2013. június 1., szombat

Jön a Japán összeomlás?

A világ harmadik legnagyobb gazdaságának pénzrendszere a teljes összeomlás szélén áll, és ennek hatását a föld minden pontján érezni fogjuk. Senki nem tudta pontosan megjósolni, mikor üt be a japán gazdasági krach, de abban a legtöbben egyetértettek, hogy a számadás napja egyszer eljön. Az ország gazdasága immár egy évtizede válságban van, a GDP-hez viszonyított adóssága pedig jóval meghaladja a 200 százalékot. Ez azt jelenti, hogy az adóbevételek 50 százalékát az adósság fenntartására kénytelenek fordítani.
Végső kétségbeesésében a központi bank szerepét betöltő Bank of Japan óriási pénzösszegeket pumpált a rendszerbe. Eleinte úgy tűnt, ez az intézkedés meghozza a kívánt eredményt, mivel a gazdasági tevékenység erősödése egy időre felpörgette a japán tőzsdét, sajnos azonban a pénznyomtatás komoly negatív következményekkel is jár. Egy idő után a befektetők elkezdenek magasabb hozamot követelni a pénzükért és ez felveri a kamatokat. A japán kormány azonban ezt nem engedheti meg magának, mivel alacsony kamatok nélkül az állam pénzügyileg összeomlana, a gazdaság pedig nem lenne képes növekedni.
A magas kamatokat mindenáron el kell kerülniük, ugyanakkor a központi banki intézkedések éppen hogy felverik őket.
Sokan aggódnak az országban. Május 23-án a Nikkei 7,3 százalékot zuhant. Ilyen mértékű esést két éve nem tapasztaltak, majd rá néhány napra újabb 3,2 százalékos csökkenést regisztráltak.
Vajon elkezdődött a világ harmadik legnagyobb gazdaságának összeomlása? Amennyiben az összeomlás hirtelen következik be, a hatás Európában és Észak-Amerikában is komolyan érezhető lesz.
Graham Summers a következőket mondta:
„Ahogy Japán jelezte, amikor a kötvényárfolyamok esnek, a részvények is rosszul járnak. Ma a japán kötvénypiac 7%-ot esett. Az egész piac 7%-ot esett, annak ellenére, hogy a Bank of Japan 19 milliárd dollárt pumpált a rendszerbe.
Így néz ki, amikor egy központi bank kezdi elveszíteni az irányítást. Ami ma Japánban történik, hamarosan az USA-ban folytatódik.
Aki azt gondolja, hogy a Fed nem reszket ettől, rosszul gondolja. A Fed ezermilliárd dollárt pumpált külföldi bankokba, abban a reményben, hogy megállíthatja a lavinát mielőtt az USA-ba ér. A japán helyzet megmutatta, hogy ez nem fog sikerülni.
Befektetők figyelem! A pénzrendszer figyelmeztető jeleket ad le.
A pénznyomtatás teljesen tönkreteszi a jent. A japán központi bank intézkedései példanélküliek: bejelentették, hogy két év alatt 1,4 ezermilliárd dollárnak megfelelő összeget akarnak pumpálni a gazdaságba.
„Ez 70%-a annak az összegnek, amit a Fed az USA-ban tesz, de a japán gazdaság az amerikainak csupán egyharmada,” idézi Kyle Bass befektetőt a Business Insider. Bass elmondta, hogy mindenki, akivel Japánban beszél, teljes beletörődéssel szemléli a helyzetet. „Ha a kamatok felmennek, az Japánnak game over.”
A ciprusi és görög problémák aprócska porszemek ahhoz képest, amit a japán pénzválság okozhat. Ez a kártyavár több ezermilliárd dollár értékű befektetést veszélyeztet a világon.
A japán események súlyos figyelmeztetésül szolgálnak az Egyesült Államok számára is, mert ahogyan Japánban az átmeneti tőzsdei fellendülést zuhanás követte, a Fed pénzgyártási kampányának is hasonló következményei lesznek.
A történelemben még egyetlen egy lufi sem maradt épen. Idővel mindegyik kidurrant. Ez történik majd a Fed által felfújt megalufival is, és ez a durranás soha nem látott következményeket fog okozni, amelyeket leginkább a lakosság, nem pedig a bankok fognak elszenvedni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése