2014. január 8., szerda

Végre láthatjuk Hitchcock holokauszt-filmjét

Bemutatják Alfred Hitchcocknak a holokausztról és a német háborús bűnösökről készített dokumentumfilmjét. Az anyag feldolgozás alatt áll, a munkálatok 2014 végére, 2015 elejére fejeződhetnek be. A rendezőt egy barátja kérte fel 1945-ben, hogy segítsen egy német háborús bűnösökről készülő dokumentumfilmben. Az alkotók többek között a bergen-belseni koncentrációs tábor felszabadításakor felvett képsorait használták fel. A felvételek állítólag Hitchcockot is megrázták: napokig nem ment be a stúdióba, miután először látta őket.(origo, részlet)
Nevetséges hazugságok! Ha ezt nálunk bemutatják, akkor a film közröhej tárgya lesz. A hazai olvasók és a téma „szakértői” nem tudják azt, hogy a Bergen-Belsen-i táborban gyakorlatilag csak őrzés volt, más táborok gyűjtőhelye is volt. Itt a foglyok jó része a rossz élelmiszerellátás és betegségek miatt halt meg. Akkor a német vezetés úgy állt ehhez a kérdéshez -amivel a német lakosság is egyetértett-, hogy egy ellenséges fogoly ne kapjon több élelmiszert, mint az oroszok ellen harcoló német katona. Akiknek szintén nem volt túlságosan jó az ellátásuk, a háború végén. Nos a tábort 1945-ben az angolok foglalták el és tömegsírba buldózerrel tolták bele a levetkőztetett hullákat, hogy a hatás minél nagyobb legyen. Sőt, a közeli német városokból a német lakosság egy részét is odavezényelték, hogy nézzék meg a jelenetet, amiről "ők tehetnek". Ezeket a filmfelvételeket a propagandában úgy adták elő, hogy ezt tették a „nácik” a szegény foglyokkal. Ezek voltak azok a képek, amin Hichcock elborzadt....Mi meg a hazugságoktól borzadunk el. Itt a kép, hogy a cikket közlő Origo nem engedte – demokratikus módon - véleményezni a „szenzációs” témát. Ne csodálkozzunk azon, hogy a „holoévben” naponta 66 holotémával szórakoztatják majd a magyar olvasókat és nézőket.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/holoipar-%C3%BAjabb-szenz%C3%A1ci%C3%B3ja



Kép: Az egyenitő blog képei, amelynek szövegéből az derül ki, hogy az SS-eket jobban kedvelték a zsidók, mint a nyilasokat...Alul a Wikipedia mesés szövege


TÖMÉNY HAZUGSÁGOK
A tévékben elég gyorsan elkenték a koronagyalázó osztrák provokátorokat. Utána nemzeti szervezetek tüntetést tartottak az osztrák követség Bajza utcai épülete előtt, amit ugyan halvány hírekben bemondtak, de a tévék nem mutattak ebből semmit. Az épület falán lévő emléktábla viszont jól kifejezi az osztrák marxistákat.
„A II. Világháború idején a ház ocskói Ocskay László századparancsnok tulajdonában volt, aki ezt a Nemzetközi Vöröskereszt rendelkezésére bocsátotta. A nagykövetség mai épületében 1945. január 11.-től a svéd követség titkára, Raoul Wallenberg menedéket talált a nemzetiszocialisták és a nyilaskeresztesek elől. Wallenberg 1944. júliusában érkezett Budapestre, kormánya részéről azzal a megbízatással, hogy a lehető legtöbb emberéletet mentse meg. Budapest felszabadításáig, 1945. januárjáig, Wallenberg és a semleges követségek valamint a svéd Vöröskereszt diplomatái, több tízezer zsidó életét mentették meg. Bátor fellépése révén sikeresen szabadított ki embereket az Auschwitzba tartó vonatokról és számukra más diplomáciai képviseletekkel együttműködve védett házakat létesített. A házak zsidó lakói menlevelet kaptak. Wallenberget január 13-án szovjet „oltalom” alá került és január 17-én a Vörös Hadsereg foglyul ejtette. Ezután nyoma veszett.” (az osztrák követség oldaláról) Kép: a tüntetésről tudósítónk képei
1 – Ocskay egy hazaáruló, zsidóbérenc katonaszökevény volt, egy ugyanilyen nevű áruló kurucot Rákóczi kivégeztetett.
2 – Ha Ocskay zsidómentő volt, akkor 1947-ben miért húzott el Amerikába? Akkor, amikor ez redkívüli nagy érdemnek számított 1945-ben!
3 - A blog képén nem magyar huszáregyenruhában, hanem amerikaiban látszik.
4 - A tévében bemutatott film róla annyira zavaros, hogy abból szinte semmi se hihető el.
5 – A blog csak pár száz zsidó megmentéséről ír, de a Wikipedia szerint pontosan (!) 2500 zsidót mentett meg! És akkor mi van Wallenberg-el? Ő már több tízezer zsidót mentett meg? Érdekes, hogy egyetlen zsidó sem dicsekedett még, hogy őt Wallenberg vagy Ocskay mentette volna meg...Nevetséges, pontosabban kacagtató az a hazugság, amit Wallenbergről írnak a táblán, miszerint szovjet „oltalom” alá került. Valójában arról van szó, hogy az oroszok, orosz zsidók által már korábban tudtak arról, hogy Wallenberg a németeknek és amerikaiaknak is kémkedett. Tehát orosz szempontból ellenség volt. Az „oltalom” meg annyit jelentett, hogy Wallenbergnek Budapesten büdös volt a helyzet, mert rengeteg zsidótól csalt ki aranyakat, dollárokat és ékszereket a „megmentés” fejében, de út közben elfogták autóját az oroszok és a kocsiban megtalálták a hatalmas arany, ékszer és pénzkészletet. Ezért lett lefogva és valószínűleg a kémkedés miatt kivégezve. Ennyit a világhírű „zsidómentő”-ről, aki nem is volt svéd diplomata, hanem csak egy ügynök, aki hamis svéd menleveleket is osztogatott, amit a nyilasok jogosan nem ismertek el.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/t%C3%BCntet%C3%A9st-nem-mutatt%C3%A1k-t%C3%A9v%C3%A9k

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése