2011. szeptember 6., kedd

Az Eucharisztia a szolidaritás forrása lehet

Vasárnap kezdődött a XXV. Eucharisztikus kongresszus Anconában. A találkozó utolsó napján, szeptember 11-én XVI. Benedek pápa is részt vesz majd.
Napjaink társadalmában, amelyet az önzés, a féktelen spekuláció, a feszültség és a szembenállás, az erőszak jellemez, az Eucharisztia a mások felé való nyitottságra hív és arra, hogy tudjunk szeretni, tudjunk megbocsátani” – mondta Giovanni Battista Re bíboros a vasárnapi nyitó szentmisén. Majd így folytatta: „Az Eucharisztia szolidaritásra és a szegényekért, a szenvedőkért, a kicsinyekért, a kirekesztettekért való elkötelezettségre ösztönöz… Fény, amely által felismerhetjük Jézus arcát a testvérek arcában. Ha felismerjük Krisztust a szent ostyában, akkor meg tudjuk látni Őt testvéreinkben is, és megnyílik a szívünk a szegénységgel való találkozás előtt.” Az Eucharisztia tehát a közjó érdekét is szolgálja, a keresztényeket a társadalomért való munkálkodásra ösztönzi. Krisztusban kell megtalálnunk az erőt az élet és a társadalom megváltoztatásához. Az Eucharisztia „a keresztény élet motorja: bátorít, hogy állítsuk helyre a társadalom keresztény szövetét és az evangéliumi jó életre neveljünk; kiindulópont az olyannyira várt új evangelizációhoz…”
A hétfői, Jesiben mondott szentmisén a csodálatos kenyérszaporítás története kapcsán Re bíboros kiemelte: ez azért volt lehetséges, mert akadt valaki, aki rendelkezésre bocsátotta azt a keveset, amije volt. A csoda azért jöhetett létre, mert létrejött a megosztás és a szolidaritás. A mai gazdasági válság megoldásához is a szolidarás lelkülete szükséges. Ugyanakkor hatalmas lelki éhség is él az emberekben, az emberi szívben létezik egy űr, amelyet csakis Isten tud betölteni. Szükség van a mennyei kenyérre, ami maga Krisztus, aki önmagát adja nekünk.
Giuseppe Bertello bíboros, a Vatikáni Kormányzóság új elnöke a kongresszus első munkanapját megnyitó szentmisén azt emelte ki a csodálatos kenyérszaporítás kapcsán, hogy Jézus irgalommal tekint a tömegre, nem úgy, mint mi, akik leginkább magunkra, a saját problémáinkra koncentrálunk és nem vesszük észre a körülöttünk szenvedőket. A napjainkban uralkodó individualizmus szemben áll Jézus érzéseivel. Hangsúlyozta: az Eucharisztiából érzékenység fakad. Az Eucharisztia kenyerét el kell vinnünk mindennapjainkba.
A Vatikáni Rádiónak Giuseppe Orlandoni, Senigallia püspöke beszélt az összejövetelről, amelynek címe: Uram, kihez menjünk? Fontos azonban az alcím is: Az Eucharisztia a hétköznapi életért: vagyis a szentségnek a mindennapokkal, a családdal, a munkahelyi, a városi élettel való kapcsolatáról is szó esik. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy ne válasszuk külön a hitet az élettől, az egyház életét a társadalom életétől.
Az első nap előadói a fiatalokról beszéltek, akik önállónak hiszik magukat, kapcsolataik időlegesek, nélkülözik a kötődést és bármiféle tervezést. Szóba kerültek a virtuális valóságban kialakuló kapcsolatok, és ezzel szemben a család fontossága, megtartó ereje. A családban tanulhatja meg az ember a másik másságának elfogadását, szeretetét, és a megbocsátást. Szó esett a plébániai hitoktatásról is: nem szabad, hogy a szentségek azonnali felvételének célja mozgassa, hanem az érett keresztény személyiség kialakítása, aki aztán képes lesz az Eucharisztia által áthatott létezésre és a keresztény tanúságtételre.
Forrás: Vatikáni Rádió, Zenit, Corazym
Magyar Kurír

A történelem sem úgy alakult, ahogy tanítják...

A Bahamák nyugati végén fekvő Bimini- szigetcsoport rendkívüli víz alatti jellegzetességeiről híres: ezek a Bimini-fal és a Bimini-út A „fal 400 méternyire fut a parttól az óceánfenék drámai zuhanását követve. A Bimini-út az öböl északi csücskétől 300 méternyire húzódik a Paradise Pointtól. Ezen „út eredete sok splekuláció tárgyát képezte, beleértve azokat az állításokat is, hogy az Atlantisz elveszett városának része.

Hogy kerültek oda ilyen fejlett civilizációk, akik ezeket a művészi építményeket létrehozták? Nekünk még azt tanítják, hogy az erkölcstelen Róma a kultúra bölcsője, azonban lassan napvilágot látnak azok az adatok is, amelyek ezt pont megcáfolják.

2011. szeptember 4., vasárnap

2011.szeptember 3.-án Bp.XVII.ker. Rákoskeresztúr központjától 500m-re felállítottunk a saját telkemen egy “Fénykeresztet “,majd három hét sem telt bele,- egy jóakaratú ember feljelentett, mert zavarja a fény-, most folyik az eljárás, nem tudom miképpen fejeződik be, mert a jelenlegi álláspont szerint ez építménynek számít, amely engedélykötelesnek veszik,s itt ebben az övezetben 5,5 méternél magasabb építmény nem építhető, kérünk mindenkit aki tud segítsen megvédeni a”Fénykereszt” lebontása, esetleges megcsonkítása ellen, várjuk a mielőbbi sürgős segítséget.
Köszönettel és Isten Áldását kérve, egy hívő napi szentmisére járó
házaspár nevében.

2011. szeptember 3., szombat

Tájékoztatásul: a holokauszt-tagadás legális - az ENSZ szerint

2012 július 5-én az ENSZ emberi jogi tanácsa elfogadott egy forradalmi jelentőségű határozatot az internetes szólásszabadságról. Mindemellett alig valaki hallott róla, hogy egy évvel ezelőtt az ENSZ emberi jogi tanácsa elfogadott egy ugyanilyen fontos döntést, amely szerint azokban az országokban, amelyek aláírták az Emberi Jogok Nyilatkozatát, megengedhetetlen, hogy embereket a holokauszt-tagadás miatt meghurcoljanak. De a demokraikus média valahogy nem figyelt fel erre a dokumentumra.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetét a második világháború végén alapították, mint a Németországgal szemben ellenséges országok szövetségét, és ez a helyzet formálisan a mai napig nem változott. Ám az ENSZ időközben egyre kritikusabbá vált az amerikai-cionista hatalommal szemben, mivel sok ázsiai, afrikai és latin-amerikai ország egyértelműen nem hajlik a Washington és Tel Aviv parancsainak szolgai teljesítésére. Az ENSZ például több ízben is világosan elítélte a palesztinok ellen irányuló izraeli apartheid politikát.

Az ENSZ álláspontja a "holokauszt-tagadás" robbanékony témájához mindez idáig nem volt világos. Több európai országban is vannak olyan, mű mediális boszorkányüldözésnek, nyilvános ellehetetlenítésnek, munkahelyük elvesztésének, sőt több éves börtönbüntetések formájában akár likvidációnak is kitett kutatók és politikai elemzők, akik a "hat millió zsidó kiirtását a náci gázkamrákban" a cionisták és szövetségeseik propaganda-hazugságának tartják és állításuk szerint ezt be is tudják bizonyítani. A holokauszttal kapcsolatos kétségeiket kifejező és emiatt a munkahelyükről elbocsátott ismert személyiségek legutóbbi esetei között vannak Ken Jebsen németországi tévé-kommentátor és Franz Herman, bécsi közgazdaságtan professzor.

Ám most nyilvánossá vált, hogy az ENSZ váratlan ütést mért, amely a szabad kutatás és vélemnnyilvánítás elnyomói számára halálos is lehet: 2011 július 11 és 29 között Genfben lefolyt az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának ülése, amelyen minden állam számára, amelyek aláírták az Emberi Jogok Nyilatkozatát (beleértve Német- és Frenciaországot, Ausztriát és Svájcot is) alfogadták a következő kötelező érvényű döntéste:

"Azok a törvények, amelyek üldözik a vélemény kinyilvánítását történelmi tényekre vonatkozóan, összeférhetetlenek azokkal a kötelezettségekkel, amelyek a Nyilatkozat az aláíró országoknak előír a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás terén..." (CCPR/C/GC/34, 49. bekezdés)

Magától értetődik, hogy az ilyen véleményeket "hamis"-nak és bizonyos értelmezéseket "helytelen"-nek nyilvánítani csak a szabad kutatásnak és a szabad megítélésnek van joga. Ez a tudomány, nem pedig a böntetőjog dolga. A kutatás eredménye pedig sohasem tartható annyira véglegesnek, hogy új tények és eredmények felbukkanása esetén ne lenne lehetséges annak felülvizsgálata. Ugyanazoknak a szabályoknak, amelyek érvényesek a tudományra, kell érvényesnek lenniük a jogállam jogrendjére is. Ezért az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága kifejezetten vonatkozik arra a francia törvényre az üldözésről, amelyet épp nemrégiben fogadtak el Robert Faurisson, jeles francia holokauszt-kutató ellen. A lábjegyzetek 9 és 116 számú idézetei egyértelműen idézik az ún. "Faurisson-törvényt": "Úgynevezett 'az emlékezésről szóló törvények'" Ld. Faurisson vs. Franciaország, 550/93.

Faurisson esetével kapcsolatban a döntésben világosan meg van írva: "Minden kérdéshez való vélemény védett, ideértve a politikai, tudományos, történelmi, erkölcsi vagy vallásos kérdéseket is. Annak a ténynek büntetőjogivá tétele, hogy valakinek saját véleménye van nem összeegyeztethető az 1. ponttal. Egy ember üldözése, fenyegetése vagy megbélyegzése, beleértve a börtönbüntetést, fogságban tartást, bírósági pert vagy szabadságvesztést az általa képviselt nézetekért, a 19. paragrafus 1. pontjának megsértése."

A Bizottság döntése minimum azt jelenti, hogy a jelenleg létező törvények illegálisak, sőt, már elfogadásuk idején is törvényellenesek voltak, ezáltal minden ezek alapján hozott ítélet megszüntetendő, az általuk elítélteket pedig kárpótlás illeti meg.

Megjegyzés


Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága egy olyan szervezet, amelynek feladata a "Nemzetközi egyezmény a polgári és politikai jogokról" nevű dokumentum (International Covenant on Civil and Political Rights - ICCPR) betartásának felügyelete az egyezmény tagországaiban. A Bizottság ugyanennek az egyezménynek a 4. pontja alapján alakult meg 1977-ben. A Bizottságnak 18 tagja van az Egyezmény tagországainak maga erkölcsi szintű lakosai közül, akik az emberi jogok terén a megfelelő jogosultságokkal bírnak. A Bizottság tagjait a tagállamok konferenciája választja meg titkos szavazással négy éves időtartamra és csak önmagukat képviselik, nem pedig származási országukat.

Az Emberi Jogi Bizottság fontos feladata az ICCPR téziseinek magyarázata a célból, hogy eloszlasson bármiféle kétséget annak jogkörét és tartalmának értelmét illetően. Ezeket a magyarázatokat Általános Megjegyzések formájában hozzák nyilvánosságra és az Egyezmény betartásához való irányelvekként szolgálnak.

* * *


Az állítólag szabad és demokratikus Svájc különösen fényes példája annak, hogyan vezetik félre a polgárokat, a médiát és a pártokat. Amikor 1994-ben lezajlott az általános népszavazás az ún. "szájkosár-törvény"-ről, a nyögvenyelős "a rasszizmus büntetőjogi felelősségrevonása" ill. "rasszizmus-ellenes törvény" néven, a szavazóknak azt adták be, hogy Svájcnak, mint az Emberi Jogok Nyilatkozatának tagországának el kell fogadnia ezt a törvényt. Most pedig éppen az ENSZ, igaz, igencsak megkésve, maga állapította meg, hogy ez csak duma volt.

Spanyolország és Franciaország legfelsőbb bíróságai a legutóbbi hónapokban már a vonatkozó törvényeket kiiktatták, míg a németajkú média, ahogy az várható is volt, a mai napig sikerrel titkolja az ENSZ döntését a nyilvánosság elől. Ez csak azért lehetséges, mert Németország és Ausztria a cionisták és szövetségesek közvetlen irányítása alatt állnak.

De még itt is észre lehet venni a bírói szervek viselkedésében csöndes változásokat. Azután, hogy a bíróság Regensburgban 2011 július 11-én - épp ugyanazon a napon, amikor ülésezett az ENSZ-bizottság - elítélte Richard Williamson brit püspököt a holokauszt tagadásáért, ezt az ítéletet az első húsvéti hét szerdáján megszüntette a bajoroszági legfelső bíróság Nürnbergben. A bíróság emellett úgy határozott, hogy Williamson bírósági kiadásait Bajoroszágnak meg kell térítenie.

Több Németországban folyó pert is leállítottak. Az "Európai Akció" nevű szervezet alapítója, a svájci revizionista Bernhard Schaub azonban egyelőre semmilyen hasonló információt nem kapott: 2011 július 25-én a Waldshut-Ting-i (Baden-Württemberg) ügyészség nyomozást indított ellene „nemzetiség elleni felbujtás gyanúja” vádjával (így hívják Németországban a holokauszt-tagadást).

Bernhard Schaub Svájcban már kétszer veszítette el tanári állását, egész családjával együtt (10, 8 és 1 éves gyerekek) politikai okokból a lakásukat is elvesztették néhány héttel ezelőtt, ezenkívül már kétszer ítélték el "rasszizmus" vádjával (ahogy a holokauszt-tagadást Svájcban nevezik), egyszer pénzbírságra, egyszer pedig 3 hónap feltételes szabadságvesztésre ítélték (Dornach-i kerületi bíróság, bírák: Krist és Frei).

A nyugati jogrendszer azt feltételezte, hogy megtalálta az indokot, amivel elfogathatják Schaubot: 2006-ban Teheránba utazott, az Ahmadinedzsád elnök által szervezett híres "Holokauszt-konferenciára" Schaub itt felszólalt, ugyanúgy, mint Faurisson és más ismert revizionisták is. Majd a mára már betiltott "Szövetség a holokauszt-tagadás miatt üldözöttek rehabilitálásáért" (Verein zur Rehabilitierung der wegen Bestreitens des Holocaust Verfolgten - VRBHV) szervezet elnöke lett, amelyet közösen alapított Hoerst Mahlerrel és Urschula Hafferbeckkel együtt alapított és amelynek akkoriban több száz aktív revizionista tagja volt Európa- és Amerika-szerte.

A konferenciát, így Schaub felszólalását is ismeretlenek felvettek, ugyanúgy, mint az az előadás, amelyet ez a revizionista Svájcba történő hazatérése után tartott néhány érdeklődő barátjának. További ismeretlen személyek ezt az anyagot filmmé vágták és DVD-n terjesztették világszerte "Örömhírek Teheránból" címen. Ez csak azért volt lehetséges, mert több nyelvű feliratok is voltak. És ismét más ismeretlen személyek a filmet feltették az internetre, ahol megtalálta a német igazságszolgáltatás. A német igazságszolgáltatás Schaubot a külföldön tett nyilatkozatai miatt nem büntetheti, ám kihasználhatja a tényt, hogy azokat a németországi internet-felhasználók is láthatták - igaz, csak akkor, ha sikerülne bebizonyítania, hogy Schaub a filmet maga tette fel az internetre, vagy ha valaki ilyesmire kérné fel.

A szóban forgó vizsgálat előzménye volt egy különösen szomorú történet, amelyet röviden szintén ismertetnünk kell. Egy időben Schaub gyerekei a schopheimi (Schwarzwald) waldorf-iskolába jártak. 2010 novemberében állandó érvénnyel és előzetes figyelmeztetés és indoklás nélkül kizárták őket az iskolából. Igaz, hogy az indokot nem nevezték meg, de természetesen azért volt, ugyanis az iskola megtudta, hogy ki a gyerekek édesapja és ugyanolyan hisztérikusan reagált, mint a legtöbb holokauszt-vallás hatása alatt álló embertársunk. A "holokauszt-tagadókat" és családtagjaikat, ideértve a kicsi gyerekeket is eretnekeknek tartják, modern páriáknak, akik szinte azonnal a nyilvánosan meghurcoltatandók kategóriájába esnek, a boszorkányüldözések modren változatának szellemében. Az, aki nem vesz részt a boszorkányüldözésben, maga is gyanússá válik, ezért aztán inkább (majdnem) mindenki részt vesz benne.

Ám Bernhard Schaub és élettársa nem hagyták annyiban, bementek az iskolába és magyarázatot követeltek a jelenlévő négy tanártól, köztük Tomas Wekamp igazgatótól. Schaub jogos dühében nem titkolta, mit gondol az ilyen tanárokról: a tanárok kaptak rendesen hideget-meleget. Ezután félelemből vagy bosszúvágyból a rendőrségre mentek és feljelentést tettek Schaub ellen. A svájci rendőrség (mint később kiderült, eléggé értetlenül állva az eset előtt) kénytelen volt a német kollégák kérésére Schaubbal ún. "veszély-elhárítási profilaktikus elbeszélgetést" lefolytatni, mintha legalábbis azzal fenyegetőzött volna, hogy halálos bacilusokkal árasztja el az iskolát vagy halomra lövi a tanárokat.

Schaub ekkor viszonzásképpen úgy döntött, hogy ő pedig az iskola tanárait jelenti fel sértegetésért, mert azok olyan kifejezéseket használtak a vitájuk során. Az igzságszolgáltatás, amint az várható volt, ezzel a feljelentéssel nem is foglalkozott, ám a tanárok feljelentése felkeltette a figyelmet Schaub internetes tevékenysége iránt, ami az alább idézett levélhez vezetett a Lemann ügyész által lefolytatott nyomozás keretében.

A vádlott annyira határozott és világos választ küldött, hogy annak nyilvánosságra hozatala közérdek. Az ügyészségen valami félelemtől való bénultságot idézett elő, mert Schaub már hetedik hónapja várja a választ. Valószínűleg Lemannhoz is eljutott az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának határozata és most nem tudja, hogy mit csináljon. Úgy tűnik, hogy a berlini, new yorki vagy jeruzsálemi instrukciók még nem érkeztek meg...

------------------------------

Az eredeti cikk forrása: via-midgard.info , én csehből fordítottam a zvedavec.org oldal alapján

A Zvedavec editorának kommentárja:
a szóban forgó ENSZ dokumentum az ENSZ archívumában 2011 szept. 12-ikei dátummal és CCPR/C/GC/34 kódszám alatt van jegyezve, itt tölthető le:
http://www2.ohchr.../gc34.pdf.

Balu

2011. szeptember 1., csütörtök

Kadarkúti Égi Üzenetek 117. Jézus: A hit

2011.08.31 szerda
Jézus:  A hit
Jézus: Drága engesztelő Testvéreim! Ne féljetek! Én vagyok Jézus, a ti Uratok. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Ma a hitről fogok beszélni nektek. Emlékezzetek vissza, hogy a múlt szerdán arról volt szó, hogy a hit útjára lépő testvéreiteknek milyen feladatokat kell teljesíteni, mit kell tenni.
Hát először is új ismereteket kell szerezni. Másodszor pedig a vallásgyakorlatokat kell elsajátítani: a templomba járás, a szentmise, a szentáldozás, a szentgyónás, Biblia olvasás, stb. De van egy 3. tennivalójuk, amiről ma lesz szó, ugyanis az a feladatuk, hogy egy természetes világi jellemet alakítsanak ki magukban. Akár hívő az ember, akár hitetlen, vannak benne jó tulajdonságok, pl. a becsületesség, a kitartás, szorgalom, türelem és sok-sok más tulajdonság. A híveknek, akik rálépnek a tökéletesség útjára ezeket a tulajdonságokat meg kell szilárdítani magukban. Minél több és több ilyen tulajdonságot kialakítani a lelkükben, hogy természetes szilárd jellemük legyen, amire aztán rá lehet majd építeni a természetfeletti jellemet. A természet feletti jellem alapjai pedig a hit, a remény és a szeretet.
Ezek közül Én itt most a hitről szeretnék nektek beszélni. Mi is a hit? Az ember akaratának a meghajlása az én kinyilatkoztatásom előtt. Tehát az evangélium szavai előtt, a szentbeszéd szavai előtt, az égi tanítások szavai előtt, a magánkinyilatkoztatások előtt, ha valóban tőlem valók.
Nem mindenki tud hinni, nem mindenki tud meghajolni az Én Szavaim előtt. Nem tudja mindenki elhinni, hogy igaz, amit Én mondok. Erre Én most egy példát szeretnék elmondani: Van két férfi, Laci és Péter, akik jó barátok és minden vasárnap együtt mennek a templomba a szentmisére, a kóruson szoktak lenni. Közülük Laci mindig lejön áldozni, de Péter sohasem. Egyszer megkérdezi Laci: -Mondd, Péter, miért nem jössz te velem áldozni? Péter így válaszolt: - Azért, mert én nem eszem ostyát. –Micsoda, ostyát? Hát nem ostya ez, hanem Jézus Krisztus Teste és Vére! Hát te ebben nem hiszel? – Nem bizony, én csak abban hiszek, amit látok. Hogyha az ostya a szemem előtt egy izom darabbá, egy hússá változna, akkor azonnal elhinném, de így nem hiszem el.
Ez azt jelenti Gyermekeim, hogy ennek a Lacinak az akarata nem tud meghajolni az Én szavaim előtt, nem tudja az én kinyilatkoztatásaimat elhinni, mégpedig azt, hogy „vegyetek és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az Én testem, aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van”. Laci ebben nem hisz, nem tud hinni.
Drága Gyermekeim! Mit tegyen az, aki nem tud hinni, de szeretne hinni? Hát először is tegye meg az első lépést Isten felé, ajánlja fel magát a Mennyei Atyának. Valahogy így: „Istenem, nem tudok hinni benned, de nagyon szeretnék, légy szíves jöjj, segíts, add meg nekem a hit kegyelmét, én pedig cserében odaadom neked egészen magamat, odaadom neked a testemet, lelkemet, értelmemet, szívemet, csak segíts rajtam.” 
És az Én Atyám látja az égből, hallja, meghatódik, lehajol az ő fiához vagy lányához, aki így szól hozzá, és odaajándékozza magát. Megszánja, és megérinti a hit kegyelmével. Ez volt az első lépés a hit felé.
A második lépés pedig az, hogy most megpróbál az illető megfelelni Isten tetszésének. És igyekszik mindent úgy tenni, hogy elnyerje Isten tetszését. Ha eddig káromkodott, most nem, ha eddig ítélkezett, ezután nem fog, ha eddig lopott, soha többé nem lop, mert tudja, hogy Istennek az nem tetszik.
A harmadik lépés pedig az, hogy akaratát ez a hívő lélek alárendeli Isten akaratának. Ez nagyon nehéz dolog, még a legmélyebben hívők sem tudják egészen alárendelni akaratukat Istenüknek. Elmondok erre egy kis példát az életből: Van egy asszony, akinek az édesanyja már nagyon öreg, ott lakik vele az ő lakásában. Eddig kiszolgálta a családot, mindent megtett értük. Mosogatott, főzött, vasalt, mosott, mindent megtett. De most hirtelen leesett a lábáról, elgyengült, szédeleg, neki esik hol az egyik bútornak, hol a másiknak. És van olyan is, hogy úgy elvágódik, hogy beveri a fejét és csupa vér a homloka. A gyógyszert sem tudja beosztani magának. A leánya leül a férjével az asztalhoz egyik este, amikor az anyuka már alszik, és beszélgetnek róla, hogy itt tenni kell valamit. Ez nem mehet tovább. És akkor az a gondolat születik az asszonyban, hogy legjobb lenne betenni egy szociális otthonba, ott teljes felügyelet alatt van, orvosi ellátást kap. És különben is ők mindketten dolgoznak, a gyerekeik már kirepültek. Talán ez lenne a legjobb megoldás neki.
Igen, ám, de Én, Jézus Krisztus nem így gondolom, az Én akaratom egészen más, és sugalltam ennek az asszonynak a lelkiismeretébe, hogy a családi szeretet melege kell ennek a szegény anyának, aki egész életét rájuk áldozta. Még ne vigyék, ilyen helyre. Kórházba se kell még vinni, hadd maradjon közöttük még egy kicsit. És akkor elgondolkozott rajta az asszony, mondta a férjének, hogy mégse vigyék el. Sikerült akaratát Isten akaratának alárendelni.
És most nézzük, milyennek is kell lennie a hitnek. Először is nagyon erősnek, állhatatosnak, kitartónak kell lennie. Hogy ha sziklára építetted a hitedet, és jön a vihar, tehát valami fájdalom, mondjuk, elveszíted egy családtagodat, vagy egy nagy betegség, egy gyógyíthatatlan betegség, vagy egy fájdalmas nagy betegség, akkor, ha szilárd a hited, akkor még jobban szereted Istent. Akkor még jobban közel kerülsz Hozzám, az Én szívemhez. De ha homokra építetted hitedet, akkor fölmerül benned a kérdés, miért éppen én? Hát ott van a szomszéd, miért nem azt veri az Isten, miért éppen engem? Tele vagy lázadással és eltávolodsz Istentől. Tehát a hitnek erősnek, szilárdnak kell lenni, mert különben elveszik a lelked.
Azonkívül a hitnek általánosnak, egyetemesnek kell lenni. Ez azt jelenti, hogy mindenféle kinyilatkoztatásomat - ami benne van a Bibliában, vagy amit hallasz az Evangéliumban a templomban, vagy amit a magánkinyilatkoztatásokban hallasz, és azok igazak és megvizsgáltak, - el kell hinni, mert ha ezekből kihagysz valamit, akkor a hited hiányos és gyenge. Hány és hány olyan ember van, aki elhiszi, hogy én meghaltam és szenvedtem érte, de az hogy föltámadtam, az sehogy se fér a fejükbe. Hány olyan ember van, aki gyönyörködik az Én tanításomban, egész nagy vallások vannak ilyenek. És ugyanakkor nem hiszik el, hogy az Oltáriszentségben valóságosan ott vagyok jelen. Azt hiszik, hogy valami emlék vagyok csupán, az utolsó vacsora emléke. Ennyire lealacsonyítanak engem.
Tehát az egyetemes hitet kívánom tőletek. Azután a hitnek bátornak kell lennie, nem szabad letagadni. Ha megkérdezi, bárki legyen az, hogy te hiszel Istenben, akkor azt kell mondani mindig, bármilyen körülmények között, mindig, még az életed árán is, hogy igen hiszek. Képzeljetek el egy kórtermet, ahol három  daganatos beteg fekszik. Az egyik Zsuzsika, aki mélyen vallásos, hívő ember, a másik egy ateista nő, a harmadik pedig szellemidézésekre, jósnőkhöz jár, ferde, rossz úton halad. És most a következő történt: Beszélgettek először a családról, eddig hol dolgoztak, mit csináltak, utána rögtön rátértek a betegségükre. És akkor Zsuzsika megszólal: - Gyerekek, higgyétek el, én egy csöppet sem félek a haláltól. –Ugyan már, nem hisszük el. – válaszolták. – Nem, egy csöppet sem félek- folytatta Zsuzsika-, mert tudom, hogy nincs is halál. Akkor, amikor meghalunk, egyszerűen ebből a földi rövid, röpke életből átlépünk az örök életbe. Különben is teljesen rendbe raktam az életemet. Mielőtt bejöttem a kórházba, elmentem gyónni, áldozni, felvettem a betegek szentségét, és azóta is imádkozom rendületlenül. Erre azt mondja az ateista: - Hallod, irigyellek, mert ilyen butaságokban hiszel, és így nem is fogsz félni, mikor meghalsz. Tudod, mi lesz, amikor meghalsz. Elásnak és elfelejtenek. Elporladsz, semmivé válsz. Nincs túlvilág, jegyezd meg, ez mese! Gyerekkorod óta ezzel etetnek. Az asszony hite egy pillanatra megrendült, de csak egy pillanatra. Arra gondolt, mi van, ha ennek az asszonynak van igaza, és nem nekem. De a következő pillanatban óriási öröm töltötte be a szívét – amit már tapasztalt néhányszor életében –, ismerős ez az öröm, tudja, hogy tőlem, az ő Jézus Krisztusától van. Ezt mondtam neki: „Gyermekem, a Sátán ezen a betegtársadon keresztül össze akarta törni a hitedet, de Én nem engedem, mert az enyém vagy, nem engedlek át a Sátánnak.”
Az asszony mosolyogva és nyugodtan mondta a másik kettőnek: -Nyugodtan elhihetitek, hogy van túlvilág, én már nem csak hiszem, hanem tudom is, és imádkozni fogok értetek, hogy mind a ketten egyszer csak odakerüljetek ti is az örök boldogságba. A harmadik asszony is megszólalt: -Higgyétek el, én sem félek. –Miért nem félsz? -kérdezi az ateista. –Azért, mert mielőtt bejöttem a kórházba, elmentem három jósnőhöz, és mindegyik  mást csinált velem. Az egyik valami színes cérnaszálakat rakott az arcomra, és a végén kimutatta, hogy meg fogok gyógyulni. A másik pedig gyertyát öntött hideg vízbe, és az megmutatta, hogy bizony ebből a betegségből meggyógyulok. A harmadik pedig kártyát vetett, és annak is éppen az jött ki, hogy nem fogok meghalni, hanem meggyógyulok. Zsuzsika rögtön elmondta a véleményét, hogy a legrosszabb úton jár, nem szabad hinni a  jósnőknek, mert a Sátán vezeti őket, azok hazudnak.
Aztán telt, múlt az idő, alighogy eltelt egy hónap mind a hárman meghaltak. Zsuzsika kikerülve a tisztítótüzet azonnal a mennybe jutott. A másik kettő, amiért ez a drága Zsuzsika imádkozott értük, nem a pokol mélyére kerültek, hanem a tisztítóhely mélyére. Azóta is hálásak Zsuzsikának, hogy imádkozott értük, mert bizony elkárhoztak volna. És most drága Gyermekeim, szeretném nektek megmutatni, hogy ezalatt a beszéd alatt mi történt, és hogy vannak közöttetek a Szentháromság és a Szűzanya. Ennek a művelődési háznak a mennyezete megnyílt, az ég is megnyílik, és a Mennyből a Mennyei Atya fénye sugárzik be ide, ebbe a terembe. És ez a fénysugár vékony kis sávokra oszlik. Annyi olyan fénysugár válik ki belőle, ahányan most itt vagytok. A fényeknek a tetején, mindegyiknek a tetején van egy hófehér galamb. A fény egyenesen mindegyiketeknek a szívébe hatol. A galamb pedig rászáll a fejetekre, ő nem más, mint a Szentlélek Isten. Kis piros csőrével lehajol a homlokotokig, egy keresztet rajzol rá. És azt mondja: Drága Kicsinyeim, szeretném e jellel elmélyíteni a hiteteket. És most tartsátok a két tenyereteket egymás mellé téve, mert a Szentlélek Isten leszáll a tenyeretekbe, és fog valamit a csőrébe. Így szól: Drága Kicsinyeim! Nézzétek ajándékot hoztam nektek, egy kis lámpást, egy égő lámpást. Ez a hit lámpása. Arra kérlek benneteket, hogy ezt a lámpást fogjátok a kezetekbe, akármerre mentek, ismerősök közé, rokonok közé, családtagok közé, engesztelők közé, templomba járók közé, ateisták közé, mindenhová vigyétek magatokkal a hit lámpását és világosítsátok meg a lelküket. Merjetek beszélni nekik Rólam, és egész Egyházamról, a túlvilágról. Merjetek beszélni az egész Szentháromságról, merjetek beszélni az Én közelgő Kiáradásomról. Ez a lámpa világítsa be az utatokat, és mindegyik ember útját, akivel találkoztok.
Most pedig átveszem a szót a Szentlélek Istentől, Én Jézus Krisztus. Itt áll mellettem Édesanyám, és most ketten odamegyünk hozzátok, egyenként mindenkihez. Édesanyámon egy gyönyörű szép kék palást van. Kikapcsolja a palástját a nyakánál, ahol egy drágakő fogja össze. A palást világoskék színű és aranydíszítések vannak rajta, csupa kis szívecske aranyból. És ezt a palástot egyenként mindegyiket vállára ráborítja. És közben ezt mondja: Drága Kicsinyeim! Édesanyai szeretetem palástjával óvlak benneteket ellenségeitektől, mert egyre több ellenség lesz, de ne féljetek, Én Édesanyátok mindenkitől megvédelek benneteket. Most pedig egy csokor sárga rózsát tartok a kezemben, és ahová odaérek, mindenkinek adok egy sárga rózsát a kezébe. Fogadjátok el, tegyétek be a kis szívetekbe. Legyetek hűségesek a hitben, soha el ne hagyjátok a hiteteket, mert csak így maradhattok fenn. Megáldalak benneteket a hit kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Gyógyszerek helyett!
 
 Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek. 2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket.

Szabó György 81 éves és teljesen egészséges. A lányának adja át tudását, hogy továbbvigye az Ő gyógyító munkáját. Rajtuk kívül van még egy asszony, akit úgy hívnak, hogy Reza asszony.
Egy konferencián kérdezték Gyuri bácsitól, hogy miért nem használja Magyarország a rengeteg gyógynövényt, hiszen 400 féle gyógynövényünk van.
Elmesélte, hogy a Bükkben nagyon sokat tartózkodik napon, és így keletkezett az arcán egy melanoma. Az orvos azonnal azt mondta, hogy meg kell műteni ezt a rákos foltot és kemoterápiát is javasolt. 3 hónap kezelés után saját magát gyógyította meg Gyuri bácsi.

BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.

KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.

AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.

AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.

FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB:3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.

CSONTRITKULÁS:
Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.

PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:
A boltokban kapható ételzselatint /a ráírt elkészítési mód szerint/ elkészítjük. S amikor már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető legyen! A fájós részre rákenjük esténként, úgy, hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a könyökünket, vagy a gerincünket és belemasszírozzuk. Teljesen beszívódik, ami még marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le! Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.

KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.

SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2 dl. víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni.
Ha zöld hályog van, akkor 1 évig kell használni.

HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forró vízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.

Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

LEGTÖBB PENICILLIN A PÓKHÁLÓBAN VAN

PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK: Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. Vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.

ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea, ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni. EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER. A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forró vízzel forrázni, 10 perc állás után inni.
 Egyébként lehet kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket,
 Interneten is megrendelhető : www.gyorgytea.hu

MÁJ ÉS EPE: Nagyon sok bennünk az idegen anyag, sok a különféle vegyszer az élelmiszerekben. Volt egy konferencia és ott elmondták, ha továbbiakban is ennyi vegyszeres ételt eszünk, a fehér emberekből csak 7% marad meg a földön.

KESERŰ ÉTELEKKEL KELL A MÁJAT TISZTÍTANI ÉS INGERELNI AZ ÜRÜLÉSRE AZ EPÉT.

Ilyenek: a pemetefű tea, az ezerjófű tea, a gyermekláncfű leveléből készült tea, a rukkola saláta /nagy bevásárló központokban lehet kapni lilás színű saláta/ nagyon keserű, de minden nap a salátánkba keverjünk bele egy kicsit.

HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB a diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.

MAGAS KOLESZTERIN: nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték.
Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó.

EPEKŐ: minden este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi a szervezetet a retek.

GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomorsavat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg. 6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forróviz, 10 perc állás után minden nap meginni.

A savtermelés csökkentésére - fehérakácvirág tea.

Lúgosításra fehér árvacsalán tea.
A 6 hetes kezelés után -6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről.
2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.

Széklet: Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó. Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől.
Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani:
Gyujtoványfű-tea, mezei katáng virág hígabb széklet kökényvirág kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.

Hasmenés: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat.
Diólevél tea fogyasztása 6 hétig.
Vadsóskamag nyersen darálva.

Aranyér: Nagyútifüvet zöld állapotában megmosni, megcsipkedni és sűrűre elkészíteni, éjjelre rá kell kenni, még ha belül is van az aranyér, akkor is rá kell kenni. Télen szárított állapotában nem olyan hatásos, mint nyáron, de ha leforrázzuk az 1 csapott evőkanál nagyútifüvet, és utána leöntjük róla a vizet 10 perc állás után, ugyanúgy használhatjuk, mint zöld állapotában.

Ízület: pld. Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott evőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.

Reuma: réti legyezőfű
Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az ízületekben. Vesét működteti, tehát vízhajtó: a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, nyírfalevél /még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén/, tejoltó galaj, csalántea /de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét/.

Lábizzadás, vagy körömgomba, vagy hidegláb: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.

Magas vérnyomás: vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van.
Ha a vesétől van /ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk/, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.
Ha a szívvel van a gond /orvos/, akkor a galagonya virágos hajtásából készült tehát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.
Baloldali hátsófali szívinfarktus elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell meginni 160-as vérnyomás felett.
Minden reggel fehérfagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, ez legjobb vérnyomáscsökkentő tea.

65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark tea - egy nap két csésze hirtelen szívhalál elkerülése végett.
Vashiány: szederlevélből készült tea a legjobb.
Immunerősítés: Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin /pld. csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom, citrusféle gyümölcsök. Megfázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát /én iszom nagyon finom/.
Prosztata: Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet: 1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kell szakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott a prosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ, KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le, kell forrázni 2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze.
Klimax: Ösztrogénhiány - cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.
Női szőrösödés: Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.
Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea 1/2 l készíteni, ebből 2 dl. -t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.
Cukorbetegség esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint.
Megelőzésre: szederlevél tea bármennyi, bármikor
 vagy: kukoricahéj tea
 vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni
Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni.

Szent Pio 141. levele

J.M.J.D.F.C.
Forrón szeretett Atyám!
A mi Urunk legyen mindig Önnel!
Nagyon későn válaszolok utolsó levelére. Azt kérdezte, hogy mit tudok mondani a két lélekkel kapcsolatban. Többször Urunknak ajánlottam az ügyet. Most úgy tűnik nekem, azt akarja, hogy a hiú dicsőségvágyról írjak, hogy megelőzhessük ezt a rettenetes ellenséget. A hiú dicsőségvágy az Úrnak szentelt lelkek ellensége. Ők ugyanis véglegesen elhatározták, hogy lelki életet élnek. Azt mondhatjuk, hogy a tökéletességre törekvő rákfenéje. Szokták mondani az életszentség molyának is: megrágja. Hogy a hiú dicsőségvágy milyen ellensége a lelki tökéletességnek, Urunk akkor mutatta meg, amikor az apostolok dicsekedtek, hogy még az ördögök is engedelmeskedtek nekik: „Mégse annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy nevetek föl van jegyezve a mennyben.” ((LUK. 10, 20.)
Hogy még a gyökerét is kitépje ennek a bűnnek és megszüntesse szomorú következményét a lélekben, szinte megijeszti őket, amikor Lucifer példáját idézi nekik: a legmagasabb helyről bukott le, pedig a legértékesebb és legnagyobb ajándékot kapta Istentől. Elvesztette az ajándékokat, mert önmagának tetszelgett….engedett a hiú dicsőségvágynak:  „Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből.”(LUK. 10, 18.)
 Ettől a bűntől annál jobban kell félnünk, mert nincs ellentétes erénye, hogy azzal kiirthassuk. Valóban minden hibának, bűnnek megvan a maga gyógyszere, az ellentétes erénye, amellyel kiirthatjuk. A haragot a szelídséggel törhetjük le, az irigységet a szeretettel, a gőgöt az alázatossággal és még tovább sorolhatnánk. Csak egyedül a hiú dicsőségvágy áll magában ellentétes erény nélkül, amely csökkenthetné, kiirthatná. Beleszövődik legszentebb cselekedeteinkbe, sőt még az alázatosságba is, úgyhogy legtöbbször csak akkor figyelünk fel rá, amikor már fogásra vetette ki hálóját.
Aranyszájú Szent János így oktat a hiú dicsőségvágyról: „Minél több jót teszel, annál jobban növeled.” Vajon mi ennek az oka? Ugyanaz a Szent Doktor mondja nekünk: „Minden rossz rosszból ered, csak a hiú dicsőségvágy ered a jóból. Ezért nem szűnik meg a jó által, hanem még erősítést nyer.”
Kedves Atyám, a sátán nagyon jól tudja, hogy a paráznának, a rablónak, a tolvajnak, a fösvénynek és minden más bűnösnek több oka van arra, hogy megszégyenüljön, mint arra, hogy dicsekedjék. Ezért erről az oldalról nem támadja ezeket, ettől a küzdelemtől megkíméli őket, de nem kíméli meg a jókat, a tökéletességre törekvőkre. Minden bűn felburjánzik azokban, akik engedik, hogy a kísértés legyőzze őket, és engedik, hogy hibák uralkodjanak bennük. A hiú dicsőségvágy azonban ott üti fel fejét, ahol küzdelem és siker van. A hiú dicsőségvágy fellelkesedik és megtámadja a harcolókat. Az elért sikerekkel támadja őket. Ez az ellenség sohasem fárad el, a legkisebb cselekedetünkbe is belopakodik, észre sem vesszük és már is áldozatai lettünk.
Hogy az elismerést elkerüljük, titokban böjtölünk. Hogy ékesszólásunknak ne tapsoljanak, hallgatunk. Többre értékeljük a megvetést, mint a dicsőséget. De, Édes Istenem, a sátán ide is beleüti az orrát: belülről kelti fel bennünk a hiú dicsőségvágyat és az öntetszelgést.
Valóban igaza volt Szent Jeromosnak, amikor a hiú dicsőségvágyat árnyéknak nevezte. Valóban az árnyék mindig követi a testet. Lépésről lépésre megy utána, és éppen akkora, mint a test. Menekülsz előle, veled fut, lassabban mész, lassabban halad ő is. Mindenben utánoz: leülsz, ő is letelepszik. Mindig magára ölti testtartásodat.
Ugyanilyen a hiú dicsőségvágy is: mindenütt ott van, ahol erény van. Hiába próbálkoznék a test menekülni az árnyék elöl: mindig és mindenütt követi, hozzátapad. Hasonlóképpen van az erényre, a tökéletességre törekvővel is. Minél jobban menekül a hiú dicsőségvágy elől, annál jobban érzi, hogy betölti. Kedves Atyám, mindenkinek félnie kell ettől a veszélyes ellenségtől. De még jobbal féljen tőle az a két kiválasztott lélek, mert úgy tűnik fel nekik az ellenség, mintha nem lehetne legyőzni.
Mindig résen kell állniuk, hogy ez a rettenetes ellenség se lelkükbe, se szívükbe ne férkőzhessék. Mert, ha egyszer beférkőzött az emberbe, természeténél fogva elhervaszt minden erényt, megrágja az életszentséget és szétrombol minden szépet és jót.
Állandóan kérjék Istent, adja meg a kegyelmet, hogy e pestises bűntől megőrizze őket, mert „minden tökéletes ajándék onnan felülről van, a világosság Atyjától jön hozzánk.” Az Isten iránti bizalom tágítsa ki szívüket. Mindig tartsák emlékezetükbe: ami jó bennük van, mennyei Jegyesük tiszta ajándéka, jóságának kiáradása.
„Senki sem jó, csak egyedül Isten.” Szüntelenül ezt ismételgessék, véssék mélyen szívükbe és győződjenek meg róla. És még valamit: semmi sem tulajdonunk, hacsak nem egy nagy semmi. Gyakran elmélkedjenek Szent Pál szavairól: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna.”(2KOR.4,7.) Másutt ezt mondja: ”Nem mintha saját erőnkből képesek volnánk valamit is kigondolni magunkról, hiszen képességünk Istentől származik.”(2KOR.3,5)
Amikor úgy érzik, hogy a hiú dicsőségvágy kísérti őket, Szent Bernáttal ismételgessék: „Nem miattam kezdted el, és nem kedvedért fejeztem be. A kedvedért nem hagyom abba.” Vajon nem az Úr útjain kezdtem el saját utamat? Tehát csak miatta akarom folytatni, csak miatta járom utamat. Ha az ellenség megtámadja életszentségüket, kiáltsák a szemébe: „ Életszentségem nem a lelkem műve, mert ha van is siker, Isten szentel meg. Ez az Isten ajándéka. Ez Jegyesemtől kapott talentum, hogy kereskedjem vele, és annak idején kamatostul adjam vissza neki, mert érte munkálkodtam.”
Tartsák titokban a Szerelmesük által bennük eredményezett jót. Ha erényük van, mint kincset féltsék, amelyet az irigyek szeme elől rejtegetni kell, nehogy elrabolják. Az ördög mindig éber és rosszabb minden irigykedőnél. Ha észreveszi az erényt, azon igyekszik, hogy elrabolja. Ha nem sikerül elrabolnia, a hiú dicsőségvággyal támadja meg.
Urunk mindig féltékenyen vigyázz javainkra. Hogy ettől a nagy ellenségtől megóvjon, a szent Evangéliumban számtalan helyen figyelmeztet bennünket. Vagy talán nem mondja, ha imádkozni akarunk, vonuljunk vissza szobánkba, ajtaját zárjuk be és Istennel egyedül maradjunk. Talán csak azért, hogy imánkba más ne gyönyörködhessék? Aki böjtöl, mossa meg arcát. Talán csak azért, hogy megnyúlt, sápadt arcunkon más ne vehesse észre böjtünket? Amikor alamizsnát adunk, ne tudja jobb kezünk, mit tesz a bal.
Legyenek abban is óvatosak, hogy a Jézustól kapott sok kegyelemről lelkivezetőjükön kívül senkinek ne beszéljenek. Minden cselekedetük előtt indítsák fel a jószándékot, hogy egyedül Isten nagyobb dicsőségére tesznek mindent. Amint az Apostol is mondja: „Akár esztek, akár isztok, vagy bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.” Ezt a jószándékot időnként újítsák meg. Amikor pedig lelkiismeret-vizsgálatot végeznek és hibát fedeznek fel, ne jöjjenek zavarba, hanem alázkodjanak meg, vallják be hibájukat a jóságos Istennek, kérjenek bocsánatot az Úrtól és kérjék, hogy a jövőben óvja meg őket.
Kerüljenek minden hiúságot az öltözködésben, mert az ilyen hiúság miatt Isten megengedi, hogy elbukjanak.
Az öltözködésben hiúságot kereső nők sosem fogják magukra ölteni Krisztust. Ráadásul elveszítik minden lelki ékességüket, mihelyt e bálvány beköltözik szívükbe. Szent Pál tanítása szerint öltözködjenek illendően és szerényen, minden dísz, fodrozás és arany ékesség nélkül. Ruhájuk ne legyen drága gyöngyből, vagy értékes szövetből, amelyre azt mondhatnák, hogy fényűzés, vagy fitogtatás.
Közölje velük hálámat az értem végzett imáért és kérje meg őket, hogy ezentúl is tegyék, mert nagyon rászorulok. Biztosítsa őket, hogy ugyanezt én is megteszem gyarló imámmal.
Sok-sok szeretettel köszöntöm Önt és tartományfőnök atyánkat.
                                                                                    Kapucinus testvére
                                                                                             Pio