2014. április 7., hétfő

Gyurcsány szabadkőműves elszólása a választás éjszakáján





Talán keveseknek tűnt fel, a tegnap esti nyilatkozatok között Gyurcsány Ferenc választás értékelésében egy aprócska elszólás, ami jelentőségében egy újabb őszöddel is felérhetne, de ugye Ferencünk képén ez már simán elfér. Szó szerint az alábbi mondat hangzott el: “Nézzétek a XX. század nagyjait Jászit, Adyt…” Jászit az emberek nagy része nem tudja hová tenni, Ady Endréről pedig nyilván költészetre gondolnánk. De, ez elég távol áll a valóságtól, és főleg attól, amire Fletó utalni akart. A fent említett Jászi Oszkár a -totálisan antimagyar- Martinovics páholy nagymestere volt, azé a páholyé, ahová Ady Endre is tartozott pár évig. Így ebben a mondatban ez a két név, a méltatással együtt nyilvánvalóan Gyurcsány szabadkőműves tiszteletéről, mi több rajongásáról szó. Ez nagy szó? Elsőre talán kevésnek tűnik, de nyilvánosan ezt még sosem vállalta fel egy politikus sem. Hiába tudjuk baloldali prominensekről egyértelműen a vakoló kötődéseiket, ilyen kijelentést még egyikük sem tett. (Mellesleg a Fideszben is szép számmal "sejthetünk" szabadőműveseket... -szerk) 2014.04.07. 11:50 Forrás: Nemzeti.net nyomán Kép: SZKR
BALOLDAL = KOMMUNISTÁK
Az utóbbi másfél évtizedben a kommunista jelzőt kivonták a forgalomból és helyette a szépen csengő "baloldalt" tették. Ez a Jobb-Bal megosztás is zsidó találmány. Magyarországra ez különösen érvényes. A vörös és a narancs, bal-jobb megnevezés ugyanazt a zsidóhatalmat jelenti. De ha már a cikk Csótány elszólását hozta szóba, volt neki másik elszólása is  2006 környékén, amikor a véreskezű Öszödi Böszme "Imre bácsihoz" fohászkodott....Persze sokaknak nem ugrik be, hogy ki is ez az Imre bácsi?  Könnyítünk a fejtörőn...Vologya volt az ügynökneve a sztálini Szovjetunóban. 1956-ban pedig a szabadságharcosok Nagy Imrov-nak nevezték, mert tudták róla, hogy megtartotta haláláig a szovjet állampolgárságát. Amikor elvtársai kivégezték a kommunista tömeggyilkost, akkor az akasztása előtt is a Szovjetuniót és a kommunista pártot éltette! Gyurcsány parlamenti irodájának falán Nagy Imre kép volt! Nagy Imre október 25-én a parlament ablakából látta a kétszeri sortüzet, ami az ő parancsára történt, ahol közel félezer magyart öltek meg az ÁVÓ-sai és több mint ezer sebesült volt, sírjaik ismertetlenek...
HOVÁ TÜNTETTÉK A KOSSUTH-TÉRRŐL AZ 56-OS EMLÉKKÖVET?
A héten nyilatkozott a tér fideszes átépítője, ahol végigsorolt mindent, hogy mi mikor fog elkészülni, stb, de a tér közepéről  eltüntett emlékkőről hallgatott. A Fidesz kormány megfeledkezik az 1990-es I. törvényről, ami 1956 emlékének és szellemének a megtartásáról szól... Kép: az emlékmű 2005-ben

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/kommunista-szabadk%C5%91m%C5%B1vesek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése