A léthatárnál küszködők

Egyszerű magyar állampolgárként ajánlom figyelmébe minden – szerintem a legszebb, de tárgyilagosan a világ legimpozánsabb – Országházában üldögélőknek.

 

Természetesen nem pártokhoz szólva, hanem a politikusi szerep mögött rejtőzködő emberekhez, még mielőtt elmerülnének az örök érvényűnek vélt pozícióik megtartásáért folyó viaskodásban. Az eddigieknél gusztustalanabb és aljas eszközök bevetésétől sem visszariadó választási harcokban, jól fizetett tanácsadóik helyett, vessenek legalább egy pillantást a mindennapi életükért küzdőkre, s tegyenek értük valamit, amíg lehetőségük van rá.

Országunk, idáig juttatóinak elmaradt felelősségre vonása, sőt máig pökhendi kivagyisága, a munkahelyek hiánya, a törvénytelen banki kölcsönökbe taszítottak, és az aránytalanul elosztott közpénzek miatt csődhelyzetbe került a magyar családok túlnyomó többsége.

Míg Budapest is a működőképesség szélén tántorog, nem beszélve a vidék lakosságáról, akiket katasztrófa fenyeget. A fővárosi társasházak többsége fizetésképtelen, mert egyre többen nem képesek fizetni a közös költséget. Emellett az elsötétült, hideg lakásokban dideregnek, mert a kapzsi multik és “magyar” mamelukjaik semmiféle kedvezményt, engedményt, haladékot nem adnak a méreg drágított szolgáltatásért pénz azonnal be nem fizetőknek. Marad a kikapcsolás.

Mindez maga után vonja, hogy az épületek rendbe hozatalára, felújítására sem telik, minden tönkre megy, romlik az állaguk, minden második kémény életveszélyessé vált.

Röviden: óriási a szegénység. Már éheznek az emberek. Itt, ahol a mezőgazdasági termékeinkkel a korabeli források szerint 160 millió ember ellátására voltunk képesek. Ma viszont fájós lábú nyugdíjasok igyekeznek a város egyik pontjáról a másikra, hogy a multik által közzétett ócska akciós termékekből vásárolva tudják magukat fenntartani, ugyanis már sokuknak a csirkelábra sem telik.

A mindezektől torzra hízott emberek egyéb alapbetegségeik mellé még több nyavalyát beszerezve a gyógyszereket sem tudják kiváltani, mert az olcsó is drága a pénzükhöz mérve. Vagyis nem telik rá.

Semmire sem telik. Azoknak sem, akik dolgoznak. Lebetegedni nem mernek, a még itthon maradt kevés számú, rengeteg betegű orvoshoz sem mennek, mert könnyen kirúghatják őket, ha kiderül, hogy bajuk van. S helyettük százan jelentkeznek egy munkahely betöltésére.

Erkölcsileg és anyagilag ez az ország tudatosan lett lepusztítva. Nem négy, még nyolc év sem elegendő a helyrehozatalához. Mégis el kellene kezdeni, illetve folytatni, mert mi lesz, ha az a kevés, ténylegesen adózó is kidől a sorból, akiknek a befolyt forintjaikat nem a magyar érdeket szolgálva került elosztásra.

Vagyunk jó néhányan, akik nem szeretnénk azt a szemlélethonosítást, miszerint mindenki annyit ér, amennyi pénze van. Az igaz ember nem így mérhető, s ha igen, az nem ember, hanem érzelmektől mentes, mindenre képes programozott robot, akit kiállításon kell mutogatni elrettentő példaként.

A segítség viszont sosem késő kedves képviselők! A pazar Parlamentben, azon belül is a büfében, étteremben gondoljanak minden falat és korty lenyelésekor arra, hogy az átlag magyar emberek a lét határán sínylődnek, miközben Önök a bent maradással vannak/lesznek elfoglalva.

V.A.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)