volt az egyetlen amerikai elnök aki ellenezte Izrael atomfegyver-programját. Mit gondolsz, miért volt Izrael ellen, hogy a nukleáris fegyvereket megszerezzék?
Barrett : Bárki tudja józan ésszel, hogy Izrael nukleáris fegyverei teljes katasztrófát hoznának a világ számára. Az izraeliek fanatikus szélsőségesek, akik úgy érzik, hogy üldözik őket mindenhol és erre hivatkozva rendkívül kemény, merev, agresszív, megtévesztő és erőszakos politikát folytatnak, amit a világ nem fogad el.
AZ ÜGYÉSZ LELEPLEZŐ KÖNYVE
Az elnök halálának körülményeit valószínűleg nem vizsgálta ki annyira alaposan senki sem, mint a new orleansi ügyész, Jim Garrison. A mai napig ő az egyetlen ember, aki hivatalosan is eljárást indított és beperelt valakit az elnök elleni összeesküvés vádjával. A Gyilkosok nyomában című könyvében ennek a nyomozásnak a részleteit tárja fel, elutasítja a hivatalos verziót, de dokumentált bizonyítékokkal támasztja alá minden egyes érvét. A könyvében nincs egyetlen bizonyítatlan feltételezés sem, mindennek utánajárt, mindent kivizsgált, amihez nem talált bizonyítékot, azt elvetette. Olyan tényeket sorol fel, amelyek még 2010-ben is mellbevágják az embert. Az egyik ilyen az, hogy Oswaldon a letartóztatását követően nitrátvizsgálatot hajtottak végre. Ez minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a feltételezett merénylő az előző 24 órában nem használt lőfegyvert. Az információról tudott az FBI és az ügyészség is – ennek ellenére a hivatalos verzió még ma is azt állítja, hogy Oswald volt az egyetlen merénylő. (a Garrison könyv magyar ismertetőjéből, amit nálunk 1992-ben adtak ki) Kép: az ügyész képe

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/m%C3%A1ig-elhallgatj%C3%A1k-kennedy-val%C3%B3di-gyilkosait

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése