2014. május 24., szombat

Valami “bűzlik” Ukrajnában! A Népszava szerint (majdnem) minden rendben!


A kijevi vezetés elismerte, hogy a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye egyes területein nem fogják tudni lebonyolítani vasárnap az előre hozott elnökválasztásokat. A belügyminisztérium szombati közlése szerint a szeparatisták miatt a helyi választási bizottságoknak a fele nem működik a két megyében.
Volodimir Hrinyak, a belügyminisztérium közbiztonsági osztályának vezetője közölte, hogy a Donyeck megyei 22 körzeti választási bizottságából 9, a Luhanszk megyei 12-ből pedig 8 nem működik. A szakadárok több területen megszállták a választási bizottságok épületeit, elkobozták a dokumentumokat és a pecséteket, megfenyegették a testületek tagjait.
Súlyos a helyzet a megyeközpontban, Donyeck városában, továbbá északon Kramatorszkban, Szlovjanszkban és Horlivka környékén, valamint délen Mariupolban.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök szombaton üzenetet intézett a választókhoz, arra kérve őket, hogy “meggyőződésük és lelkiismeretük” szerint szavazzanak. “Holnap megmutatjuk a világnak, de elsősorban magunknak, hogy nem lehet bennünket megfélemlíteni, mi és csak mi döntjük el, hogyan építsük otthonunkat, és miként gazdálkodjunk benne” – hangoztatta a kormányfő.
Olekszandr Turcsinov ügyvivő államfő is felhívta a választókat, hogy menjenek el szavazni. Szavai szerint az elnökválasztással lezárul az új hatalom megalakításának időszaka.
Szombattól életbe lépett a kampánycsend, amely vasárnap helyi idő szerint este nyolcig, azaz urnazárásig tart. Ez idő alatt tilos bármely jelölt mellett agitációt folytatni, választási szórólapokat osztogatni, nagygyűlést tartani.
A szavazócédulákon 21 elnökjelölt neve szerepel majd. Közülük négyen visszaléptek, de túl későn jelezték, ezért nevük rajtamaradt a szavazólapokon.
A választás napján két exit poll is készül: egy televíziós, amelyet négy ukrán tévécsatorna urnazárás után egy időben hoz nyilvánosságra, és egy úgynevezett nemzeti felmérés, amelyet három neves közvélemény-kutató, a Razumkov intézet, a Demokratikus Kezdeményezések nevű alapítvány és a kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) készít.
A választásokon a közrend biztosításában részt vesz a Nemzeti Gárda több mint 5100 tagja is.
(Népszava)
Bal-Rad komm: “A választásokon a közrend biztosításában részt vesz a Nemzeti Gárda több mint 5100 tagja is.”
-Ez a leggyönyörűbb az egész hirben, amit a Népszava lehozott.
Mindig el vagyunk szörnyedve, hogy a “fősodratú”-amelnek aztán van pénze meg informatikai háttere-milyen ordas hazugságokat képes állitani!
Pl: azt irja, hogy Kelet-Ukrajna néhány településén komoly gondok vannak a stb. stb.-mert a “szakadárok”…
Hát valóban komoly gondok vannak, EGÉSZ UKRAJNA SZERTE! Olyan komoly gondok, hogy csak na!
kibir
Ugyanis lebénult, működésképtelen a választási elektronikus informatikai rendszer! A “KIBERBERKUT” nevű, az “ANONYMUS”-hoz hasonló hackercsoport tegnap egyszerűen használhatatlanná tette.
Ime a tájékoztatójuk:

23.05.2014 г. Электронная система ЦИК Украины уничтожена за три дня до выборов

Мы, Киберберкут, в знак протеста против легитимизации преступлений киевской хунты полностью уничтожили сетевую и компьютерную инфраструктуру Центральной Избирательной Комиссии Украины. Мы с полной ответственностью утверждаем, что созданная под полным контролем США “Единая информационно-аналитическая система “Выборы” прекратила свое существование.
В нашем распоряжении имеется закрытая почтовая переписка членов ЦИК Украины:
http://filefactory.com/file/2hhlueo8k067/emails1.7z
http://filefactory.com/file/8fcalizvvl9/emails2.7z

http://www.mediafire.com/download/nv3tm7j7bu3fvzw/emails1.7z
http://www.mediafire.com/download/33scil16ax7x2a0/emails2.7z

Техническая документация системных администраторов ЦИК и окружных избирательных комиссий:
http://filefactory.com/file/k9vx1qmgoo5/tech.7z
http://www.mediafire.com/download/exka9sfyy9yd3jg/tech.7z

Отчет о взломе:
http://www.filefactory.com/file/2e3s7kestivr/razb_vzlom.docx

Мы, КиберБеркут! Мы не забудем! Не простим!
2014/05/23-án az Ukrán Központi Választási Bizottság (CIK) elektronikus rendszere három nappal a választások előtt elpusztult.
“Mi a “KIBERBERKUT”-tiltakozásul a kijevi junta bűncselekményeinek legitimizálása ellen, teljesen megsemmisitettük az Ukrán Központi Választási Bizottság számitástechnikai infrastruktúráját és hálózatát…”
Márpedig ez minden valószinűség szerint igy igaz, mert Kijevből Oleg arról számolt be ma délelőtt, hogy az egész rendszer áll! “Mindenki a fejét fogja, mindenki tehetetlen. Bármit is próbálnak tenni, újabb és újabb problémák lépnek fel. Mire orvosolnak valamit-száz újabb probléma bukkan elő. Elképesztően szervezett és roppant hatékony-folyamatos ostrom alatt van a rendszer! Pillanatnyilag szinte biztosra vehető, hogy nem fog működni, pedig már az amerikaiak is dolgoznak rajta”
-Márpedig az nem létezik, hogy a Népszava és a “fősodratú” ilyesmikről nem szerez tudomást!
Persze akkor azt is közölni kellene, hogy a holnapi “elnökválasztás” kihirdetett eredményei HAMISAK LESZNEK!
http://balrad.wordpress.com/2014/05/24/valami-buzlik-ukrajnaban-a-nepszava-szerint-majdnem-minden-rendben/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése