2014. április 13., vasárnap

Elszurtátok 2014 – Bojkottálni kellett volna a választást!

Bejött a Fidesz-KDNP Szövetség kétharmados győzelme, amit pár hónapja az egyik politikai falvédő jósolt . Furfangosan aljasak voltak az új választási rendszer megalkotói, mert gyakorlatilag a Fideszre szabták a rendszert.
Nézzük, hogyan csinálták …
Az unió különböző országaiban dolgozik vagy félmillió magyar polgár, (olyanok,akik kényszerűségből dolgoznak külföldön), mert itthon nincs munkájuk. Nagy valószínűséggel ők a Fidesz ellen szavaztak volna. Ezt úgy védte ki Orbán, hogy elvette tőlük a szavazás lehetőségét, 100 kilométereket kellett volna utazniuk az urnáig. Így aztán még öt százalékuk sem szavazott. Ellenben az erdélyi magyaroknak nem kellett sehová sem utazniuk, egyszerűen levélben szavazhattak.
Most meghálálták Orbánnak, a tőle kapott magyar állampolgárságot, azzal, hogy a Fideszt támogatták.
Az a magyarországi magyar, aki szerette volna a Fideszt leváltani, az erdélyi magyarok ezen tettére úgy reagálhat, hogy megszerzi a kettős állampolgárságot és legközelebb bosszúból visszaszavazza az erdélyieknek a Ceausescu rendszert. (Valamit, valamiért.)
Orbán Viktor a győzelem érdekében bevetette a titkos csodafegyverét, Gyurcsány Ferencet is.
Négy éven át gyakorlatilag megvédte Gyurcsányt, miközben Gyurcsány volt munkatársait alaposan meghurcoltatta.
És Orbán jól spekulált. Gyurcsány kiharcolta, hogy bekerüljön a baloldali összefogás vezetői közé. Ami ezután történt, azt jelképesen úgy írnám le, hogy Gyurcsány a baloldali vezetőkkel együtt bement egy budiba, ahol működésbe hozta a derekára erősített robbanó anyagot és a többiek nyakába robbantotta a szart.
Mert jobboldali elemzők szerint a baloldal balhéi leginkább Gyurcsány belső árulásának a következménye . Gyurcsány (egyelőre titkolt) távlati célja, hogy átvegye a baloldal vezetését. Úgy szerzi meg az első helyet, hogy mindenkit, aki előtte van, félrelök, felrúg.
Aztán ha már ő lesz a baloldal vezére, akkor a parlament igazi bolhacirkusszá alakul. (A két ikrek csillagjegyű gonosztevő, – Gyurcsány és Orbán, – kétvállra fogják fektetni Magyarországot. )
De addig még van egy kis idő .
Gyurcsánynak a mostani választásnál erős mozgósító hatása volt. Azok, akik lustaságból nem szavaztak volna, rohantak Orbánra szavazni, nehogy Gyurcsány visszatérhessen a hatalomba. Ugyanakkor a baloldali szavazók tömege nem volt hajlandó arra a szövetségre szavazni, amelynek Gyurcsány is tagja .
Így a baloldalnak kétszeres hátrányt okozott Gyurcsány.
A választási győzelem biztosítása érdekében Orbán Viktor a választás előtt, kellő időben megszerezte pártja számára Merkel és Putyin támogatását is.
Orbán azt ígérte nekik, hogy Oroszországgal felépíttet egy atomerőművet, mely aztán a németeket is (kedvezményesen) kiszolgálja árammal.
Orbán tehát minden téren minden tőle telhetőt megtett a választás megnyerése érdekében .
De még így is csak a ténylegesen szavazók 44,4 százaléka, (ami a szavazó képes lakosság 27 százaléka) szavazott a Fidesz-KDNP Szövetségre.
A rendszer azonban úgy lett megalkotva, hogy a győztes párt úgy nevezett “győzteskompenzációt” kap, ezért már 44,4 %-os eredménynél is kétharmados többsége lesz a parlamentben .
Ez a trükk már jóval a választás előtt ismert volt .
Ezt csak a szavazás teljes bojkottjával lehetett volna kivédeni .
De az ellenzék végtelen kapzsisága felülírt minden józan megfontolást.
Nagyon oda akartak már ülni a kondérhoz….Azt hitték nyerhetnek a profi csalók ellen…
Most utólag az Együtt-PM a tisztességtelen “győzteskompenzáció” miatt bírósághoz fordul, hiszen egyértelmű, hogy ez a rendszer súlyosan sérti a szavazategyenlőség jogát. Kíváncsi vagyok, mit fog dönteni a bíróság?!
Még Orbánnak egy zseniálisan aljas “húzásáról” nem írtam. Arról van szó,hogy még mindig van Magyarországon vagy 600 ezer devizaadós . Kire szavaztak ők?
Leginkább bedőltek Orbánnak, aki esküdözött, hogy közvetlenül a választás után megoldja a csaló deviza-kölcsönök problémáját. (Már négy évvel ezelőtt is ezt igérte!)
Én persze tudtam, hogy Orbán megint hazudik és nem old meg semmit !
Az adósok azonban nem tudták, és többségük Orbánra szavazott, így a Kásler Árpád vezette legnagyobb adóspárt alig 22 ezer szavazatot kapott és ez csak fél százalékra elég.
Kásler Árpád hiába fizetett a repülőgépes reklámért és a léghajóért, nem került be a parlamentbe.
Azt javaslom neki, hogy ezután már inkább időzített bombára, kalasnyikovra és vállról indítható rakétára költse a pénzt.
( Aki hülye, az vegye úgy, hogy most csak vicceltem.)
Kiegészítés : Míg a Fidesz 2010-ben a szavazatok 53 százalékával szerzett kétharmadot, addig 2014-ben már a szavazatok 44,4 százaléka is elég volt a kétharmadhoz. Na így kell megbuherálni a választási rendszert ! Isten hozott benneteket a diktatúrába !

http://bankar.blog.hirszerzo.hu/2014/04/13/elkurtatok-2014-bojkottalni-kellett-volna-a-valasztast/


TOVÁBB:
http://www.alternativlehetosegek.com/hogyan-ne-vegyunk-aranyat/
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/cikkek/dlph-irta-_zart_/a-blog-olvasoihoz.html
http://traderbambu.wordpress.com/2012/01/17/itt-az-arany-hol-az-arany/
http://idokjelei.hu/2014/03/a-dollar-keszen-all-a-kivegzesre/
http://idokjelei.hu/2014/02/mire-veljuk-a-sorozatos-bankar-ongyilkossagokat-es-halaleseteket/- furcsa bankár-halálok, vki igen rátok szállt:)
http://idokjelei.hu/2013/10/az-arany-es-az-igazi-valtozas/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése