2013. július 2., kedd

Tények



Emberek! A mellébeszélések ideje lejárt. Lehet szégyenlősködni, lehet a fejeket a homokba dugni, de attól még a tények tények maradnak. Vannak „jámborok” akik azt mondják, fizess paraszt ha felvetted. Én ezekre valahogy nem tudok haragudni, inkább szánalmat érzek irántuk, hogy milyen mélységesen sötét tudatlanságban szenvednek.
Viszont azokat akik már látnak is, nemcsak néznek, ezekért a jámborokért is felelősség terheli. Téved az aki azt hiszi, hogy valakik majd segítségünkre sietnek és megmentenek anélkül, hogy tennénk is érte érdemben.
Hát tegyünk! Minden faluba, minden városba hozzon létre a Mozgalom egy sejtet az Alapszabály szerint. Ettől kevesebb már csak egy lájk lehet a facebookon, de azzal nem sokra megyünk, attól még földönfutóvá tesznek.
Orbán Viktor, kedden az EP bírálatokat visszautasította. A Tavares-jelentés a miniszterelnök szerint kettős mércét alkalmaz, mélyen igazságtalan Magyarországgal szemben, nem ismeri el, lebecsüli és leminősíti „azt a hatalmas munkát, amellyel a magyarok megújították hazájukat”. Az ország gazdasági mutatóit ismertetve azt mondta, a magyarok joggal érzik azt, hogy elvégezték saját házi feladatukat.
Kinek a gazdasági mutatóiról beszél, felsoroljam? Kérem Önöket ne restelkedjenek szólni nekem, ha netán mégis az én kezem lógna a bilibe! Ami július 4-ét illeti, a jelenlegi információk alapján semmilyen megmozdulást nem tervezünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése