2014. január 4., szombat

Pénzügyi rezsicsökkentés: banki díjemeléssel indul az év

A pénzintézetek egymás után jelentik be terheik továbbhárítását – írja a Népszabadság.
A bankok a havi kétszeri, maximum 150 ezer forint összegű díjmentes készpénzfelvétel, valamint a kártyás vásárlások után fizetendő bankközi díjak egységesítése és csökkentése miatt emelnek a szolgáltatások tarifáin – derül ki a nol.hu összesítéséből. Előbbire ugyan nem hivatkozhatnak a bankok, mivel az erről szóló jogszabály kifejezetten tiltja, hogy a „pénzügyi rezsicsökkentés” okozta – becslések szerint akár az évi 40 milliárd forintot is elérő – tehernövekedést továbbhárítsák ügyfeleikre, a pénzintézetek azonban így is bőven találnak okot a díjemelésre.
Ugyan egyelőre csak néhány bank tette közzé díjemeléseit, de várhatóan hamarosan mások is követik a példát. A nagyok közül a Budapest Bank volt a leggyorsabb, január végével módosít tarifáin: az elektronikus tranzakciók után addig felszámolt 0,3 százalékos költség 0,41-re, míg a készpénzes ügyleteket most terhelő 0,6 százalékos elvonás 0,76-ra emelkedik. Nő több bankkártya éves díja is, a Maestro plasztik tarifája például 1795 forintról 3338 forintra emelkedik.
Az MKB február 10-től változtat kondícióin, a lakossági számlavezetési díjak egységesen 150 forinttal nőnek. Előbbi bank az interchange-szabályozás változásával és a várttól elmaradó tranzakciósilleték-bevételek miatt tavaly év közben kivetett pótadóval (ez a szektor számára mintegy 75 milliárd forintos pluszterhet jelentett) indokolja a drágítást, míg az MKB-nak „csak” az utóbbival volt problémája.
A kisebb pénzintézetek közül a MagNet február elsejével módosít díjtáblázatán. A hitelintézetek közül eddig egyedül ez a bank indokolja a változást a díjmentes készpénzfelvétel bevezetésével. Igaz, itt nem díjemelést, hanem a jelenlegi kedvezményrendszer átalakítását okozta az intézkedés – márpedig azt semmi nem tiltja, így valószínűleg példáját mások is követik majd. (Általános gyakorlat a bankoknál, hogy valamilyen szolgáltatásért elvileg díjat számolnak fel, ám azt kedvezményként elengedik, az engedmény megszüntetése pedig jogilag nem minősül új díj bevezetésének vagy emelésnek.)
A MagNetnél jelenleg havi kétszer bármekkora összeget fel lehet venni saját bankautomatából, februártól azonban belép a 150 ezer forintos korlát, amely fölött a hitelintézet megkéri a szolgáltatás árát. Jelenleg a saját ATM használata nem kerülhet többe 50 forintnál, míg a jövő hónaptól akár 6049 forintot is felszámíthat a MagNet a felvett összegtől függően – igaz, ehhez már egymillió forintot kell kivenni az automatából az ingyenes járó 150 ezer felett, ami nem túl valószínű.
A bankközi kártyadíjak csökkentésével és a pótadó kivetésével indokolta február 4-től hatályos díjváltozásait a Sopron Bank. A pénzintézet néhány forinttal emeli a lakossági számlák tranzakciós költségeit, így például a Bázis csomagnál a havi zárlati díj a jelenlegi 399-ről 408 forintra nő, míg a pénzfelvételért minimum 590 forintot kell fizetni a mostani 604 forinttal szemben. A komoly érvágást azonban nem is ez, hanem a bankkártyák drágulása jelenti majd. A Maestro típusú plasztikok éves díja például 1600 forintról 3600-ra ugrik, míg a Master-Card Standard kártyája évente 5500 forintba kerül majd, míg most 3500 forintot kell érte fizetni.
(NOL )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése