2013. december 22., vasárnap

A Moszad kiképezte Nelson Mandelát


1048642127
Nagy volt a szeretet – Simon Peres és Nelson Mandela Johannesburgban, 2002-ben. – Archív fotó: Haaretz

Fegyveres szabotázs és diverzáns cselekményekre képezték ki Mandelát az izraeli ügynökök 1962-ben, néhány hónappal azelőtt, hogy Dél-Afrikában letartóztatták.

1.
“Izrael szó szerint udvarolt Fekete-Afrikának, a múlt század hatvanas éveinek elején” – írta a Haaretz izraeli lap. Ehhez természetesen igénybe vette titkosszolgálatát, a Moszadot is.
Titokban képeztek ki apartheid ellenes fegyveres aktivistákat, a múlt század hatvanas éveinek elején, egyes szomszédos afrikai államokban, többek között Etiópiában. Pusztakezes közelharcra, judóra, fegyveres harcra oktatták őket, valamint a szabotázs és a diverzáns cselekmények elkövetésének a módszereire.
Ezekre a fegyveres, szabotázs és diverzáns ismeretekre képezték ki Nelson Mandelát is az izraeli ügynökök 1962-ben, néhány hónappal azelőtt, hogy Dél-Afrikában letartóztatták.
Mandela kiképzése közben, az izraeliek meglepve tapasztalták, hogy kitűnően ismeri a zsidóság problémáit és Izrael történetét és harcait is. – Ezért természetesen felmerült annak a lehetősége is, hogy igazi cionistává nevelik őt. – És, hogy ebben mennyiben jártak sikerrel, arra a későbbi évtizedek történései választ is adtak.
Ez a napvilágra került tény, mindenesetre új megvilágításba helyezi Mandela eddigi megítélését a zsidó államban.
Az Izraeli Nemzeti Archívum levéltárából “szigorúan titkos” megjelöléssel, a Haaretz című izraeli lap birtokába jutott dokumentumok szerint; Mandela 1962-ben titokban elhagyta hazáját és több afrikai országba ellátogatott. Ekkor történt fegyveres kiképzése is. A Rhodesiából Etiópiába érkező, és a “David Mobsari” fedőnevet használó Mandela felkereste Izrael etiópiai nagykövetségét, ahol “shalommal” köszöntötte a zsidókat. Ismerte a zsidók és Izrael gondjait, és a követség személyzete szerint; értelmiséginek tűnt.
“A személyzet megpróbálta cionistává tenni”. (Vagyis elfogadtatni vele azt a gondolatot, hogy Izrael a zsidók hazája.) – “A beszélgetések során szocialista világnézetet mutatott, és olykor olyan benyomást keltett, hogy a kommunizmus felé hajlik”. – Az egykori “növendék” érdeklődést mutatott a “Hagana” zsidó félkatonai szervezet illegális módszerei iránt, – melyeket még a Brit gyarmati időkben alkalmaztak, – Izrael állam megalakulása előtt.
Ezek után pedig kiképezték mindarra, amit egy terroristának tudnia kell. Közelharc, fegyveres harc, valamint a szabotázs és a diverzáns cselekményekre.
Az Izraeli Nemzeti Archivum levéltárában őrzött a dokumentum eddig azért nem került eddig nyilvánosságra, – mert míg Mandela élt, – a kutatók aggódtak, hogy veszélyezteti a helyi zsidó közösséget, ha Dél-Afrikában kiderül; Izrael segítette őt.
2.
Így kezdte tehát Mandela, az állítólagos kommunista, akiért szinte rajongtak a kapitalisták. – És, hogy miért?
Hogy miért udvarolt annyira a dél-afrikai feketéknek Izrael és a Nyugat? – Mert Dél-Afrikában találhatók nagy mennyiségben azok a dolgok, amelyek nekik kellenek, – s ezekhez csak nehezen tudtak hozzáférni addig, míg az apartheid rendszer volt uralmon.
És, hogy melyek ezek a dolgok? – Dél-Afrika a Föld ásványkincsekben leggazdagabb országai közé tartozik. A világ aranytermelésének több mint 45%-át adja, valamint nagy mennyiségű uránt, gyémántot, platinát, vasat, vanádiumot, mangánt, krómot, rezet, azbesztet és kőszenet, grafitot, nióbiumot és kolumbitot bányásznak itt. – A gyémántnak mindkét fajtáját bányásszák, az ipari és az ékszergyémántot is.
1994-ben, a fekete-rendszerváltás óta, (amikor Mandela lett a köztársasági elnök), – pedig már a Nyugat totálisan ellenőrzi az ország gazdaságát, de legfőképpen a bányászatát.
Gyémántbánya Dél_Afrikában Fotó mining-technology.com
Gyémántbánya Dél-Afrikában. – Fotó: mining-technology.com
Meghatározó az angol, amerikai és francia tőkéscsoportok szerepe, melyek a gyémántbányászat majdnem egészét, az aranybányászat kétharmadát, s a feldolgozóipar 50%-át tartják a kezükben.
A világon a leggyorsabban ebben az országban térülnek meg a külföldi tőkebefektetések.
Mindezzel persze együtt jár az is, hogy az idegen tőke leginkább persze a zavarosban tud a legjobban halászni, – mert, akkor a társadalom nem a kapitalista fosztogatással van elfoglalva, – hanem például az egyre terjedő bűnözéssel és romló közbiztonsággal. – Az emberek egymással küzdenek a kizsákmányolók és ipari fosztogatók helyett.
3.
A fekete-rendszerváltás óta Dél-Afrika a világ legveszélyesebb országa lett, – közbiztonsága minősíthetetlen. – A fekete lakosság egymást is fosztogatja és gyilkolja, – de leginkább a még megmaradt fehér lakosságot. Az utóbbi 19 évben egyes információk szerint 70 ezer fehér embert gyilkoltak meg az anarchista fekete bandák. Az országban még a mértéktartó sajtó megállapításai szerint is: Fehér genocídium – népirtás zajlik.
A feketék egymást is ölik, mivel egyre kevesebb van az elosztani való anyagi javakból, – rohamosan terjed a szegénység. – mely már ugyanúgy sújtja a megmaradt fehéreket is.
Csak a külföldi tőke virul, – s viszi kifelé az extra profitot az országból.
S mindezt lényegében köszönheti, az önmagát az egyre szegényedő népe előtt – álcázásképpen kommunistának mondott, – valójában a Moszad által kiképzett Nelson Mandelának. Nemhiába voltak ott a nyugati hatalmak prominens képviselői (kezdve Obamával) a temetésén. – Nagyon szerették őt a gyémántjaival, aranyával, platinájával és uránjával együtt.
Szabad Riport tudósító Iroda
Felhasznált források: Haaretz – MTI – Wiki – Mining-technology.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése