A mallorcai xueták fordulatos története
Sajátosan
alakult a palmai zsidók sorsa: közvetve egy ellenük kitört
parasztlázadásnak köszönhették, hogy az 1492-es Alhambra-ediktum sem
száműzte őket. Történetükben egy Árpád-házi királynő is szerepet
játszik. Más mallorcaiak viszont a mai napig nem akarnak velük
házasodni. A xueta [csuéta] név a népi etimológia szerint a katalán xuía [csuía]
vagy xulla [csulja] ’szalonna’, átvitt értelemben “disznó” jelentésű szóból ered,
de valószínűbb, hogy a katalán juetó [zsuetó] “zsidócska” szó továbbélése.
1391.
augusztus 2-án sok ezer fegyveres parasztfelkelő táborozott le Palma de
Mallorca bezárt kapui előtt. Elégedetlenségük oka az volt, hogy a
tizenöt éve tartó aszály és rossz termés ellenére a kormányzó nem
csökkentette az adókat, s az adószedéssel megbízott palmai zsidók évről évre pontosan be is hajtották azokat.
Követeléseik radikálisak voltak: egyfelől az összes adó elengedése;
másfelől a zsidók azonnali áttérése keresztény hitre halálbüntetés terhe
mellett. Miközben a tárgyalások folytak a felkelők és a kormányzó
között, a külvárosok népe, hogy nyomatékot adjon a követeléseknek,
megtámadta és kifosztotta a Callt, a zsidó negyedet. A szorongatott
helyzetben lévő zsidók végül is az áttérést választották, s a következő
napokban tömeges keresztelésekre került sor a Callt körülvevő
templomokban. Ezzel
veszi kezdetét Európa egyik legkülönösebbb zsidó közösségének, a
xuetáknak a története. A mallorcai zsidóság története persze már ekkor
is hosszú időre tekintett vissza. A források már a Kr. u. 1. században,
Jeruzsálem pusztulása után itt megtelepedő népes zsidó közösségről
tudósítanak, s az 5. században e közösség egy tagja volt egész Mallorca
császári elöljárója is. A közösség az arab hódítás után is virágzott, s
városnegyedük a kalifa palotájának tőszomszédságában, a későbbi domonkos
templom helyén volt.
Amikor
I. Jakab aragóniai király és felesége, Árpád-házi Jolán királynő 1229.
december 31-én bevonultak az araboktól elfoglalt Medina Mayurqa
városába, a legelső rendelkezéseik közé tartozott, hogy birtokokat osztottak a hódítást anyagilag támogató katalán zsidóknak,
s a mai Szent Bertalan utcában házakat azoknak a zsidó katonáknak, akik
külön csapatba tömörülve személyesen is részt vettek a hódításban. A
király és utódai száz éven át nagy mértékben a zsidókra alapozták a sziget pénzügyi és gazdasági irányítását, és számos kiváltsággal látták el őket: ez az időszak a mallorcai zsidóság aranykora.
Jafudà Cresques 14. századi zsidó kartográfus szobra egykori háza helyén Számbeli
és anyagi gyarapodásukat jelzi, hogy ebben az időben jön létre és
terjed ki a Call, a zsidó negyed a belváros délkeleti részén, a mai Sol
és Montesión utcák körül, három nagy és pompás zsinagógával, amelyek
közül a legrégebbi helyén ma a jezsuita templom áll, míg a másik
kettőnek még helyét is csak hozzávetőleg ismerjük. Itt, a Callban élt és
dolgozott a katalán világ két nagy geográfusa és kartográfusa, Abraham
és Jafudà Cresques, apa és fiú: utóbbinak ma szobra is áll egykori házuk
előtt, szemközt a templomos lovagok egykori erődjével, amelyet az arab
időkben még „a zsidók váraként” emlegetnek.
A zsidó vár A
zsidó közösség az 1391-es áttérés után is megőrizte önszerveződését,
tagjai pedig társadalmi helyzetüket és vagyonukat. Immár keresztény
konfraternitásként gondoskodtak a közösség szegényebb tagjainak
megélhetéséről és neveltetéséről. A korabeli beszámolók szerint sokan
közülük odahaza ezután is zsidó szokások szerint éltek, és csak egymás
között házasodtak. A korabeli beszámolók szerint sokan közülük odahaza
ezután is zsidó szokások szerint éltek, és csak egymás között
házasodtak. Spanyolországon kívül – elsősorban Livornóban, Rómában,
Marseille-ben és Amszterdamban – létrehozott kereskedelmi kolóniáikban
pedig a helyi zsidókkal kapcsolatba kerülve gyakran nyíltan is
visszatértek a zsidó vallásra, sőt Alexandriában és Szmirnában olykor
Sabbatai Zvimúl követőivé váltak.
A
katolikus egyház az egész 15. század folyamán nagy erővel igyekezett
véget vetni a titkos judaizálásnak, s ebben hatalmas fegyvert jelentett a
spanyol inkvizíció, amely 1488-ban jelent meg a szigeten. 1545-ig, a
judaizálás miatt indított utolsó vizsgálatig 537 áttért zsidót ítéltek
halálra, akik közül 82-t ténylegesen máglyán égettek meg, míg a
többségnek sikerült időben elmenekülnie a szigetről. Ezután másfél
évszázad viszonylagos nyugalom következett, ám az 1670-es évektől kezdve
még egyszer utoljára fellángolt az inkvizíció dühe. A következő
évtizedben sok száz titkos judaizáló ellen indítottak pert, és a hírhedt
1691-es Cremadissa, „tömeges égetés” során még számos visszaeső zsidót
elevenen égettek meg a mai Plaza Gomilán, amelyet ezután még sokáig el
fogó de los Jueus, „a zsidómáglya” tereként emlegettek.
Az
inkvizíció zaklatása mellett a xuetákat számos más megkülönböztetés is
érte. A legtöbb egyházi és világi szervezetbe – például a városi céhekbe
vagy a hadseregbe – való felvételnek feltétele volt a neteja de sang,
’a vér tisztasága’, azaz egykori zsidó és mór leszármazottaknak nem volt
itt helyük, sem a „tiszta vérű” családok nem adták hozzájuk leányaikat.
Számos propagandairat jelent meg ellenük, amely nyíltan kétségbe vonta
kereszténységüket és követelte szegregációjukat. A xueták végül 1773-ban
az egyenjogúsítást kérő beadványt intéztek az udvarhoz, amely sok
évtized vita után sem ért el semmi eredményt.
A
xueták megkülönböztetése – és így közösségük is – egészen a 20. század
végéig fennmaradt. Jogi megkülönböztetésüket ugyan a század folyamán
fokozatosan eltörölték, de a palmaiak még ma is pontosan tudják, melyik
házban laknak és melyik boltban árulnak xueták: utóbbiak főleg az
Ezüstművesek utcáján, ahol a legtöbb ékszerbolton még ma is „a tizenöt
név”, a tizenöt legnagyobb xueta család valamelyike olvasható. Egy
2001-es közvélemény-kutatás szerint a „tiszta vérű” mallorcaiak 30%-a
nem házasodna xuetával, és xueta ismerősöm szerint ő maga is úgy
szerzett tudomást saját xueta származásáról, hogy az első osztályban
ezzel csúfolta a többi gyerek, s hazamenve hívő katolikus szüleitől
tudta meg származásuk történetét.
Hagyományos ékszerboltok az Ezüstművesek utcáján Emellett
azonban a hatvanas évektől egyre inkább egy „xueta reneszánsz” is
tapasztalható. A xueták, a sziget más lakói és a világ zsidósága is
egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a sziget zsidó múltja iránt. Noha
manapság a legbuzgóbb katolikus családok közé számítanak, 2011-ben
Nissim Karlewitz rabbi, az egyik legnagyobb izraeli halachikus
tekintély, az ultra-orthodox Beth Din Tzedek elnöke hivatalosan is
elismerte zsidóságukat. Bőséges és jó történeti irodalom jelenik meg
róluk, több fontos kulturális szervezetet is létrehoztak, mint az
ARCA-Llegat Jueu (Zsidó Örökség), a zsidó negyed történetét kutató
Memòria del Carrer, és saját folyóiratuk is megjelenik Segell címmel,
amely a legelső zsidó utca egykori neve volt. S a zsidó negyedben a
katalán utcatáblák alatt újra feltűnnek az utcák egykori zsidó
elnevezései.
Jellegzetes utca a Callban
(nyest)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése