Egyértelmű, hogy a Nyugat nem engedheti meg Oroszország, mint egy globális játékos, felemelkedését. Ezért előbb vagy utóbb csapást mérnek az Orosz Föderációra, hogy saját érdekszférákra osszák. És hogy Oroszország „vére” árán megőrizzék a nyugati világot. Különösen az angol-amerikai szövetség képes erre a támadásra (USA és Nagy-Britannia). A nyílt háború lehetőségét, jelenleg, korai lenne vizsgálni. Az orosz hadsereg még elegendő eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy bármilyen ellenségre megsemmisítő csapást mérjen.
A nyílt háború alatt komoly ráfordítások, hatalmas emberi és anyagi források értendőek. Szükséges még abszolút bizonyosság is abban, hogy Moszkva nem vet be atomfegyvert. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a Nyugat hadserege elvesztette a lehetőséget egy nagyléptékű háború megvívására, csak bűntető expedíciókat, kalóztámadásokat tudnak indítani és nem többet. Egy komoly háború megvívására alkalmas hadsereg létrehozásához más rezsimre lenne szükség, nem erre a liberális-demokratikusra illetve szociális-demokratikusra, szükségük lenne még évekig tartó katonai reformokra, az európai emberek tudatának militarizálására. A Nyugat a régi, jól bevált játékot fogja játszani – „oszd meg és uralkodj”, kijátsszák a népeket, a vallásokat, szociális rétegeket egymás ellen. Jó példaként szolgál ehhez az Orosz Birodalom, melyre nagyban hasonlít a mai Orosz Föderáció.
Előfeltételek, melyeket erősíteni fognak (vagy már erősítenek) a nyugati titkosszolgálatok, „szabadkőműves-szerű” titkos társaságok, az „ötödik hadtest”:
- Az állam és a nép ellentéte, az elmúlt 20 év alatt az államot a nép többsége ellenségnek tartja, amely csak a vagyonának a növelésével van elfoglalva. A jelszó, „elég volt a hivatalnokokat és Moszkvát etetni”, elég népszerű.
- A társadalom felosztása „sikeresekre” és „ügyetlenekre”, a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti különbség 20-szoros. Megértek a feltételek az osztályharcra, mikor fellángolhatnak a nagyvárosok melletti kertvárosok és már ölhetnek akár a drága autó birtoklásáért.
- Kaukázusi probléma. Kiteljesedhet, mint egy széles, etnikai alapú népirtás, de mint egy új kaukázusi háború is, amely mellett a 1994-1996-os, és a 1999-2000-es csecsen háborúk csak bemelegítésnek látszanak.
- Betelepülők. Már jelentős erőt képviselnek, különösen Moszkvában, melyet felhasználhatnak a helyzet destabilizálására. Vagy a helyi lakosságot uszíthatják rájuk. Nemzeti és vallási alapon szervezhetnek tömeges erőszakcselekményeket.
- Az orosz kérdés. Az orosz nép, hála a Szovjet-éra következetes hibáinak illetve a FÁK politikájának, több értelemben is orosz nyelvű tömeggé vált. A fiatalság köreiben belső ellenállássá vált, a nacionalista érzelmek erősödésével együtt. Az igazságosság elérésének igyekezete akár Oroszország széteséséhez is vezethet. A Nyugat megvalósíthatja az „orosz lázadás” forgatókönyvét.
- Az orosz értelmiség hánykolódása. Az Orosz Birodalomban, a Szovjetunióban az értelmiség erőteljes forradalmi jelentőséggel bírt az elégedetlenségével és komoly részt vállalt ezeknek a birodalmaknak a szétesésében. Az oroszországi értelmiség egyáltalán nem lett jobb (minőségileg még gyengébb is), ezért a panaszaik, nyögéseik „az ország érdekeiért”, illetve „tovább így élni nem lehet” szöveg, egyre gyakrabban fognak elhangozni.
- Az orosz hadsereg és a belügyminisztérium reformokkal gyengített, ezért az ellenálláshoz szükséges erejük, erős vezér híján, kevés lehet. A hadvezetés egy része pedig csak a zavarosban halászik.
- A liberális közvéleménynek, a megalkuvó burzsoáziának nem tetszik Putyin „új feltámadása”. Ezt a megerősödött aktivitásuk bizonyítja. Például, október 13-án az Ipari Vezetők és Vállalkozók Oroszországi Szövetsége Oroszországban politikai válságot állapított meg és politikai reformokat követel az országban.
Forgatókönyvek:
Kaukázusi háború. Figyelembe véve azt a tényt, hogy Észak-Kaukázusban rendszeresen „terroristaellenes operációkat” tartanak és nem látni a végét, ezért el kell fogadni, hogy az iszlám földalatti mozgalom erősödik. Pénzzel és a társadalmi igények kielégítésével a problémát nem lehet megoldani. Ha sikerül szétrobbantaniuk az Észak-Kaukázusi Föderációs Körzetet, úgy nagyon nehéz háború elé nézünk, amely nemcsak Csecsenföldön, hanem más területeken is fellobbanhat. Ez akár Oroszország teljes destabilizációjához is vezethet. A Nyugat kierőszakolja az orosz csapatok kivonását Dél-Oszétiából, Abháziából és a saját „békefenntartó csapatait” viszi be. Moszkva minden egyes engedménye esetén csak növekedni fog a nyomás, egészen az ENSZ „békefenntartó csapatok” észak-kaukázusi bevetésének a követeléséig. Ez már olyan lenne Oroszország számára, mint egy új Koszovó. Aztán elindul Oroszország feldarabolása.
Február 2. Az ország szétesése a központból indul el. Moszkvában Putyin ellenfelei (liberálisok, nemzeti demokraták, nacionalisták, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja, illetve a szociál-demokrata „Igazságos Oroszország” orosz milliárdos mágnások támogatta része, a nyugat-orientált hivatalnokok) sok ezer embert vezetnek ki az utcákra a következő jelszóval: „foglaljuk el a Kremlt!”. Ennek a tiltakozó mozgalomnak a jelszavai és a tételei már hallhatóak: „Le a szélhámosok és tolvajok pártjával!”, „Elég volt Moszkvát tömni!”, „Elég volt a Kaukázust etetni!”, „Le Putyinnal!”, stb. Egyiptom és Tunézia esetéből tanulva, elmondhatjuk, hogy a hazai és a nyugati tömegkommunikáció támogatását bíró (amelyek bármikor publikálhatnak kompromittáló anyagokat az Orosz Föderáció vezetőiről, minisztereiről „Wikileaks” stílusban) hasonló mozgalmakkal csak erős akaratú vezető tud szembeszállni. Képesek-e erre Putyin és Medvegyev?
A „nemzetközi közvélemény” azonnal „párbeszédet követel a néppel”. Ismeretlen orvlövészek és civil katonák végrehajtanak pár mészárlást – a könnyen átjárható határok és bizonyos vállalkozók széles baráti körének az ismeretében nem kételkedhetünk, hogy így is lesz. Kiömlik az első vér. Az ellenállók vezérei létrehozzák az átmeneti nemzeti tanácsot. A továbbiak a politikai vezetés akaratától függ – képesek-e ellenállni ennek a nyomásnak. El fogja-e fojtani a tiltakozó megmozdulásokat a belügyminisztérium és a hadsereg, akár, mint Szíriában, erő alkalmazásával is. Putyin nagy döntés előtt fog állni – megtisztítja-e az „ötödik hadtesttől” Oroszországot (beleértve azokat is, akik butaságból és tapasztalatlanságból részt vesznek a saját államuk szétverésében) vagy enged-e (például „megfelelő kitüntetések” ellenében). Az ellenzék győzelme esetében az „Ideiglenes kormány-2” vár ránk – ez esetben olvassák a történelemkönyveket. Amennyiben Putyin teljesen megszakítja a kapcsolatot a Nyugattal, „Sztálin-2” lesz belőle és neki is végig kell járnia az utóbbi útját – a „nagy tisztogatás”, iparosítás, erős hadseregépítés, stb. útját.
„Líbiai forgatókönyv”. Oroszországot, mint az úttörő máglyát, fellobbantják, több oldalról is, amelyek között „elterelő mozgalmak” is lehetnek, mint például az előző „Február 2”. Csak egy példa: a Távol-Keleten megalakul egy partizán csoport, amely megjelenteti kiadványát az orosz nép felszabadításáról Moszkva elnyomása alól. Végrehajt néhány sikeres támadást a helyi hatalom képviselői ellen. A Transzszibériai vasutat „ismeretlen csoportok” több helyen is felrobbantják. Míg Moszkva a rend visszaállításán dolgozik, hasonló csoportok alakulnak Szibériában, Urálban, a Volga mentén. Az internet tele lesz a katonákhoz, rendőrökhöz, a néphez intézett felhívásokkal, miszerint támogassák az „orosz ellenállást”. Az emberek elbizonytalanodnak, egy részük elhiszi ezeket. Ezalatt a „kormányerők” büntető akciókat hajtanak végre (Szíria példája a megfelelő erre) – békés állampolgárok halnak meg. Felkelés robban ki Dagesztánban, Ingusföldön, Kabard-Balkarföldön. Moszkvában tömegtüntetések kezdődnek. A „világ közvéleménye” követeli a „párbeszéd megkezdését a tömegekkel”, „politikai reformok” végrehajtását, az „erőszak” befejezését.
Alekszandr Szamszonov - Topwar.ru
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése