Bevezetés
Egy
rövid, de annál átfogóbb, és objektív képet próbálunk adni a hírszerzés
jelentőségéről, problémáiról - 5 fejezetben - az un. éles hadi
tapasztalatszerzés Mekkájából – a II. Világszabadságharc hibáinak és
erényeinek elemzésével. Ma ez a téma információs hadviseléssé fajult a
„békeidők” mementójaként szolgálva napjaink Titkos háborúját
egészen a bőröd alá kúszva. Mint látható az I. Világszabadságharc
szereplői még nem tulajdonítottak neki akkora jelentőséget. Persze itt
is megjelentek a kémek, de inkább egyéni akcióknak tekinthetők ezek a
cselekmények, mintsem vezetés alatt álló szervezett formáknak. Az igazi
áttörést ezen a téren a XX. Század első negyedétől számítják és
napjainkban szó szerint a csillagos ég a határ. A történelem hosszú
századai során színes legendák szövődtek a hírszerzők
mitikus homályba burkolt alakjai köré, nagy eseményeket, birodalmak
sorsát eldöntő fordulatokat tulajdonítottak tevékenységüknek. Mata Hari,
Redl ezredes, Karl Schumacher, „a császár kéme” és társaik élete
mindmáig hálás témája a bestseller- és forgatókönyvíróknak. Ugyanezt
tapasztalhatjuk a II. világszabadságharc hírszerzőinél is: Richard
Sorge, a „Vörös Zenekar” önfeláldozó hősei és Wilhelm Canaris életéről
könyvtárnyi munka jelent meg. Egy fontos dologra azonban csak óvatosan utal a legtöbb szerző:
a technika, főleg a híradástechnika fejlődése, a rádiólehallgatás, a
gondos és aprólékos, leginkább nyílt forrásokból merítő kiértékelő,
elemző munka sokkal több, s főleg megbízhatóbb adatot szolgáltatott az
ellenfél erőforrásairól, szándékairól vagy csapatmozdulatairól, mint a
legmegbízhatóbb és legeredményesebb hírszerzők.
A rádiótechnika
fejlődése és elterjedése forradalmasította a hírszerzést. A rádió
jelentőségét először a szovjet hírszerző szolgálatok ismerték fel,
amelyek már a harmincas évek elején ellátták megbízottaikat adó-vevő
készülékekkel. Röviddel ezután a német katonai hírszerzés, az Abwehr is
követte a szovjet példát, majd az évtized végére valamennyi jelentősebb
hírszerzőszolgálat tevékenységének fő területét az éteren át nyert
információk gyűjtése, az üzenetek megfejtése képezte. A rádióháború leglényegesebb részét a siffrírozott jelentések megfejtésére, az ellenséges kódrendszer megismerésére történő erőfeszítések alkották. E téren a háború előtt a németek pillanatnyi előnyre tettek szert az ún. Enigma kódoló és dekódoló gép
megtervezésével. Olyan írógép volt, amelynél rotorok szabályozták
bizonyos kódnak megfelelően az egyes billentyűk transzponálását. A
rotorok minden leütés után átfordultak, ily módon ugyanazon szövegben
bármely betű vagy szám tetszés szerinti variációban jelent meg a
szövegben. A ragyogó és szinte megfejthetetlen gép azonban nem segített a
németeken, mivel már 1939 szeptemberében Colin Gubbins őrnagy, az angol M. I. 6 (Military Intelligence)
osztályvezetője megszerezte lengyel segítséggel a gép egyik példányát,
és kalandos úton kimentette a lángban álló Varsóból. A titok birtokában
az angolok a Londontól mintegy 100 km távolságban fekvő Bletchley
városában, kiváló tudósok bevonásával, létrehozták az Ultra fedőnevű
dekódoló központot, mely a háború alatt a német jelentések megfejtésével
és hamis információk továbbításával segítette az antifasiszta szövetség
háborús erőfeszítéseit. Az ugyancsak nehezen megközelíthető japán kódot
viszont az amerikaiak fejtették meg, így a szövetségeseknek sikerült
megnyerniük a „titkos háború” egyik jelentős csatáját. Természetesen a
„hagyományos” hírszerző ügynökök is megmaradtak, sőt számuk minden
eddiginél magasabbra emelkedett. Ez a jelenség a globális és totális
méretű háború követelményein túlmenően azzal is magyarázható, hogy a
veszélyes kémszolgálat elvállalásának korábbi motivációi – hazaszeretet, kalandvágy, anyagi előnyök szerzése – mellett új tényező is hatott: az ideológiai elkötelezettség. A legsikeresebb hírszerzők ún. „alvó” kémként kezdték
veszélyes pályájukat, vagyis hosszú évekkel tényleges működésük előtt
beépültek az ellenséges országba, itt egzisztenciát teremtettek
maguknak, esetenként fontos beosztásba emelkedtek. Csupán akkor kezdték
el kémtevékenységüket, amikor már minden gyanún felül állottak. A
kommunista Richard Sorge pl., aki már az 1920-as évek végén kapcsolatba
került a szovjet hírszerző szervekkel, csupán 1939-től küldött
rendszeres és fontos jelentéseket Vlagyivosztokba. A titkos háború
fontos elemét képezte az antifasiszta partizánmozgalmak irányítása és
támogatása. A legsikeresebben a Szovjetunió oldotta meg a megszállt
területeken működő partizánosztagok tevékenységének összehangolását.
Ugyanekkor a partizán csoportok és a német vonalak mögé beszivárgott felderítő alegységek
rádióadásaikkal nagy szolgálatot tettek az ellenség szándékainak,
csapatösszevonásainak feltárásában. Az egyébként jól működő német lehallgató szolgálat
1943-tól kezdve tehetetlenül állt a nagyszámú, jól rejtett,
eredményesen dolgozó szovjet felderítővel szemben. Többnyire sikerek
jellemezték a felettébb kalandos módszerekkel dolgozó angol SOE (Special Operation Executive) tevékenységét is. Folytatjuk…
Jövőnk.info – Hírfigyelő Szolgálat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése