2014. június 24., kedd

Kína finanszírozza a romániai energetikai befektetéseket?

A Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank finanszírozza a romániai energetikai befektetéseket – nyilatkozta Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, a kínai pénzintézet elnökével, Huiman Yi-vel való találkozóját követően a voxfm.ro-nak. A kérdés az, hogy Románia is hintapolitikát játszik Európa és Ázsia régiói és piaci szereplői között, mint az ukránok? Hiszen itt is az energiaszektorról van szó, csak ép nem (az ingatag) gázhoz, hanem a jövő energiájához segítené hozzá Kína a román feleket. Nyílván Kína sem véletlenül fektet be egyre nagyob mértékben Kelet-Európában, különböző innovációkba...

Az ázsiai bank többek közt a Cernavodă-i 3-as és 4-es reaktor befejezésének, a Kolozs megyei Tárnica–Lăpușești vízierőmű kivitelezésének, valamint egy óriás szélerőműpark megvalósításának költségeit állja. Liviu Dragnea azt is elmondta, hogy a kínai fél a vasúti infrastruktúra fejlesztésben és nagy sebességű vonatok gyártásában is érdekelt, és a pénzintézet szakemberei Romániába érkeznek, hogy elemezhessék a román befektetési piacot. A találkozón elhangzott: Románia ipari megrendeléseket, energetikai függetlenségének megerősödését, többezer állást, valamint az állami költségvetésnek bevételt nyer, ésazt, hogy a projektek megvalósítása után jelentős szereplővé válhat az energiaszolgáltatók piacán.
Itt lehet fejleszteni és megújulni, nálunk nem? Hogy van ez kéremszépen?
Gölöncsér Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése