2013. június 25., kedd

Szánalmasan gyávák és undorítóan haszonlesők…

- Hír és vélemény, a földtörvény nyomógombos szavazásáról -
Az Országgyűlés sajtóirodájára hivatkozva írja az MTI:
Hír: “A Jobbik képviselői a földtörvény múlt pénteki zárószavazása előtt megzavarták az Országgyűlés ülését: felvonultak az elnöki emelvényre egy nagy méretű; “A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!” – feliratú molinóval, majd a levezető elnök felszólítására sem hagyták el az emelvényt. A jobbikosok az ezután elrendelt szünet alatt sem mentek le a pulpitusról, így a földtörvényt végül a levezető elnök kezdeményezésére nem név szerinti, hanem nyomógombos szavazással fogadták el.
Az Országgyűlés sajtóirodája a közleményben emlékeztetett: az Országgyűlés múlt pénteki ülésnapjának napirendjén szereplő “A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat” zárószavazásának név szerinti megtartását a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja kezdeményezte. Ugyanakkor ennek elrendelésekor a Jobbik országgyűlési képviselői akadályozták meg a név szerinti szavazás lebonyolítását azzal, hogy a frakció tagjai felvonultak az elnöki emelvényre, és “példátlan módon ellehetetlenítették a levezető elnök munkáját”. Ezt követően Latorcai János kénytelen volt helyét elhagyva a szónoki emelvényről folytatni az ülésvezetést.
Ezzel párhuzamosan – a sajtóiroda közlése szerint – a vendégpáholyban a Jobbik frakciója által odahívott és beléptetett emberek “a Ház méltóságát súlyosan sértő, a képviselőkben riadalom keltésére alkalmas magatartást tanúsítva zavarták meg az Országgyűlés munkáját”. A levezető elnök figyelmeztetésére sem fejezték be a rendbontást, és a teremőrök felszólítására sem hagyták el a páholyt az ülés berekesztéséig…
Mivel a Jobbik képviselői nemcsak saját viselkedésükkel, hanem az általuk meghívott emberek magatartása által is “előre megfontolt módon akadályozták a törvényhozás munkáját”, a házelnök az Országgyűlés rendje és biztonsága fenntartására vonatkozó kötelezettsége alapján járt el. Így “a rendzavarások jövőbeni lehetősége korlátozásának szándékával” intézkedett a Jobbik országgyűlési képviselői beléptetési jogának felfüggesztéséről, és mindazok – a Jobbik képviselőcsoportja kezdeményezésére kiadott – állandó parlamenti belépőjének visszavonásáról, akiknek az Országgyűlés Hivatalában sem köztisztviselői, sem más munkavégzésre irányuló jogviszonyuk nincs…” – olvasható többek között a közleményben.
Vélemény: A név szerinti szavazás elkerülésére ez csupán ürügy volt. – Hiába, a gyáváknak mindig valami ürügyet kell gyártaniuk, saját tetteik igazolására, mert kényelmesebb a beismerés helyett másokra mutogatni.
Az orbános trió sem merte vállalni a véleményét, még nyomógombbal sem. Talán abban biznak, hogy az utókor majd elfelejti, hogy nem szavazták le ezt a szégyenletes rendeletüket?
Undorító! Amikor valakik a bűnt elkövetni nem szégyenkeznek, (annál is inkább, mert közben azon dolgoznak, hogy ne derüljön ki. – Hisz’ amiről a magyar kisember nem tud, az ugye nem létezik… – szerintük). Ellenben nem restek akadályozni, mindazokat, akik ezt kideríthetnék, netán napvilágra hozhatnák.
A bíróságok, a rendőrségi nyomozás, a fősodratú média, stb. ezért olyanok amilyenek, meg azért mert hagyják magukat lenyomni.
A jogalkotás, a törvény az elmúlt években teljesen leértékelődött. Ennek pedig legfőbb oka, hogy lejáratták saját magukat, amikor nyílt kiszolgálói lettek a pénzorligarchia érdekeinek., miközben durván és szemérmetlenül szembementek a magyar emberek alapvető jogaival.
Ennek a durva törvényerőre emelt igazságtiprásnak eklatáns példája az alaptörvénynek nevezett magyar nép ellenes iromány, valamint a pénzügyi és egyéb átpolitizált törvények garmadája. (Banktörvény, munka törvénykönyve, és szinte mindegyik gazdasági és biztonsági ágra vonatkozó törvény és rendelet, mely a magyar nép jogait és életlehetőségeit korlátozza, kiszolgáltatva őket a korrupt pénzembereknek, főként a multicégek képviselői és tulajdonosi gárdájának valamint a gyáva és kollaboráns politikusoknak, közszolgáknak).
A legfőbb probléma, hogy a dilettantizmus, “kéz-kezet-mos”, a gyávaság, “a ki-kinek a rokona-ismerőse” szemlélet vagyis az erkölcstelenség és természetellenesség az elterjedt viselkedési normává vált az ország felső vezetésében. Ahonnan már a közszférában is eluralkodott, köszönhetően az évtizedek óta folyó agymosásnak és a tisztesség az erkölcsiség lenézésének, az igazság törvényesített lábbal tiprásának szánalmas gyakorlata.
Szász Gerda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése