2014. június 24., kedd

Csődbe ment a Népszava

Sajtótájékoztatón jelentette be ma délelőtt a Népszava, hogy már csak két hónapig tud működni, mert korábbi támogatóik kihátráltak mögülük és a lap anyagi források nélkül maradt. Igaz, valójában nem is támogatóról volt szó a Népszavát eddig pénzelő svájci milliárdos esetében, hanem befektetőről, - hiszen a "támogató" amiatt hátrált ki a lap finanszírozásából, mert az veszteségessé vált. A Népszava most befektetőket keres ehhez a veszteséges vállalkozáshoz. A lap eladásainak száma rekord sebességben csökkent az utóbbi években, amit a szerkesztőség a Fidesz "elnyomó diktatúrájával" magyaráz. Láposi Elza, a Népszava Lapkiadó Kft. ügyvezetője azzal magyarázta a csődöt, hogy a lap nem kap állami hirdetést, a gazdasági szereplők pedig a kormány iránti megfelelésből nem mernek hirdetni a Népszavában.
Mint kiderült, a Népszava nem tud működni állami hirdetések nélkül, amit a Fidesz most saját sajtóorgánumai kezébe összpontosít. A befektetők pedig nem pénzelik a lapot, mert az veszteséges. Ebből már nagy vonalakban kivehető, hogy ennek kapcsán kivételesen nem a Fidesszel vagy a befektetőkkel van a probléma. A Népszava eladásai az utóbbi években drasztikusan csökkentek, ami azt mutatja, hogy erre a sajtóra, az ő mondandójukra nincs többé igény. Ha nem lehet eladni egy újságot, az azt jelenti, hogy az embereket nem érdekli, ami benne van. Valójában egy tömegmédiának működnie kellene csúsztatott állami pénzek és magánvagyonok nélkül is. Ha az embereket érdekelné a mondandó, csak kezdeti befektetésre lenne szüksége a lapnak, és a hatalmas érdeklődés miatt eladott példányszám mellett a lap tartósan nyereséges lenne. Ami ezekből a feltételekből hiányzik, az a hatalmas érdeklődés. Hiába a milliárdok, hiába a veszteséges működés pénzzel ellensúlyozása, ha az embereket nem érdekli és nem veszik meg, egy idő után egyetlen befektető sem fogja benyelni a veszteséget.
Miben hibázott a Népszava? Nem azzal foglalkoztak, ami az embereket érdekli. Tessék végre észrevenni, hogy egy ébredező, ám romokban heverő kamatgyarmaton nincs igény nem létező diktatúra elleni harcra, szolidaritásra, melegek egyenjogúságára, és úgy általában azokra a témákra, ami csak azokat érdekli, akik a pénzüket nem tudják hova tenni. Ilyen emberből egyre kevesebb van, és erről pont a Népszava által pozitív színben feltüntetett csoportosulások tehetnek. Eladták az országot, amit nem tudtak eladni, azt pedig lerombolták. Most a saját művükön ugrálva mutogatnak és diktatúrát kiáltanak, miközben mindenki tudja, hogy ők a felelősek. Bizony, kapitalista viszonyok közt nagyon is veszteséges lesz az ő további népszerűsítésük, ilyenre kár befektetőket keresni. A "baloldalnak" befellegzett, és kár lenne a látszatjobboldalra mutogatni, mert ha adott a kezdőtőke, bármilyen média nyereséges lehet, ha az embereket érdeklő témákkal hajlandó foglalkozni. A közrend megszűnése, a munkahelyek megszűnése, az Európai Unió nemzetellenes intézkedései és a NATO gyarmatosító háborúi tabutéma a baloldali médiában, és csodálkoznak, hogy senkit nem érdekel az a lap. Ilyen az, amikor egy kapitalistának nincs üzleti érzéke.
Tessék felbérelni milliókért egy szakértőt, aki hajlandó kimenni az utcára és megmondani, hogy nincs közrend, nincs munkahely, az Európai Unió és a NATO közmegvetés tárgya, a Washingtonról kialakult vélemény pedig nem tűr nyomdafestéket. Hogy mit reagál a Népszava a kialakult helyzetre? Tovább folytatja a diktatúra elleni harc retorikáját, tovább sulykolja azt, amire eddig se volt igény:
Hídfő.net | NépszavaAmikor a kapitalistának sincs üzleti érzéke
http://www.hidfo.net/2014/06/24/csodbe-ment-nepszava



DÖGLŐDIK A CIONSZÓCSŐ NÉPSZAVA
A Népszava már rég nem létezne, ha az Antall-kormány be nem tiltotta volna a volt kommunista lapokat, hanem átengedte ezeket külföldi tulajdonosoknak, de a véresszájú szerkesztők, akik addig a kommunizmust dicsőítették, azok maradhattak. Most azon jajgatnak, hogy nem kapnak kormány-hirdetéseket. Na és? -mondaná Horn Gyula. Azzal dicsekedtek, hogy 6 ezer előfizetőjük van. De azt nem mondták, hogy ezek java zsidó és kommunista és ezek intézményei, mint pl. a közkönyvtárak. Ha valaki fölmegy a Várba a Széchenyi Könyvtárba, ott azonnal látja kitéve a magyargyalázó Népszavát, de a Magyar Oldalt nem...Sőt, semmilyen könyvtárban sem fizetik elő a Magyar Oldalt. Ami önmagában is bűnözés, a magyar hang üldözése. Azt mondták, hogy 8 ezert még eladnak naponta a lapjukból. Még az is túl sok. Most a túlélés miatt 10 ezer előfizetőről álmodoznak, különben a külföldi tulajdonos fölszámolja a lapot. Miért nem koldulnak a Mazsihisztől? Vagy a devizás bankoktól? Jellemző, hogy a címlapjukon még mindig az 1918-as vörös kalapácsos kommunistát ábrázolják, akik szétverték a Magyar Királyságot. A címlapjukról még érdemes elolvasni a sirámaikat. Ne csak a Népszava pusztuljon, hanem az összes cionista, magyarellenes férges lap is.. S reméljük, hogy az RTL szennyadó után jön a többi is, elszámoltatásra.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/pusztuljon-f%C3%A9rgese

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése