2014. március 16., vasárnap

JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL




____________________________________________________________
Miért éppen 2014 lesz a holokauszt éve?
Érdekes kérdések: Amikor a magyarság számára fontos keresztény ünnepeket nézzük, sokszor azt látjuk, hogy a szocializmus óta célirányosan valamilyen másik emléknapot tartanak ezeken az ünnepnapokon. Ezen logika alapján 2014-ben ismét megpróbálnak elfeledtetni egy nagyon-nagyon fontos tényt; 1914-ben, tehát kereken 100 éve tört ki az I.Világháború! Minden, ismétlem minden cionista összeesküvés felszínre kerülne ennek kapcsán! De a figyelmet el kell terelni erről az egészről... Rá lehetne kérdezni, Linder Béla, a puccsista zsidókormány hadügyminisztere hogy mondhatta a háború legfontosabb időszakában, hogy "Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát látni nem akarok. Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk, sem tisztek, sem legénység". Ezután hetekig lőtték minden fronton a Linder Béla által tétlenségre kárhoztatott magyar hadsereget - rengeteg katona halt meg értelmetlenül. Lehetne elemezni, Demecser mellett a Székely hadosztály, hogy tette le a fegyvert, miközben keletről a Magyarországra beözönlő román csapatok, nyugatról a zsidók által vezetett Kun-Kohn Béla Vörös hadserege támadta hátba... Magyarországon, magyar csapatokat, zsidók támadtak hátba... Hogy kapta meg Erdélyt és a Partiumot Románia 1920-ban Trianonban, amikor még 1918. május 7.-én a Bukaresti béke alapján békét kötött és kiszállt a háborúból? -Hoppá! Erről miért nem tanulunk az iskolában? Kinek az érdeke ez a nagy hallgatás? Majd 2014-ben minden héten bemutatják a Sorstalanság című valamit, amiben a Nobel díjas zseni azt mutatja be a sok idiótának, amint 14 évesen haláltáborból haláltáborba jut és bár 14-éves, mégsem gázosítják el sehol - mint azt a "dokumentumok" belénk sulykolják... Ekkora logikai ellentmondásra Irodalmi Nobel díjat adni és etetni az embereket, több, mint hiba! Olaszországban 2014 egyébként emlékév lesz, amiben méltósággal emlékeznek többek között a magyar katonák bajtársiasságáról. Értetlenkedve fogják Magyarországot figyelni az olaszok, miért nem szállítják haza a több ezernyi, mai napig a Dobordó környéki templomok kriptáiban, bezsákolva heverő magyar hős holttestét. Akkor idehaza arról fog mindenki beszélni, Anna Frank hogyan nyomkodta a pattanásait, mielőtt a csúnya, gonosz nácik elvitték a lágerbe! (Arról szintén nem beszélhetünk, hogy a kicsi Anna Frank a naplója golyóstollal íródott, amit akkor még fel sem találtak! Meg Anna Frank apukája összeveszett egy íróval, mert nem tudtak megegyezni a sikerkönyv tiszteletdíján! A vitát New Yorkba a bíróság döntötte el, de ez olyan kellemetlen tény, mert hát akkor ki is írta a könyvet?) Senki nem fogja megkérdezni a legfontosabbat; a magyarok 1918. November 2.-án megkötötték Magyarország ezeréves határait garantáló békeszerződést az olasz Diaz főparancsnokkal... Erre Károlyi Mihály a zsidókkal villámgyorsan kiutazott Belgrádba és 1918. November 8.-án Magyarországra nézve új, katasztrofális békét kötött, Franchet D. Esperay tábornokkal. A francia tábornok sorba állítja a küldöttséget, végigmegy előttük és legelső, - azóta legendás és sokatmondóvá vált - szavai ezek hozzájuk "Maguk zsidók? Maguk is mindannyian zsidók?". - Kinek állt ez érdekében? Miért kötöttek a Patkányköztársaság zsidajai új békét a már meglevő helyett? Azért nem lehet Tormay Ceciléről utcát elnevezni, mert a majdnem irodalmi Nobel díjas a "Bujdosó könyv" című könyvében pontosan dokumentálta ezt az időszakot. Ha mindezt megtárgyalnánk, feldolgoznánk akkor robbanna a bomba; TRIANON!!! Nos, akkor hogyan volt az, hogy az I Világháború ÖSSZES FRONTJA a történelmi Magyarország, ezeréves határán kívül volt és mégis elvették e területünk kétharmadát... Aztán az I. Világháború 1914-től 1918-ig tartott, de csak két év múlva, 1920. június 4.-én kötötték meg a Trianoni békediktátumot! Mi történt ez alatt a két év alatt? Ezek érdekes kérdések lennének. Nekünk mindig csak a lelkiismeret furdalás, vesztes csaták, a szégyen jut?! A magyarokat összeugrasztották a kettős állampolgárság miatt 2004. December 5.-én. Ez a szégyen napja. De arról mikor beszélünk, hogy a magyar hadsereg 1916. December 6.-án elfoglalta Bukarestet, Románia fővárosát?? Ehelyett kötelező jelleggel elkezdik majd 2014-ben Auschwitzba kiszállítani a magyarokat. Már előre látom a botrányokat, a Facebookos bejegyzéseket...Hogy volt ez a nagy nagy holokamu? Mikor elindultunk, a magyar lexikonok, régi tankönyvek 4 millió áldozatról szóltak...Mire kiértünk, 1,5 millió lett belőle.. Láttátok a gázkamrát az "Arbeit macht frei" felirattal szemben? Ebben a rozoga, üvegezett, befelé nyíló, hátul ajtó nélküli helyiségben ölték meg cyklon-B gázzal az emberek millióit? De hát ez fizikai képtelenség!! Szóval, aki sokat hazudik, egy idő múlva orra esik a hazugságai tömegében... Már nem tud olyan döntést hozni, amiből ne származna baja. Úgy látom, lassan hátradőlhetek a székben és már csak mosolyogva figyelem a világ eseményeit.. Közben elmondhatom magamról, meg néhány értelmesen gondolkodó embertársamról... azért vannak időszakok, amikor nem is rossz oktalan állatnak, akarom mondani GOJnak lenni....Nos, érdekes lesz ez a 2014-es év, a megemlékezések, évfordulók tekintetében! (körlevél, részlet)
Kép: Köves Slomó tábori cionrabbi a HM facebook oldaláról, amit nem lehet megnézni, mert átmenetileg láthatatlan az oldal
A patkányköztársaság szót kiemeltük, hogy az agymosott olvasók tudatáig is elérjen és bevett fogalommá váljon..

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/jelent%C3%A9s-mocsokr%C3%A1ci%C3%A1b%C3%B3l-41

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése