Két teológiája van most a katolikus egyháznak. Az egyik az, amellyel hétről hétre találkozunk számos prédikációban, a „hivatalos” katolikus sajtóban, egyes vezető egyházi személyiségek megnyilatkozásaiban, számos újonnan megjelent teológiai könyvben és a katolikus egyház politikai nyilatkozatainak nagy részében. Ez a teológia az egyház 2000 éves múltjához képest merőben új, hiszen ilyen formában és ilyen elterjedten a II. Vatikáni Zsinat előtt nem létezett. Ez a liberalizmus teológiája.
A másik az a teológia, amelynek építőkövei Jézus Krisztus és az apostolok tanításában találhatók, és ezek 1200 éven át a halhatatlanság türelmével várták az építőmester születését. Ő a XIII. században Aquinói Szent Tamás személyében jött el, aki hatalmas, logikus, bizonyított rendszerré, TUDOMÁNNYÁ változtatta a teológiát, amelyet a katolikus egyház hivatalosan magáévá tett, megbecsült 700 éven keresztül. Aquinói Szent Tamás alapműve, a Summa Theologiae (A teológia foglalata) a Trienti Zsinat alkalmával ott volt a zsinati atyák oltárán a Szentírás mellett. A Summa számos tanítását dogmának, vagyis Isten által kinyilatkoztatott igazságnak mondotta ki a katolikus egyház. — És ez a teológia az utóbbi 45 évben az egyes egyházi személyek hivatalos megnyilatkozásaiban mellőzve lett, pedig a pápák a II. Vatikáni Zsinat után is kitartottak mellette. A Summa teológiája szöges ellentéte a liberalizmus teológiájának.
Mi a különbség a két teológia között? Ezt röviden így foglalhatjuk össze:
A liberalizmus teológiája, az úgynevezett „modernista” teológia az emberből, az emberi tudatos és tudatalatti vágyakból, igényekből indul ki. Szerinte, amit kinyilatkoztatásnak hiszünk, az az emberi vágyak, igények kivetítése, tárgyiasítása, ezért ennek igazságértéke nincs. Ezért a modernista liberális „teológusok” nem foglalkoznak Isten létének bizonyításával, Istennel kapcsolatban annyit mondanak, hogy „Isten szeret minket”, és az istenhit „reményt ad”, de hogy a hívő mit reméljen, arról hallgat a liberális teológia, mint ahogy arról is, hogy az Isten a világtól különböző lény, a világot a semmiből teremtette, ezért az ember teremtmény, akinek Istennel szemben erkölcsi kötelességei vannak. Ez a teológia nem beszél az Isten által adott Tízparancsolatról, az isteni örök törvényről, és arról, hogy az Isten által adott törvények megszegése bűn, amelyért a világ törvényei büntetést szab ki.
S mivel a liberalizmus teológiája kiiktatta a bűn fogalmát, és az erkölcsöt a mindenkori szokásokkal azonosította, ezért szó nélkül hagyja a saját gyümölcseit, korunk súlyos bűneit: a homoszexualitást, a különféle szexuális perverzitásokat és az abortuszt, a pedofíliát és a prostitúciót, a házastársi hűtlenséget és a fantasztikus méreteket öltő válásokat. Mélységesen hallgat az áteredő bűnről, amely pedig végigkíséri az egész emberi történelmet. A minden korban ismétlődő, hatalmas méretekben jelentkező emberi gyarlóság, sőt gonoszság, amely a XX. században a Szovjet által elkövetett tömeggyilkosságokban, valamint az angolszász légi terrorizmus apokaliptikus tűzviharaiban, szőnyegbombázásaiban, Drezda, Hamburg, Köln, Düsseldorf, Berlin és más európai városok sok százezer halottal járó tragédiájában tetőződött, nem érthető meg másként, mint az áteredő bűn tanával: az ember értelme elhomályosodott, és az akarata rosszra hajló lett. És ezt az áteredő bűnt, az emberi gonoszság végső okát tagadja, illetve hallgatja el a liberalizmustól fertőzött, „modernista” teológia.
S ha nincs áteredő bűn, és nincsenek személyes bűnök sem, akkor nincs szükség bűnbocsánatra és Megváltóra sem. Ezért a liberális teológia hallgat Jézus Krisztus megváltói, messiási szerepéről, istenemberi mivoltáról, és arról, hogy a Megváltó, a Messiás egyházat alapított és egy új vallást adott az emberiségnek, amelyben nincs „választott nép”, amelynek isteni eredetű, örök érvényű követelményrendszere és világnézete van. Azért hallgat minderről, mert nem akar ellentmondani a Talmud tanításait követő, világuralomra törő, Jézus messiási mivoltát tagadó zsidóságnak!
Ezért sulykolja a liberális, „modernista” teológia a zsidókkal folytatott „párbeszéd” szükségességét. De amire törekszik, az nem igazi párbeszéd, hanem elvtelen kompromisszum, megalkuvás a zsidósággal, visszavonulás a zsidóság elől. Az igazi párbeszédben ugyanis igent is lehet mondani, meg nemet is. (Krisztus is párbeszédet folytatott a Sátánnal, és háromszor mondott neki nemet). A liberális teológia által erőszakolt „párbeszéd” azt jelenti, hogy maradjon ki a keresztény vallásból mindaz, ami a zsidóságot zavarja, vagyis mindaz, ami a kereszténységet a zsidóságtól megkülönbözteti!
A liberális teológia nem hangsúlyozza, hogy az embernek a hazája iránt erkölcsi kötelességei vannak, köteles a hazáját megvédeni, ha az ellenség megtámadja, és ha szükséges, a hazájáért még életét áldozni is köteles.
Ami ilyen csonkítás után a vallásból megmarad, az már nem világnézet, hanem legfeljebb színtelen, jellegtelen érzelmi vigasz. Az ilyen vallásnak nincs igazi dogmatikája, csak pszichológiája van; nincs erkölcstana, csak szociológiája.
Ezzel szemben a Summa teológiája nem az emberből indul ki, hanem Istenből, mert az emberből kiindulva nem lehet megérteni Istent, de az ember igazi mivoltát, eredetét és célját egyedül Istenből kiindulva, mintegy Isten fényében lehet megérteni. Az ember Isten teremtménye, és a Summa az emberről, mint Isten teremtményéről tárgyal. Isten az embernek, a maga teremtményének objektíve igaz, minden időkre érvényes kinyilatkoztatott tanítást adott, ami örökérvényű erkölcsi követelményeket tartalmaz. A Summa teológiája az erkölcsi parancsokat nem az emberi szabadság korlátozójának, hanem az emberi kiteljesedés biztosítékainak tekinti: az erkölcsi parancsok útjelzők az Isten felé vezető úton, s egyben iránytűk, amik az embert segítik az egyéni és a közösségi életben egyaránt.
A Summa teológiája a Tízparancsolat megszegését bűnnek tekinti. Elítéli a homoszexualitást, a szexuális perverzitásokat, az abortuszt, a pedofíliát és a prostitúciót, a házasságtörést és kategorikusan tiltja a válást, mert a házasság elsődleges céljának az egymásnak való lehető legtökéletesebb testi-lelki önátadást tekinti, amely csak két személy közötti olyan kapcsolatban valósulhat meg, amelyben nem kell félni attól, hogy az ember a szeretett társát elveszítheti.
A Summa teológiája tanítja a személyes bűnökön kívül azt is, hogy az áteredő bűn az ember öröksége: értelmünk elhomályosult, és akaratunk rosszra hajló lett. Ezért a Summán alapuló államelmélet elvet mindenfajta politikai utópiát: nem hisz semmilyen „földi paradicsomban”, de a Summa erkölcstana alapján felépülhet egy igazságos állam, amely a közjó biztosítása során a méltányosság követelményeinek eleget tesz!
S mivel a Summa teológiája számol a bűnnel, azt is tanítja, hogy az ember rászorul a bűnbocsánatra és a bűn alóli megváltásra. Azt vallja, hogy Jézus Krisztus, az Istenember, a Messiás azért testesült meg, azért jött a földre, hogy az emberiséget a bűntől megváltsa. Nem politikai szabadító, nem világhódító hadvezér, amilyennek a Talmud alapján a zsidóság képzeli. A Messiás nem a zsidó világuralmat biztosítja, hanem lehetővé teszi, hogy az ember elérje Istent, a végső célját és tökéletes boldogságát.
A Summa teológiája szerint ez a Messiás egyházat alapított, amely világosan felismerhető, hierarchikus felépítésű, látható társaság. Ez a Messiás egy új vallást hozott a földre, amely objektíve igaz világnézetet és a zsidó vallástól lényegesen különböző, új vallást jelent. Aki igazán megérti a Summa teológiáját, az azt is belátja, hogy „zsidó-keresztény” erkölcsről, kultúráról beszélni fából vaskarika: a keresztény vallásban maradtak ugyan zsidó eredetű liturgikus és jogi elemek, amelyek nem isteni eredetűek, és amelyek a keresztény vallás lényegének megváltozása nélkül kiküszöbölhetők, de a keresztény vallás isteni eredetű lényege, vagyis dogmatikája és erkölcstana szöges ellentéte a zsidó vallás lényegének!
A liberális, „modernista” teológiával ellentétben a Summa teológiája lehetetlennek tart minden megalkuvást, minden elvtelen kompromisszumot a zsidó vallással. Számára az igazság ismérve, az igazság végső forrása: Isten tudása. Ebből részesül az ember az Istentől adott, Jézus Krisztus által tanított kinyilatkoztatáson keresztül. A kinyilatkoztatásban való hit által megvilágosított emberi értelem olyan, mint a távcsőbe néző ember szeme: többet lát meg a realitásból, mint a hitetlen!
S végül a Summa teológiája az embert nem magányos, elszigetelt individuumnak, hanem népe és nemzete egyik tagjának tekinti, akinek a hazájával szemben kötelességei vannak. A közjó és így a nemzet java a földi értékek rendjében megelőzi az egyén javát, és ezért az ember, ha szükséges, a nemzet szolgálatában még életét is köteles feláldozni!
Nem pusztán elvont, elméleti különbség áll fenn a két teológia között, hanem két világnézet áll szemben egymással. Az egyik oldalon a zsidóság világuralmát szolgáló, ennek érdekében a vallást és az erkölcsöt szubjektivizáló, relativizáló teológia, míg a másik oldalon az egész emberiség és azon belül a magyar nemzet javát és rendeltetését is szolgáló, objektív igazságokat és örökérvényű erkölcsöt hirdető teológia.
E kettő között nem nehéz a választás. A Summa Theologiae első és második kötete immár magyar nyelven is rendelkezésünkre áll. A XXI. század világnézeti zűrzavarában legyen eligazítónk Aquinói Szent Tamás tanítása!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése