2014. június 16., hétfő

Rasmussen: Oroszország ellenség

A NATO leköszönő vezetője bejelentette, hogy tucatnyi megállapodást terveznek az ukrán hadsereg felfegyverzésére, és egyúttal arra törekszenek, hogy Ukrajna magáévá tegye azt a szemléletet, hogy Oroszország ellenség. Anders fogh Rasmussen szerint még e hó végén aláírnak egy sor megállapodást az ukrán hadsereg jövőjére vonatkozóan. A nyugati országok egy átfogó fegyverkezési programot erőltetnek a kijevi atlantista bábkormányra, ami lehetővé fogja tenni, hogy a NATO "szakértői", "tanácsadói", "kiképzői", és ha már mindenki más, akkor a fegyverrendszerei is jelen legyenek Ukrajnában.
Hídfő.net | Rasmussen
A megállapodásokat egy hó végi csúcsértekezleten fogadják majd el a NATO tagországok külügyminiszterei. Rasmussen szerint ez a védelmi ipar reformját és a hadsereg modernizálását jelenti. Valójában a nyugati katonai befolyási övezet kiterjesztését.
Rasmussen elmondása szerint a NATO ellátja az ukrán hadsereget felszereléssel és harceszközökkel, hogy az elszakadó dél-keleti régiókban "leverjék a felkeléseket". Ezzel láthatóvá válik egy igen fontos fordulópont. Az ENSZ alapokmánya szerint minden népnek joga van az önrendelkezéshez. Dél-kelet Ukrajna többségi orosz lakossága demokratikus úton kinyilvánította, hogy független országként szerveződnek újjá. Onnantól, hogy a függetlenséget kinyilvánították és demokratikus úton megpecsételték, a fegyveres harc a már független ország, Újoroszország honvédő harca, az ukrán hadsereg pedig idegen megszálló erő egy olyan területen, ahol nem ukránok, hanem többségében (80-90%) oroszok laknak.
A NATO ezt az idegen megszálló erőt támogatná, vagyis a NATO beavatkozása gyarmatosítás, a NATO beavatkozása egy szabadságharc leverése lenne, ami az ENSZ alapelveibe is ütközik. Annyiszor hivatkoznak a nyugati országok az ENSZ alapelveire, most mégis semmibe veszik.
A NATO régóta nem az a védelmi jellegű szerveződés, mint aminek alapításakor nyilvánították. A NATO egy agresszívan terjeszkedő katonai gépezet, a nyugati szabadkőművesség erőkarja, katonai szárnya, ami az atlantista ideológia mentén működő helytartói kormányokat állít fel a gyarmatosított területeken. Ukrajna áldozat, Újoroszország nem lesz az, mert ott a többségi lakosság számára ez nem egy kormányváltás, hanem szabadságharc, és honvédő háború. Rasmussen leköszönését követően dől majd el, hogy kiterjedt háború lesz-e belőle.


http://www.hidfo.net/2014/06/16/rasmussen-oroszorszag-ellenseg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése