2012. május 19., szombat

Az új Google keresőeszköz többek között a CIA és a Világbank által szolgáltatott adatokra támaszkodik

1949-ben, röviddel halála előtt, George Orwell megírta utolsó művét, az 1984-et. A könyv egy hátborzongató jövőt tár elénk, amelyben a világot három diktatórikus kormány irányítja. Az egykori Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból álló Óceánia felett Nagytestvér uralkodik. A híreket, a könyveket, a színdarabokat, a filmeket, tulajdonképpen mindent folyamatosan cenzúráznak. A történelmet átírták, hogy az megfeleljen a kormány propaganda igényeinek. A „gondolatrendőrség” folyamatosan figyelemmel kíséri az emberek viselkedését, hogy kiszűrje a deviánsnak ítélt elemeket. A lehallgatás az élet legintimebb területeire is kiterjed. Sokak számára megdöbbentő a diktatúrának ilyen szélsőséges példájáról olvasni, pedig a Biblia pontosan egy ilyen rendszer felemelkedését jósolta meg több mint 2000 évvel ezelőtt.
„És megadatott neki [az Antikrisztus elsőszámú segítőjének számító hamis prófétának, akinek segítségével az Antikrisztus elhiteti az egész világot], hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” (Jelenések 13:16-18)
Az új antikrisztusi gazdasági rendszerben senki sem adhat el vagy vásárolhat a kezébe vagy homlokára helyezett bélyeg nélkül, az ellenállókat pedig a rendszer ellenségének fogják tekinteni. A technológia gyors ütemben fejlődik, így ma szinte már minden rendelkezésre áll, ami ennek a disztópikus rendszernek a hatalomra emelkedéséhez szükséges. Ennek egyik területéről, a lakosság folyamatos megfigyeléséhez szükséges rendszer újabb eleméről ír az alábbi cikk is. – Joseph Candel

A Google komoly változtatásokra készül a keresőtalálatok megjelenítése terén. Az új Knowledge Graph, magyarul Tudásgrafikon, a régi gyakorlattal ellentétben nem weboldalakat jelenít meg a kulcsszó keresések találataként.
A Blog Tips oldalon megjelent cikk szerint a Google Tudásgrafikon (a mellékelt linken ki lehet próbálni) kész válaszokat vagy „tényeket” jelenít majd meg, bizonyos előre kiválasztott forrásokból, mint például a CIA Factbook (tényadatbázis), a Wikipédia és a Világbank, a szokásos keresőtalálatok mellett.
A tipikus keresőmotor helyezés vagy besorolás helyett az új eszköz konkrét, előre meghatározott forrásokat használ a „tények” prezentálására. Tehát történelmi információk esetében a Wikipédiából, geopolitikai kérdésekben a CIA Factbook-ból, gazdasági témáknál pedig a Világbank adatbázisából kapunk választ a keresett a kulcsszóra. Sok más előre kiválasztott témakör-forrás párosítás is meghatározásra került.
A Google lépése kísértetiesen emlékeztet Orwell 1984 című könyvéből ismert Igazság Minisztériumára, hiszen a szolgáltatás által adott keresési találatok vagy „válaszok és tények” nem a népszerű találatokat figyelembe vevő algoritmusokon alapulnak majd, hanem a Google által előre kiválasztott kész válaszokat kapja a felhasználó.
Egyelőre persze a hagyományos találatokat is megkapjuk, de várható, hogy a szolgáltatás fejlődésével egyre több hétköznapi, esetleg lusta felhasználó választja majd inkább a kész válaszokat, amelyek nem igényelnek túl sok olvasást és további kutatómunkát, a régi, hagyományos találati lista helyett.
Egyesek azt mondhatják, hogy a nyílt forráskódot alkalmazó Wikipédia elég jó munkát végez a ténygyűjtésben (bár ugyanennek a tulajdonságnak köszönhetően sok helytelen, félrevezető információt is tartalmaz), a CIA és a Világbank éppen nem mondhatók objektív forrásnak, hiszen mindkét intézmény nagyon is határozott agendával rendelkezik és erősen érdekelt az igazság elferdítésében vagy elhallgatásában.
Azáltal, hogy ezeket a forrásokat választják ki a tények „megbízható” forrásaként hihetetlen mértékben befolyásolhatják az emberek gondolkodását fontos kérdésekben.
Az itt látható angol nyelvű videó elmagyarázza a Google Tudásgrafikon működési elvét.
A Google a saját tulajdonában lévő Freebase adatbázist is használni fogja a Tudásgrafikonhoz. A Freebase egy óriási adatbázis, ami a Singularity Hub szerint „több mint 24 millió személyről, helyről és dologról tartalmaz információkat.”
A Freebase és a Metaweb algoritmusok összekapcsolásával a Google képes lesz mindent mindennel összekötni. A keresések fejlesztése terén ez egy csodálatos eszköz lehet, ugyanakkor egy ilyen szoftver tökéletes eszköz arra, hogy minden Internet felhasználóról személyes profilt alakítsanak ki.
Tehát amellett, hogy a CIA és a Világbank a „tények” megbízható forrásaivá válnak az Internet felhasználók számára, azt is a Google fogja meghatározni, hogy az egyes személyek hogyan jelennek majd meg az új keresési találatokban.
Oszd meg ezt a cikket az ismerőseiddel és mond el véleményed arról, milyen módon változtathatja meg ez az újítás a keresések objektivitását.
Forrás: Activist Post
http://idokjelei.hu/2012/05/az-uj-google-keresoeszkoz-tobbek-kozott-a-cia-es-a-vilagbank-altal-szolgaltatott-adatokra-tamaszkodik/


Chip and deal


Aaron Russo (1943-2007) filmrendező és producer. Talán legismertebb filmje a Szabadságtól a fasizmusig c. dokumentumfilm. Halála előtt még egy interjút adott, amiben az emberiséget figyelmezteti az elkövetkezendő világuralmi törekvésekre. Mikor a nevadai kormányzó választáson indult, bemutatták neki az egyik Nelson Rockefellert. Közeli barátságba kerültek, egészen addig, míg meg nem próbálták beszervezni a nagy tervbe, melynek célja a nemzetek, vallások, családok nélküli Új Világrend.
Ennek egyik célja, hogy létrehozzanak egy világkormányt, ahol mindenkinek beültetnek egy RFID chipet a bőre alá és az összes pénz abban a chipben lesz és nem lesz szükség készpénzre. Akkor vesznek le az összegből, amikor akarnak. Ha tiltakozol, lekapcsolják chiped, nem tudsz csinálni semmit. A chipeket rá lehet kötni egy adatbázisra, és minden pontosan követhetővé válik. Még mindig bőven akad, aki mindezt valami őrült agymenésnek tartja.
Közben már szerte a világon elkezdték a háziállatokba ültetni, Alzheimeres és más betegekbe, mondván, így jobban tudnak róluk gondoskodni. Fontolgatják, hogy az amerikai hadsereget ellátják vele, pusztán egészségügyi szempontból hasznos lenne, ha kapna minden katona egy mikrochipet. A DARPA olyan nanoérzékelők kifejlesztését jelentette be, ami folyamatosan ellenőrzi a katonák egészségi állapotát. Megható, nem?
Angliában már kapható ehető jeladóval ellátott tabletta, ami információkat küld a bőrre ragasztott vevőnek. Rögzíti, mikor vette be a gyógyszert, hogy alszik a beteg, milyen a hőmérséklete, és jelez, ha be kell venni a következő adagot. A vevő az információt továbbítja vagy egy okos telefonra, vagy egy számítógépre.
Aztán folytatják a cégekkel, ha ott akarsz dolgozni, akkor engedd a chip beültetését. Egyébként is milyen fantasztikus lesz, nem rabolnak ki a pénzed miatt, nyugodtan strandolhatsz, teljesen szabadnak érezheted magad!
Azt, hogy önként és dalolva jelentkezz a kis chipedért, ezekkel a pozitívnak tűnő előnyökkel fogják elérni. Szépen, apránként adagolva, most még csak az iratokat látják el chippel, holnap már minket is!
Majd akkor próbáld fontolgatni, melyik számlát nem fizeted be, esetleg valamelyik kiskaput ki tudnád használni, esetleg félrevonulnál a világtól, nem adatsz be valamilyen oltást, olyanok leszünk, mint a boxokba kötött marha. Se jobbra, se balra!
Pilisi Zsálya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése