2014. január 8., szerda

Zárul a tégely, soha többé "mozgás szabadságát"?

Január 9-én életbe lép egy új uniós "mechanizmus", ami lehetővé teszi a szabad beutazás átmeneti felfüggesztését, ha egy uniós országban fél éven belül legalább ötven százalékkal többen kérnek menedéket egy nem uniós országból, illetve nő az illegális bevándorlók száma. Ez az intézkedés lehetővé teszi, hogy nem csak a schengeni-övezet egészét, hanem az egyes országok határait is le lehessen zárni a bevándorlásra hivatkozva.
Az Európai Unió torz gépezetének kiötlése előtt minden európai ország rendelkezett saját határokkal, határvédelemmel, ami a nemzetek számára lehetővé tette az illegális bevándorlók és egyéb felforgatók kiszűrését. Ezeket a határokat ideológiai alapokon lebontották a globalista szabadkőművesek, mondván, hogy az európai népeknek szüksége van a mozgás szabadságára, a munkaerő szabad áramlására. Az Európai Unió nevű mesterséges és természetellenes képződmény határvédelme így a népi sajátosságaikból fakadóan mindent hanyagul intéző déli népek keze alá került. Ennek (is) köszönhetően az Európai Uniót rövid úton elözönlötték a Földközi-tengeren át érkező arabok és négerek tömegei, akik a kiváló szociális rendszernek köszönhetően háromszor annyi gyermeket vállalnak, mint egy átlag fehér házaspár.
Eddig is érkeztek ugyan - a történelem folyamán minden nagyobb háború váltott ki elvándorlási hullámot -, de a schengeni-övezet kitalálása előtt ezek megrekedtek a déli országokban. Így a dél-európai országok, ha nem is tudatosan, de védőbástyát képeztek a fehér ember számára. Miközben a fehér nemzetek vallási, ideológiai, vagy más meggyőződésbéli ellentétek miatt egymást irtották, Dél-Európa népei öntudatlanul is, évszázadokon át saját genetikai anyaguk kárára védelmezték a fehér kultúrát.
A schengeni-övezet egyetlen tollvonással számolta fel ezt az évszázadok során kiépült védőbástyát. Támadást intézett a fehér ember ellen, nyílt sebet ejtett Európa népeinek genetikai hagyatékán. Az Európai Unió több mint 500 milliós lakosságából mintegy 180 millió színesbőrű, és ez a schengeni-övezetnek, a határok lebontásának és így a fehér ember déli védőbástyái felszámolásának köszönhető.
Most, hogy elárasztottak bennünket 180 millió színesbőrűvel, úgy döntöttek a globalista szabadkőművesek, hogy a fehér ember teljes bekeveréséhez elegendő idegen genetikai anyag van Európában, így ideje felszámolni a schengeni-egyezményt. Elsőként a már kellő arányban kevert államok dönthetnek a határellenőrzés visszaállításáról. Németország, Belgium és Franciaország ha akarja, az illegális bevándorlásra hivatkozva lezárhatja a határokat. A milliószámra betóduló arabok és négerek elfogadhatóak voltak a globalista szabadkőművesek számára, mostmár megvan a keverési arány, ideje néhány ezer bevándorlóra hivatkozva lezárni a határokat. Értik? A nyugat-európai országoknak eddig tartott a tánc. Aki akár egyszer is járt már nyugati nagyvárosban és nem csukott szemmel ment az utcán, le se tagadhatja; fele barna, negyede fekete, negyede pedig az összes többi színváltozat valamilyen arányú keveréke. Még nevet is adtak neki; kulturális sokknak hívják, amikor a fehér ember rádöbben, mi a helyzet.
Ideje tehát zárni a határokat. Az intézkedés különlegessége az, hogy csak a megfelelő mennyiségű színesbőrűvel rendelkező országok zárhatják a határokat sokezres bevándorlásra hivatkozva. A közép-európai országok még nem, mert ott még nincs elég néger és arab. Nálunk többek közt az Orbán-kormánynak is deklarált célja, hogy Magyarország befogadóvá váljon az Észak-Afrikából érkező menekültek számára. Erre törekedvén épülnek az újabb menekülttáborok, hogy hazánk meg tudja sokszorozni a "befogadottak" számát. Akik aztán nem mehetnek tovább a "fejlett" nyugati országokba, mert oda újra bevezetik a vízumkényszert.
Soha többet rasszizmust? Soha többet kirekesztést? Érdekes módon, ha már több millió arab-néger ömlik be egy országba, már a schengeni-övezet kiötlői szerint is nem csak elfogadott, de kívánatos dolog a "kirekesztés".
Az illegális bevándorlókkal együtt pedig minket is kirekesztenek. Nem lesz többé "mozgás szabadsága", meg "munkaerő szabad áramlása". Csak emlékeztetőül: két ígéretet kapott a magyar nép az Európai Unióra vonatkozóan. Azt mondták, nyugati szintű bérek lesznek, de ha ennek ellenére nem jó itthon, oda lehet menni tanulni és munkát vállalni, ahova kedvünk tartja. A nyugati bérezés elmaradt, de a szabad mozgás is láthatóan csak arra kellett, hogy Anglia magába szippantson egy teljes magyar generációt, a fiatal magyar munkások helyett pedig négereket engedjünk be. Aztán köszönik szépen ennyi, zárják a határokat.
Korábban volt egy "amerikai-álom". Ez pedig most a nagy európai hazugság utolsó felvonása. Így az utolsó pillanatban ideje lenne végre lezárni a határokat és bejelenteni valami olyat, ami se nem amerikai, se nem ál-európai, - de nem is toleráns, és nem befogadó. Vagy azt is majd akkor, amikor a munkaerő minőségéből adódóan az afrikai országok szintjére süllyed a GDP?
Fenyvesi Áron

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése