2013. november 2., szombat

Komoly harcok következnek

Athén külvárosában az Arany Hajnal pártirodája előtt, egy motoros gépkarabéllyal két fiatalt lőtt le. A párt képviselője a médiában közölte, hogy a két húszas éveinek elején járó áldozat, az Arany Hajnal tagja volt. A heves politikai történések mellett, egyre jobban kiéleződik a fizikális harc a hazafiak és ellenségeik között.  Az Arany Hajnalt minden lehető eszközzel meg akarja törni a cionista hatalom.
A szélsőjobboldali párt hét képviselője ellen szeptemberben nyomozás indult bűnszervezet létrehozásának gyanújával. A büntetőügy tanúi arról számoltak be, hogy a képviselők részt vettek a párt tagjainak katonai jellegű kiképzésében, amelyen bevándorlók és baloldali aktivisták elleni támadásokra készítették fel, illetve fegyverekhez juttatták őket. Az Arany Hajnal alkotmányellenes összeesküvésnek tartja az ellene folyó eljárást, és hirdeti, hogy a szervezet politikai üldözés áldozata. Az események kiéleződését fokozta egy antifasiszta rapper megölése, mellyel egy pártagot gyanúsítanak a hatóságok.
A párt más tagjai ellen is folyik nyomozás bevándorlók, kisebbségek tagjai és politikai ellenfeleik ellen elkövetett támadások miatt.
Kitartás a harchoz!
Alföldi Pál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése