2013. június 13., csütörtök

Lesújtó vélemény a magyar egészségügyről, még Argentínában is jobb!

A magyarok szerint alapvetően romlott az egészségügyi ellátás. A szakorvosokra sokkal többen panaszkodtak, mint korábban. Van azonban, ahol javulást láttak az emberek. Alapvetően negatív változásokat tapasztaltak az egészségügyben az elmúlt öt évben a magyarok, általánosságban és a konkrét szolgáltatásokban is. Az különböző szolgáltatásokhoz való általános hozzáférés a magyar lakosság 42 százaléka szerint nehezebb, mint öt évvel ezelőtt volt, s csak 19 százalék tapasztal könnyebbséget ezen a téren – derül ki az Ipsos felméréséből. Ezekkel az adatokkal az egészségügyi rendszer egészét minősítő rangsor vége felé szerepel Magyarország.
Voltak, akik szerint javult
A válaszadók a konkrét szolgáltatások közül a háziorvosi hálózat és a gyógyszerellátás változásairól nyilatkoztak a leginkább kedvezően a magyarok, de a 15 ország közül így is mezőny harmadik harmadába tartozunk. A lakosság 21 százaléka úgy érzi, hogy jelenleg könnyebben igénybe tudják venni a háziorvosok szolgáltatásait, mint öt évvel ezelőtt, de ugyanekkora hányaduk szerint ezen a téren romlott a helyzet.
Felemás értékelést adtak a magyarok a gyógyszerellátás elmúlt öt esztendejéről: 24 százalékuk szerint most jobban működik ez a terület, 25 százalék szerint rosszabbul.
A szakorvosi ellátásra panaszkodtak leginkább
Az orvosi diagnózist elősegítő vizsgálatokhoz, labortesztekhez való aktuális hozzáférést sokkal negatívabban ítélik meg, mint a korábbi állapotot: 2008-hoz képest a lakosság 39 százaléka romlást tapasztalt, 18 százaléka javulást. Hasonlóképpen kedvezőtlen összkép rajzolódik ki a kórházi ellátás elterjedtségéről, igénybevételének lehetőségeiről: 38 százalék szerint ez öt év alatt szűkösebbé vált, s csak 15 százalék szerint lett bőségesebb.
Az elmúlt öt évre visszatekintve a szakorvosi ellátás állapotáról változott meg leginkább az emberek véleménye, mégpedig negatívan: a lakosság közel fele, 45 százaléka szerint rosszabb lett a helyzet, s mindössze 16 százaléknyian észleltek pozitív fejleményeket. E három terület mérlegét más országokéval összehasonlítva a 14. helyen vagyunk, csupán a spanyolok 2008-hoz való viszonyítása vált a miénknél negatívabbá.
A sor végére kerültünk
Az egészségügyi ellátásban való közvetlen, betegként való részvételre alapozott tapasztalatokat összegezve is elég kritikusak a magyarok, a tájékoztatás alaposságát – összességében pozitív véleménnyel – illetően a sorban 11. helyen, a többi dimenzióban a 13-14. helyre kerültünk. A magyar lakosság alapvetően pozitívan minősíti az orvosoktól kapott tájékoztatásban bekövetkezett változásokat: 29 százalékuk szerint bőségesebb a felvilágosítás, mint 2008-ban, 17 százaléknak viszont ezzel ellentétesek a közvetlen benyomásai.

Kiegyensúlyozott tapasztalatai vannak a magyaroknak a kezelési módok sokféleségét illetően, 22 százalékuk arra hívta fel a figyelmet, hogy többféle gyógyulási lehetőséget ajánlanak neki mostanában, mint régebben (24 százalék ezt nem tapasztalta). A magyar páciensek nagyjából egyötöde (19-22 százaléka) számolt be arról, hogy 2008-hoz képest jobb minőségű és magasabb színvonalú az egészségügyi ellátás, magasabb fokú a szervezettség, s jobban odafigyelnek a betegekre. Negatív változásokat (alacsonyabb színvonalat és minőséget, a szervezetlenség jeleit valamint a kisebb empátiát) viszont nagyobb arányban, nagyjából 27-29 százaléknyian érzékeltek. A leginkább kedvezőtlen változásokat a magyarok a gyógyítási folyamat ütemében tapasztalták meg: 36 százalék úgy érzi, hogy az ellátás lassabbá vált az elmúlt öt évben, míg 21 százalék szerint gyorsabb.

Az egészségügyi viszonyok alakulásában a leginkább pozitív változásokról a dél-koreaiak számoltak be, s mellettük még az argentinoknak és az ausztráloknak, az európai országok közül a belgáknak és a németeknek javult a véleménye erről a szektorról az elmúlt öt évben. Az egészségügyről való értékelések alapján a magyarok a 15 ország összesített rangsorának 14. helyén szerepelnek, de a spanyolok még kedvezőtlenebb folyamatokat érzékeltek az ellátásban, mint mi.
(privatbankar)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése