MEGOLDANI A (NEM-LÉTEZŐ) BŰNÖZÉST

Szerencsére nincs jelentős erőszak- és lopásrablás- bűnözés Magyarországon. Olyan ez, mint az infláció és a munkanélküliség, melyek sekély hívatalos mértékeit egész Európa irigyli tőlünk. Bármilyen sületlenséget lehet lenyomni egy nép torkán, ha nincs aki erőteljesen közvetítje az átlagember hangját, már pedig nálunk a média, az önkormányzatok, a szakszervezeti vezetők és egyéb civil egyesületek valami miatt nem igen jeleskednek e téren. Szóval, mivel állítólag nincs nálunk jelentős közbiztonság hiány, ez csak olyan tegyük fel írás, azaz tegyük fel hogyan lehetne orvosolni józan eszű, logikus megoldásokkal egy nem-létező problémát. A teljes megoldás persze, a bűnözők szigorú büntetése mellett, a munkanélküliség felszámolása lenne, de erre bizonyára még sokáig várhatunk.

Tegyük fel, hogy vannak szépszámban és egyre többen olyanok, akik vendégségbe hívják magukat mások otthonába (általában az éjjeli órákban) és távozáskor magukkal viszik az ott talált aranyezüst csecsebecséket (házassági gyűrű, apró ékszerek, szuvenír-érmek, stb.), amiket aztán nyugodtan kézpénzre válthatnak az ország egyik számos zálogházába teljes anonimitás garanciával, hiszen zálogosításkor nálunk 3 millió Ft-ig nem kell kérni személyazonosításra vonatkozó adatot az ügyféltől... Tudjuk, hogy ilyesmi nem történik meg nálunk, de ha tegyük fel mégis gyakori lenne, vajon nem lenne célszerű szigorú személyazonosításra és ellenőrzésre kötelezni a zálogházakat?

Tegyük fel, hogy vannak szépszámban és egyre többen, akik szenvedélyesen gyüjtik a fémeket és akiket néha olyannyira elragad a szenvedély, hogy mások tulajdonában lévő fémtárgyakat is begyűjtenek, amikor éppen nem köztulajdonban lévő vasúti csavarokat, villany és távközlési kábeleket, zsilip berendezéseket, stb. Ez persze nem igen fordul elő nálunk, de ha tegyük fel mégis gyakori lenne, vajon nem lenne célszerű állami monopoliummá tenni a fémkereskedelmet annak érdekében, hogy a kereskedők nem a profitra és a mennyiségre koncentráljanak, hanem a szabályok betartására? Ezt a lehetőséget meg is említette tavaly valamelyik parlamenti képviselő, de aztán nem lett belőle semmi. Olyan ötlet is felmerült, hogy az életveszélyt okozó fémlopások terrorcselekménnyé legyenek minősítve, de ez is az ötletelés színten maradt.

Egy "cella" a kecskeméti börtönben...

Tegyük fel, hogy vannak szép számban és egyre többen olyanok, akik -az átlagembertől eltérően- nem félnek a börtöntől, mert jó hírnevüket illetően nincs veszítenivalójuk, sokgyerekes családokban úgy is hozzászoktak a börtönéletet jellemző zsúfoltsághoz (sőt egyre többen már börtönben születnek) és tudják hogy a börtönben amúgy is gyakran jóismerősökkel és rokonokkal lehet találkozni. A bűnöző körökben tudják azt is, hogy viszonylag jó az ingyenes koszt, télen állandó az ingyenes a fűtés (nem mint néhány iskolákban), nem kötelező dolgozni, van ingyenes konditerem is és még diplomát is lehet ingyen szerezni, nem beszélve az ingyenes orvosi ellátásról, beleértve a fogászati kezelést amit a tisztességes emberek közül egyre kevesebben engedhetik meg maguknak és így tovább. Azt is tudják a rutinos bűnözők, hogy a kevés börtön mindig zsúfolt, aminek köszönhetően az elitéltek sok esetben csak hónapok után vonulnak rács mögé, amikor felszabadult egy hely... feltéve persze, hogy aztán önkéntesen be is vonulnak. Ráadásul -az áldozatok és potenciális áldozatok ezt kevesen tudják, de a rutinos bűnözők annál is inkább- tavaly április óta húszezer forintról ötvenezerre emelkedett az értékhatár ami alatt egy lopás, sikkasztás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, szándékos rongálás, csalás, stb. csupán szabálysértésnek számít, vagyis általában nem jár börtönbüntetéssel. Szóval tegyük fel, hogy a felsoroltak miatt sokan csöppet sem rettegnek a börtöntől, ami ezáltal nem is jelenthet számukra komoly visszatartó erőt. Ez persze csak feltevés, a fantázia szüleménye, de ha mégis lenne ilyen, vajon nem kellene több és egyben szigorúbb börtön azért, hogy legyen megfontolandó ára a bűnözésnek, hogy bűnözők tömegei ne furikázzanak szabadon hónapokig cellahelyre várva, hogy ne kelljen következmény-nélküli szabálysértésnek minősíteni egy félhavi minimálbér értékű lopást és, hogy valóban lehessen alkalmazni a három csapás törvényt a rutinos ragadozókkal szemben? Persze, ilyenkor az a szokásos válasz, hogy nincs erre pénz, de vajon mi kerül több pénzbe: az, hogy felépüljön egy tucatnyi új fegyház (ami egyébként jól jönne a haldokló építőiparnak) vagy az, hogy tovább virágozzon a mindennapi, megélhetési bűnözés?

Nagy ára van annak, amikor elszaporodik az erőszakos és vagyon-elleni bűnözés egy kis országban. Sokan (először a falukban és a kisvárosokban, de hamar a nagyobb városokban is) nem tudnak már nyugodtan aludni s ez előbb-utóbb károsan hat a lakosság egészségi állapotára. Azon sem kell csodálkoznunk, hogy a mindennapi, megélhetési bűnözés elszaporodása következtében egyre kevesebb turistának van kedve meglátogatni a magyar vidékeket és egyre több német vagy osztrák nyugdíjjas véglegesen elmegy, akik egy magyar faluban szerették volna befejezni életüket (és közben persze elkölteni a nyugdíjjukat). A legnagyob árat azonban a következő magyar nemzedékek fizethetik, mert a mindennapi, megélhetési bűnözés elszaporodása azzal jár, hogy a sok kisbűnözőkből és a kis bűnbandákból előbb-utóbb nagybűnözők és félelmetes bűnszervezetek jönnek létre, amelyek könnyen irányítás alá veszik a politikai hatalmat egy kis országban...

Szélvéső