2013. szeptember 18., szerda

Náci horror

A világszabadságharc befejeztével a nemzetizocialista eszme üldözése, és annak lejáratása igen erőteljes lett és ez érezhető mind a mai napig. A cionista gépezet és annak kiszolgálói mindent megtesznek, hogy az emberek tudatában megmaradjon a "gonosz náci" képe,és ezáltal a korát meghaladó eszme térnyerése lelassuljon. Viszont nagyon nagy hibát követtek el a terv kitalálói. Ez nem volt más, mint a hazugságok túlzott hirdetése, és a számításba nem vett örök tétel. Az igazságot megölni, vagy elhallgatni nem lehet!
Elsőként a túlzott vonyítás, mellyel elkövették azt a hibát, hogy az átlag embernek is feltűnt, hogy már a csapból is ez folyik. Aki egy kicsit is elővette a nacionalizmus alapjait, azt rögtön lenácizták. Sokszor már elég volt egy nemzeti zászló is ahhoz, hogy a rendszer ellensége legyen valaki. A holo-legenda szajkózása az elmúlt 60 évben oly méreteket öltött, hogy szinte egyedülálló képet alkot a világtörténelemben. Talán semmivel sem foglalkoztak annyit, mint ezzel, és ez mára ellenérzéseket vált ki, sőt sokszor az átlagember is közönnyel fogadja az ezzel kapcsolatos híradásokat.
Az eltelt idő alatt rengeteg dolog történt a világon, és a társadalom is feleszmél, rájön, hogy valami bűzlik a "gonosz náci" ügyben.
Az emberek sem vakok! Mikor öreg embereket hajszolnak a halálba az üldözéssel, mikor hazafiakat csuknak börtönökbe több tíz évre, koholt vádak alapján. Látják, hogy nemzetek, kultúrák és fajok vannak porig alázva, hogy egy "kiválasztott" érvényesüljön a világban.
Persze a nacionalizmus erősödése mellett a közöny is dolgozik szép csendben, és az emberek úgy vannak ezzel is, hogy "kit érdekel már, eltelt 60 év".
A terv kiötlői mindent bevetettek, hogy a rémisztő kép megmaradjon az emberek tudatában. A hazugság minden fajtáját, hogy az igazság rejtve maradjon, de lassan kifogynak az ötletekből, mert az emberek már nem vesznek be mindent.
Mostanság olyan eszközökhöz is hozzányúlnak, amit nevezhetünk nyugodtan kabarénak is. Azért merem ezt használni, mivel ezt a szót nagyon ismerik, hiszen ők alkották meg.
Ma már nem eladható a Schindler listája (nem csak a film, de még az eredetit is nehezen adták el árverésen), így már a filmekben szereplő zombik is csak nácik lehetnek. A másik agyrém a világűrből érkező "ufók", akik szintén csak nácik lehetnek, mert egész biztos , hogy 45 -ben rendelkeztek űrhajókkal, amivel a holdra menekültek. Szánalmas az igyekezet és a kapkodás! Észre kéne már venni, hogy ez senkit sem érdekel, és csak jót röhögnek rajta az emberek, mint azon, hogy emberből szappant gyártanak!
A nemzetiszocializmus és annak magyar gyakorlata, a hungarizmus, egy magasabb ideológia, mely akkor és most is messze megelőzte korát! Az embereket nem érdekli már a horogkereszt, sem a nyilaskereszt az "SS" egyenruhától már nem fél itt senki, csak akinek van vagy volt félnivalója. Az eszménk szent és sérthetetlen, és az igazsága akkor is az, amikor hallgatnak róla! Megölni, legyőzni nem lehet, mert szép lassan erősebb lesz mint valaha! A multikulti, liberális, kapitalista rendszereknek vége lesz, és vele együtt a cionista, holo-legenda gyártó kisiparosoknak is!
Alföldi Pál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése