2014. február 20., csütörtök

GA Zjuganov: “Polgárőrséget kell felállitani a banderisták megállitására!”


A KPRF elnöke kommentálja az ukrajnai eseményeket.
“Teljes mértékben együttműködünk az Ukrán Kommunista Párt vezetőjével Petr Szimonyenkoval, és ösztönözzük Kelet, Közép, és Dél-Ukrajna területén önkéntes polgárőrcsoportok felállitását a banderista bandák ellen”-nyilatkozta az RSZN orosz hirügynökségnek GA Zjuganov KPRF-elnök. Számunkra Ukrajna ugyanolyan fontos partner mint Belorusszia. Családi, gazdasági téren számtalan kötelék fűz össze bennünket.
“Az amerikai nagykövet állandóan nyüzsög. Oroszország ukrajnai nagykövetét Zurabovot nem látni, nem hallani! Neki nincs cselekvési lehetősége?”
Gennagyij Zjuganov elmodta: a kijevi felfordulás minden egyes napja egymillió dollárba kerül.
GA Zjuganov emlékeztetett: az Orosz Állami Duma nyilatkozott, hogy hajlandó hatékony és konkrét segitséget nyújtani Ukrajna kormányának.
(kprf.ru )
Bal-Rad komm : Ha figyelmesen elolvassuk GA Zjuganov nyilatkozatát “…ösztönözzük Kelet, Közép, és Dél-Ukrajna területén önkéntes polgárőrcsoportok felállitását…”-gyorsan kikövetkeztethetjük: Nyugat-Ukrajna kimaradt a felsorolásból. Ez pedig azt vetiti előre, hogy az egységes Ukrajna de facto már valóban nem létezik!
Ezt pedig már-de jure-Ukrajna két részre osztása fogja követni!
Szomszédságunkban hamarosan megjelenik egy kellemetlen, állandó zsidó-nacionalista torzsalkodásoktól terhes állam, Galicia!
Innentől kezdve pedig egyre sürgetőbb a kérdés: mi lesz Kárpátaljával? Amely Kárpátalja viszont inkább Eurázsiai Unió-párti, mint EU-szimpatizáns!
Amely Kárpátalja Észak és Dél felől is erőteljes kék-fehér nyomás alá fog ezáltal kerülni.
Nyilvánvaló, hogy Galiciában a banderistákat el fogják taposni a NATO-erők!
Na!-onnantól lesz cifra a Nyugat-ukrajnai helyzet!
A most oly hevesen “szabadságért és függetlenségért” polgárháborúzó Szvoboda mit fog tenni? Hogyan fogja magyarázni saját bűnét és hülyeségét?
Feltételezhető, hogy a téli olimpia végeztével Oroszország is aktivizálni fogja magát Ukrajna ügyében.
Gyorshír: A rendőrség elhagyta Kijev központját?


Az Oroszország Hangja információi szerint: A rendőrség elhagyta Kijev központját, a kordonokat eltávolították, az utcákon egyetlen egy rendőr sincsen. Kevés a járókelő is.
Jelenleg zárva vannak a helyi bankok, üzletek és kávézók. Benzinkutak és kisebb standok még nem szüntették meg a munkát. Az ukrán főváros központi részén kaotikus a közlekedés, közlekedési lámpák nem működnek.
Vladimir Makejenko kijevi városi adminisztráció vezetője kilépett a kormányzó Régiók Pártja soraiból. Kijelentette, hogy személyes felelősséget akar vállalni a város életéért, ahol két nappal ezelőtt ismét nagyszabású összecsapásokra került sor a rendőrség és a tiltakozók között. Az események során 30 ember életét vesztette.
Többen értetlenül állnak a rendőrség ezen legutóbbi kivonulásáról szóló információ előtt. Ám az Ukrán Belügyminisztérium honlapja erről semmi információt nem közölt.
Egyvalami magyarázhatja csak a rendőrség kivonulásáról szóló információkat; Az Ukrán kormány a rendkívüli állapot bevezetésére készül és ebben az esetben a terrorfenyegetés miatt, – bevetheti a hadsereget is.

SzRTI


Engedélyezte lőfegyver használatát az ukrán Belügyminisztérium


Ukrajna Belügyminisztériuma közleményt adott ki és felhatalmazta a rendőri erőket, hogy éles lőfegyvert használjanak.
Mostanra 11 rendőr vesztette életét a Kijevben zajló fegyveres összecsapások során, az elmúlt 48 órában pedig mintegy 90 rendőr került kórházba lőtt sebekkel. A Belügyminisztérium a belvárosban rendőrökre lövöldöző mesterlövészek miatt engedélyezte a fegyverhasználatot önvédelmi célokra, mivel az utóbbi napokban a rendőrök saját alkotmányos jogaik által kötött céltáblaként voltak kiszolgáltatva a felfegyverzett utcai felforgatóknak.
Ami Ukrajnában zajlik, az tegnaptól nem "tüntetések" vagy "tiltakozás", hanem fegyveres felkelés.


Háttérművelet: a Fenevad által tulajdonolt Nyugat felvásárolta az ukrán törvényhozást


Alig néhány órával azután, hogy az ukrán Belügyminisztérium engedélyezte lőfegyver használatát a rendőrök számára önvédelmi helyzetekben, összeült a törvényhozás maradéka és meghoztak egy törvényt, ami elrendeli a rendfenntartó alakulatok kivonását Kijev belvárosából, valamint betiltja a lőfegyver használatát a rendőrök számára. A fővárosba kivezényelt rendőrök újra céltáblaként állnak a civilként harcoló nyugati katonák előtt. Hogyan lehetséges ez?
Az ukrán parlament határozatainak érvényességéhez a 442 képviselőből 226 jelenléte szükséges, a tegnapi szavazásra pedig 239 képviselő jelent meg az ülésteremben. Két nappal ezelőtt a fegyveres felforgatók betörtek a parlament épületébe, megöltek több rendőrt és biztonsági őrt, a képviselőknek pedig alternatív útvonalakon kellett elmenekülniük a parlamentből. A kormánypárti politikusok közül többen elhagyták az országot, mások egyszerűen nem jelentek meg a szavazáson, mert a rendvédelmi erők láthatóan nem tudják biztosítani az épületet. Emiatt Janukovics pártjából összesen 30 politikus jelent meg, az ellenzék pedig hatalmas többséggel megszavazta a hazaáruló törvényt.
Feltűnő, hogy a kaotikus helyzet ellenére az ellenzék teljes létszámmal megjelent. Úgy tűnik, a parlament megrohamozása, politikusok meglincselése részét képezte az ellenzéki pártok Berlinben, Angela Merkel német kancellárral leegyeztetett felforgató műveletének, ami ellehetetleníti a rendvédelem működését. A rendőrök most újra céltáblaként állnak Kijevben az atlantista ellenzék által elfogadott jogi korlátok miatt, ami kiszolgáltatott áldozattá tette őket, felsorakoztatva a NATO mesterlövészeinek célkeresztjébe. A nyugat terroristák alkalmazásával megfélemlítette a törvényhozás egy részét, hogy a belváros elfoglalását törvényessé tehessék a lefizetett ellenzékieken keresztül.

http://www.hidfo.net/2014/02/21/hattermuvelet-nyugat-felvasarolta-az-ukran-torvenyhozast



Európa közepén ütközet zajlik – Szüntessék be a vérontást!


Európa közepén ütközet zajlik Fotó ЕРА

Oroszország felszólítja az ukrán ellenzéket, hogy szüntesse be a vérontást

…”Az orosz fél követeli, hogy a „tér” a (Majdan) vezetői, – állítsák meg a vérontást országukban, haladéktalanul, fenyegetések és ultimátumok nélkül újítsák fel, a törvényes hatalommal folytatott párbeszédet…”

- Az Orosz Külügyminisztérium nyilatkozata -
Az orosz külügyi tárca a kijevi harcokat követően, – külön nyilatkozatot tett közzé az események kapcsán:
Kijevben és több ukrajnai városban az éjjel az ellenzék nevében fellépő radikális erők bűnös tevékenységének következtében vér folyt. Halálos áldozatok és sebesültek vannak, mind a polgári lakosság, mind az állam törvényes érdekeit és a jogrendet védelmező rendfenntartó erők körében.
Ukrajna nyugati megyéiben oda fajultak a dolgok, hogy a radikálisok a rendőrség, ügyészség, katonai alegységek épületeit foglalták el. Garázdálkodó ifjoncok rendőröket, katonákat sértegetnek és támadnak, akik között több tucatnyian megsérültek. Mára már nyilvánvaló, hogy a hatalom erőszakos megkaparintására irányuló kísérletről van szó.
Felháborodást vált ki az, hogy a radikálisok cselekedeteire nem reagálnak az ellenzék vezetői, akik a demokrácia és az európai értékek melletti elkötelezettségre vonatkozó demagóg szólamok leple alatt, – szemet hunynak a „barna” forradalom felett.
Nem látjuk az európai politikusok és struktúrák világos reagálását sem, ezek nem hajlandók beismerni, hogy a radikális elemek lépéseiért a felelősség, – az ellenzéket terheli Ukrajnában.
Szüntessék be a vérontást! Fotó ЕРА
Az orosz fél követeli, hogy a „tér” a (Majdan) vezetői, – állítsák meg a vérontást országukban, haladéktalanul, fenyegetések és ultimátumok nélkül újítsák fel, a törvényes hatalommal folytatott párbeszédet.
Ukrajna Oroszország számára baráti testvérország, stratégiai partner, és mi minden befolyásunkat arra használjuk fel, hogy az országot béke és nyugalom uralja.
3-ЕРА
4-ЕРА
5-ГР
7-ЕРА
9-ГР
10-ГР

Forrás: Oroszország hangja


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése