Bizonyára mindannyian emlékszünk még a Schneerson gyűjtemény esetére. Ahogy mi is megírtuk, unatkozó amerikai műkincstolvaj
zsidók úgy gondolták, hogy ha egy nekik lekötelezett amerikai bíró, név
szerint Royce Lamberth, az ő javukra ítél a világ másik végén, egy
teljesen szuverén államban lévő műkincsgyűjteményt, akkor majd az adott
állam hatóságai máris kezüket-lábukat törve igyekeznek minél gyorsabban
teljesíteni a követelésüket (mert ugye az jár nekik). Elszámították
magukat, mert ez az állam Oroszország volt.
Vlagyimir Medinszkij orosz kulturális miniszter a napokban egy
tv-műsorban megfogalmazta Moszkva elvi álláspontját ezzel kapcsolatban: “Nem
nagyon világos, milyen jogi alapja van a bejelentő félnek, hogy adjuk
át valakinek azt, amit államosítottak a 20-as években. Kiket képviselnek
ők a valóságban? Hászidok a világ minden táján élnek, és ezek a zsidó
közösségek léteznek hazánkban is. Akkor talán, helyezzük most át a
szfinxet, távolítsuk el a sztéléket Párizs központjából. Ez egyszerűen
tönkreteszi a nemzetközi kulturális és jogi kapcsolatok rendszerét a
világon, ez abszurd követelés.”
Az orosz külügyminisztérium visszautasította a hászidok minden
követelését, és jogilag „semmisnek” nevezte azokat. Az orosz elnök,
Vlagyimir Putyin, kijelentette, hogy Menachem Mendel Schneerson rabbi
könyvtára orosz tulajdon, nem tartozik egyik konkrét zsidó közösséghez
sem, ezért Oroszországban marad. Az államfő egyszersmind javaslatot tett
arra, hogy a gyűjteményt helyezzék el a tavaly novemberben Moszkvában
megnyitott oroszországi zsidó múzeum- és tolerancia központban, amely a
világ egyik legnagyobb ilyen intézménye. Akárhogy is nézzük, ez
meglepően korrekt ajánlat volt annak ellenére, hogy a követelőzők milyen
hangnemet ütöttek meg első nekifutásra.
Természetesen az amerikai hászidok visszautasították ezt az
ajánlatot, amiből látni lehet, hogy nekik csak huszadrangú kérdés lett
volna a kulturális örökség gondozása, az igazi indok a harácsolás volt.
Nemhiába, mondj egy zsidónak nemet, ha követelődzik, és meglátod az
igazi énjét.
Válaszul Putyin úgy döntött, hogy ha tetszik, ha nem, akkor is az
oroszországi zsidó tolerancia központban marad a gyűjtemény (ami már
eleve nagy engedmény, tekintve, hogy eredetileg nem hagyta volna el a
gyűjtemény az állami könyvtárat), némi magyarázatként azért még
hozzáfűzte, hogy csak jobb lenne ha nem erőlködnének, hiszen a
gyűjteményt annak idején pont az ő hittársaik államosították az NKVD
“színeiben”, a Lenin regnum alatt, az 1920-as években, amikor is hogy,
hogy nem az éppen aktuális bolsevik kormányzat (a Népbiztosok Tanácsa)
85%-a zsidó volt.
Tehát, hogy tisztán lássunk: a zsidók államosítanak valamit, majd
amikor kidobják őket a hatalomból, akkor “rátalálnak” a demokráciára,
mint nagy szerelemre, és “jogot” meg “törvényt” kezdenek el
emlegetni. Kicsit morbidnak gondoljuk, hogy először az állami pozícióból
intézkedő zsidó kisemmizi a húsosfazéktól kicsit távolabb lévő zsidót,
majd mikor már ő sincs a húsosfazék mellett, követelőzik, hogy adják
vissza amit elvettek anno, mert az a zsidóké. Erről többet talán nem is
érdemes beszélni.
Nagy Kálmán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése