Borbás Gabriella Dóra: A lelkigondozás

Ha segíteni szeretnénk valakinek, előbb gondoljuk át, hogy milyen állapotban vagyunk! Ha nincs bennünk öröm, békesség, remény, akkor mit akarunk átadni? Sajnos, ha félelem, fájdalom, szomorúság, szorongás van bennünk, akkor ezeket fogjuk átadni.

Ha segíteni szeretnénk valakinek, előbb tájékozódjunk arról, hogy miben van szüksége segítségre!

Ha segíteni szeretnénk, gondoljunk arra, hogy nem mindig szavakkal lehet segíteni! Néha csönddel, néha öleléssel, néha mosogatással, bevásárlással stb. Gyakran nem beszélgetésre, hanem alvásra, ételre, vízre van szüksége a lelkében megfáradtnak, mint például Illésnek (1Kir 19:1-8)!

Ha segíteni szeretnénk, tudnunk kell, hogy az empátia nem azt jelenti, hogy nekünk is szomorúnak kell lennünk, ha a szomszédunknak meghalt egy rokona. A szomszédunk szomorú (ha az!). (Szép volt Jób barátaitól, hogy eljöttek hozzá bajában messzi földről, az is szép volt, hogy hét napot együtt voltak vele, hisz a leginkább az együttlét gyógyít, DE lehet, hogy Jób nem került volna rosszabb, remény nélkülibb állapotba, ha a barátai reményt adtak volna neki, nem bekapcsolódtak volna a gyászolásába.) Akkor tudunk reményt átadni, HA bennünk remény, öröm, békesség, szeretet, boldogság van.

Ha segíteni szeretnénk, nagyon fontos, hogy gyakoroljuk a gondolkodási és érzelmi fegyelmet! Mutassunk ebben példát, és adjuk át ezt a tudást másoknak! Nagyon elterjedt lelkigondozási mód, hogy engedjük a másikat panaszkodni, és azt gondoljuk, ezzel jót tettünk. Nagyon nagy tévedés! Ha engedjük a másikat panaszkodni, vagy ha magunkat engedjük panaszkodni, nagyon sokat ártunk, hiszen egyre negatívabb gondolatok kerülnek az elmékbe! Egyre nő a reménytelenség, a szomorúság. Tény, hogy a panaszkodástól egy átmeneti megkönnyebbülést élhetünk meg. Azonban ez nem valós megkönnyebbülés, hiszen semmi problémánk nem oldódott meg ? viszont nagyon sok negatív, romboló gondolatot hoztunk létre. Minden drog (kémiai függőség) és minden viselkedési függőség is úgy működik, hogy a hiányállapot megszüntetése (drogozás vagy a kedvenc sorozat megnézése) alatt átmenti megkönnyebbülést élünk meg, azonban rövid idő múlva a kezdetinél rosszabb állapotba kerülünk. Ilyen drog, viselkedési függőség a panaszkodás is, ahogy az aggódás is. Ha panaszkodunk, akkor is ártunk (magunknak és másoknak is!), ha panaszkodni hagyjuk a másikat, akkor is ártunk. Három lehetőségünk van: 1. elfojtunk magunkban sérelmeket, 2. kiadjuk magunkból panaszkodás, morgás, számonkérés stb. formájában, 3. Jézusra nézünk, Benne bízunk, hogy küzd értünk (2Móz 14:14). Az első kettőnek van némi (rövidtávú és átmeneti) pozitív hatása, a harmadik lehetőségnek azonban csak pozitív hatása van, nincs negatív következménye.

Ha aggódunk, akkor is ártunk mindenkinek. Az aggódás által még senki sem növelte meg termetét ?egy arasszal sem? (Mt 6:27), nem gyógyult meg, és senkit sem segített gyógyuláshoz! (Az aggódás gyakran a másik fél érzelmi zsarolását is jelenti egyben.) Vegyük figyelembe, hogy az aggódás legtöbb formája megterhelő annak a számára, akiért aggódunk! Ha valaki lelkileg elfáradt, különösen figyelnünk kell arra, hogy legalább mi ne terheljük lelkileg! Panaszkodás és aggódás által negatív gondolatok és reménytelenség kerülnek belénk. Éppezért nem segít, ha megkérdezzük valakitől: mi történt? Gondoljunk bele, lehet, hogy mi vagyunk a sokadikak, akik elmeséltetik vele egy fájó élményét! Ettől hogyan kerülhetne bárki jobb állapotba? Sajnos a lelkigondozók sokszor csak pletykaéhesek, és nem az érdekli őket, hogy a másik jobb állapotba kerüljön, hanem az érdekli őket, hogy mi történt.

Ha segíteni szeretnénk, tudnunk kell, hogy mi vagyunk a témaválasztás és témaváltás felelősei! Ha a másik éppen nem képes a gondolkodási fegyelemre, nekünk kell átvennünk ezt a feladatot! Gyakran éppen a lelkigondozók kínálnak fel olyan témákat, amikre panaszkodással reagál a lelkigondozott. (És ezáltal rosszabb állapotba kerül, mint a velünk való találkozás előtt volt.)

Ha segíteni szeretnénk, tudatosítanunk kell, hogy nem az a cél, hogy a másik panaszkodjon, és mi meghallgassuk, hanem az a cél, hogy a lelkigondozott jobb állapotba, reménytelibb állapotba kerüljön. Tartsuk be, és másokkal is tartassuk be Jézus tanácsát: csak a mai napban élni, nem a fájó múltban (a fájó közelmúltban sem!) vagy az elképzelt riasztó vagy álmokkal teli jövőben.

A lelkigondozás NEM tanácsolást jelent! (Nehéz nem tanácsolni! Le kell győzni a rossz reflexeinket!) Nem értünk jobban a lelkigondozott dolgaihoz! Mindenki a saját életét ismeri a legjobban! Ne képzeljük, hogy a másik életét átlátjuk és megoldjuk pár perc alatt! A másikat abban kell segítenünk, hogy saját felnőtt döntéseket hozzon. (Nem helyette döntenünk, cselekednünk!)

A másikat abban kell segítenünk, hogy tisztábban lássa a saját helyzetét, és azt, hogy milyen döntésekkel tud még jobb állapotba kerülni. A lelkigondozottat segíteni tudjuk abban, hogy saját döntéseit vizsgálja (ne más emberek tetteit vagy mulasztásait!), segíteni tudjuk abban, hogy megvizsgálja önmagát és saját helyzetét. (Pl. Mit gondolsz, te mi tudsz tenni ebben a helyzetben?) (Más emberek tetteivel, személyiségével foglalkozni ártalmas és semmi eredmény nem származik belőle. Sőt, ha úgy beszélünk valakiről, hogy nincs jelen, az hamis tanúbizonyság, hiszen nem tudja magát megvédeni.) 

Segítség a lelkigondozott számára, ha szembesítjük azzal, amikor egymásnak ellentmondó állításokat tesz, vagy ha a szavai ellentmondásban vannak a tetteivel. Segítség, ha visszaidézzük korábbi állításait. (Azaz ne mi minősítsük a helyzetét, hanem azt idézzük, amit Ő gondol a saját dolgairól!) A lelkigondozottat nem kell meséltetni, beszéltetni, de ha mesélni szeretne, akkor a lelkigondozó felelőssége, hogy terelje a beszélgetést a gondolkodási és érzelmi fegyelemnek megfelelően. Segítsük abban a lelkigondozottat, hogy a jelennel foglalkozzon! Segítsük abban a lelkigondozottat, hogy a valósággal foglalkozzon! Ne engedjük álmodozni! Segítsük abban a lelkigondozottat, hogy ne a megváltoztathatatlannal foglalkozzon, hanem a megváltoztathatóval!

A hamis vigasz nem segítség (pl. ?Ne aggódj, majd megoldódik!? ?Biztos nem gondolta komolyan!?) A valódi vigasz csak Jézustól származik. Segítsük Jézusra figyelni a lelkigondozottat, elsősorban azzal, hogy nekünk valódi vigaszunk, reményünk, békénk van. Irányítsuk Jézus ígéretére a figyelmet: arra, hogy Ő békességet ad mindnyájunknak!

Tilos a másikat vagy tetteit minősíteni, korholni. Csak a szeretet segít, semmi más.

A legtöbbet azzal ártunk magunknak és másoknak, hogy folyton feltesszük a kérdést: ?miért?? Miért történt valami, miért nem történt valami, miért úgy történt? Fogadjuk el, hogy nem érthetjük meg teljesen Istent. Legyen abban reményünk, hogy Ő pontosan tudja, mit miért csinál, mit enged meg, és mit nem! (És hogy sosem kísért feljebb, mint amit Vele el tudunk hordozni!) Ne feledjük: a mi életünkből nem is mindig lehetséges megfejteni, hogy pl. Jézus miért engedi, hogy bántson minket valaki! Mert lehet, hogy arról van szó, hogy akinek megengedi, hogy bántson minket, éppen őt akarja a lelkiismeretén keresztül elérni, és ezért engedte meg, hogy rosszat tegyen velünk!

Sok lelkigondozás átalakul játszmává. Ha azt tapasztaljuk, hogy valakivel napok, hónapok óta szinte ugyanaz a párbeszéd ismétlődik köztünk (ugyanazok a témák), akkor velünk is ez történt! Sok lelkigondozott függeni kezd a lelkigondozótól. Ha sosem tanácsolunk, akkor ez nem jön létre! Sok lelkigondozó válik függővé: vészhelyzetfüggővé vagy panaszkodásfüggővé, pletykafüggővé (hallani szeretné, kivel mi történt) vagy gondoskodásfüggővé.

Fontos tudnunk, hogy minden érzelmünk, hangulatunk a saját gondolataink következménye! Így nem mindegy, milyen gondolatokat engedünk meg magunknak végiggondolni! Amikor más tetteitől, mondataitól leszünk szomorúak, valójában akkor is azoktól a gondolatainktól leszünk szomorúak, amikkel mi reagálunk a másik emberre. Nem biztos, hogy kielégítjük a lelkigondozott igényét, ha nem engedjük panaszkodni! Ezt a terhet el kell viselnünk! Mindig a jobb állapotban levő a felelős azért, hogy az együttlét építő, és ne romboló legyen! Nem arról van szó, hogy a legelső panaszkodó mondatát tiltsuk le, hanem arról, hogy mindig tartsuk szem előtt, hogy a cél az, hogy reménytelibb állapothoz segítsük hozzá a másikat, és nem maga a panaszkodás a cél.

Ha segíteni szeretnénk, adjuk át azt a tapasztalatunkat, hogy mindig van egy jó út: hisz nem muszáj panaszkodnunk, reménykedni is lehet; nem muszáj türelmetlenkednünk, békességünk is lehet; nem muszáj szidnunk másokat, átölelni is lehet. Rossz lelkiállapotunkban mindig rendelkezésünkre áll Jézus szabadítása. Várjuk meg, hogy megszabadítson egónk (önzésünk) romboló következményeitől!

Nagyon előtérben kell tartanunk a gondolkodásodban, hogy ISTEN gyógyít, nem az ember! Ha ezt tudjuk, akkor nem mi akarjuk megoldani mások életét, nem mi akarjuk megmenteni, megtéríteni stb. őket. Mi csak egy eszköz vagyunk, hogy szeretetet, boldogságot, örömöt, reményt árasszon általunk Jézus. Ha fentieket tapasztaljuk, épp nem vagyunk jó eszköz, ne ártsunk tovább! Kérjünk segítséget! (Elsősorban Istentől!) Ha segíteni szeretnénk: adjuk át azt a reményünket, hogy Jézus szeret mindenkit, és hogy Ő gondoskodó és mindenható.

Kérdezzük meg önmagunktól: miért akarunk segíteni valakinek! Azért, mert aggódunk érte? Ha ezért, akkor nem tudunk segíteni. Mert ez azt jelenti, hogy nem bírjuk Isten kezébe letenni az adott embert és problémáit.

"A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül." (Péld 11:25) A levert emberek számára mindig ajánljuk, hogy végezzenek önkéntes, segítő munkát! Ha késztetésünk van meglátogatni, felhívni valakit, akkor ne tétovázzunk! Könnyen előfordulhat, hogy bár nem érzünk örömöt és békességet, mire létrejön a beszélgetés, Jézus megteremti bennünk, és így tud általunk segíteni. (Az is előfordulhat, hogy bár segíteni szeretnénk valakinek, végül mi kapunk segítséget az illetőtől.)

Fenti igevers azt is jelenti, hogy egy jó (lelkigondozói) beszélgetés minden résztvevőt felüdít. Éppen ezért a gyakorlatban nem is mindig kell elkülöníteni, hogy ki a lelkigondozott és ki a lelkigondozó. A valóság az, hogy mindnyájan lelkigondozottak vagyunk, és Jézus a lelkigondozó: Jer 31:31-34.

http://zarandok.hu/?m_id=47&m_op=view&id=736&sessid=KjgxNjMyNDAxMTM0ODczMzM3MTczNDIzOTkw