2013. február 20., szerda

„Ne, ne csináljátok ezt!” - ezt sikoltotta Bándy Kata, mielőtt megölték

„Ne, ne csináljátok ezt!” - ezt kiabálta egy tanú szerint Bándy Kata megölésének éjszakáján. A keddi tárgyalási napon megdőlt a gyilkos unokatestvérének alibije.
Lehetséges, hogy mégis ketten voltak ott Bándy Kata megölésénél tavaly nyáron, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egy kedden meghallgatott tanú szerint a meggyilkolt rendőrpszichológus többes számban kiabált támadóival.
"Ne, ne csináljátok ezt!" - idézte a Pécsi Törvényszéken a tanú Bándy Katát. A fiatalember azt állította, miközben az ablakában cigarettázott, hallotta a lány segélykiáltásait, később pedig a nyöszörgését. A tanú a Felsővámház úton egy vörösesbarna hajú lányt látott közeledni, aki hirtelen befordult az egyik meredek utcába. Ezután következett a sikítás, majd egy fekete Audi gördült ki lassan ugyanabból az utcából - vallotta a tanú.
Kihallgatták Péntek László unokatestvérének barátnőjét is, aki alibit igazolt a korábban tettestársnak hitt unokatestvér számára. A fiatal nő belezavarodott a vallomásába, ugyanis azt állította, ő és a vádlott unokatestvére, J. Olivér Komlón voltak éppen, ám a lány mobiltelefonjának cellainformációi szerint a készüléket Pécsen használták. A barátnő nem tudta ezt megindokolni a bíróságon.
A vádlott a hétfőn kezdődött büntetőperben összefüggő vallomást nem akart tenni. A felolvasott rendőrségi vallomásaiból azt tartotta fenn, amelyikben azt állította: Bándy Katát már hetekkel a gyilkosság előtt megismerte egy parkban, és nemcsak találkozgatott, hanem csókolózott, később pedig szeretkezett is vele. Kifogásolta azonban, hogy mindig csak esténként találkozhat a nővel, emiatt július 8-án kérdőre vonta őt, indulatba jött, és kézzel fojtogatni kezdte. Amikor észlelte, hogy Bándy Kata meghalt, "bepánikolt", ekkor magához vette több személyes tárgyát. Péntek László és Bándy Kata esetleges kapcsolatáról a hétfőn meghallgatott tanúk nem tudtak, illetve kizárták ennek lehetőségét. A tárgyalás szerdán szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik a törvényszéken.
(privatkopo.hu )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése