2013. december 20., péntek

Szíria - a Nyugat Asszadot támogatná?

Az, hogy valaki elveszít egy csatát, vagy egy háborút, természetes, valakinek veszíteni is kell. A harcban két fél van és nem tud mindkettő győzni. A vesztes legtöbbször megpróbálja ideológialag alátámasztani miért veszít, hősi eposzt gyártani, siratni a holtakat, méltó emléket állítani nekik. Nagyjából ezt láthattuk az orosz-afgán háború után, vagy a szerb-horvát harcok után. Vietnam már nem ilyen mese volt, ott már meg kellett magyarázni, - azóta is magyarázzák, hogy nem veszítettek, hanem hazamentek. A nyugat ilyen, nem bír veszíteni, de hazudni azt nagyon. A helyzet most ugyan ez.
Az atlantista bandák komoly összefogással felfordították a fél arab világot, háborúba döntve Szíriát is. Aztán jött a feketeleves. Szíria helytállt, és a másik oldalon is komoly összefogás bontakozott ki. Lassan de biztosan a nyugat fölé kerekedtek, és ha megnézzük a napi front jelentéseket, azt látjuk, hogy minden helyen a hadsereg van támadásban, és szorítják ki a jobbára külföldi banditákat. MIt tesz a nyugat? Kijelentik, hogy lehetséges akár Asszad támogatása is a vallási fanatikusokkal szemben.
Eleinte a Nyugat csak úgy tett, mintha nem értene, nem tudna semmit. Neki semmi köze semmihez. Aztán a bandita kannibálok, gyerekgyilkos és leánykereskedő botrányok után szépen lassan elkezdődött az Al-Kaida mese. Előhúzzák a fiókból ezt a fantom nyomorék bandát már megint, hogy legyen kire ráfogni miért sunnyognak haza az embereik, miért fejezik be az egész akciót és fejezik be a támogatást. Abban a pillanatban amint elővették az iszlám radikális szöveget, kikotorták a kukából az Al-Kaida sablont, már tudható volt, hogy nemsokára befejezettnek tekintik a szír terroristák támogatását. Most még ezen a határon is túl mentek. Most már akkora gazdasági bajban vannak, hogy elmennének pitizni is. A kis francia meg angol miniszterecskék, Obama küldöttei nemsokára térden fognak csúszni Asszad előtt (és persze áttételesen Moszkva előtt is) egy kis olajáért és üzletért. Majd lesz itt hibás a katari hercegtől kezdve a sivatagi bubunégerig mindenki, csak a cionista nem. Mennek jópofizni, John Kerry előveszi 40.000 fogú mosolyát is, csak némi kis üzletet lehessen kötni, hátha egy kis morzsa lepotyog. Egyre szánalmasabbak kezdenek lenni. Nincs rosszabb, mikor a cionista király meztelen. A világ másik oldala pedig jót kacag rajtuk, és megerősödik bennük a hit, hogy érdemes és kell is ellenálni, mert a szadista zsoldosok hordája megtörik az igazság falanxán. Tologatják még egy kicsit a drónjaikat, meg a repülőiket a terepasztalokon, de a hülye is látja, az a kabát már igen nagy nekik, ők meg picike törpék benne.
Egyre leszünk csak kíváncsiak. Jelen díszes kormányunk, aki elsőnek küldte haza a szír nagykövetét, hányadikként megy majd pitizni. Mert most épp az lesz a parancs Tel-Avivból.

http://www.hidfo.net/2013/12/20/sziria-nyugat-asszadot-tamogatna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése