2013. szeptember 18., szerda

Tetemes hitelből próbálják állni az útdíjat a fuvarozók

Eddig jellemzően kisebb cégek igényelték a kedvezményes hitelt, de olyan cég is akadt az igénylők között, amelynek több mint 20 tehergépjárműve van. Eddig közel egymilliárdot folyósítottak. Közelíti az egymilliárd forintot a folyósított útdíjhitel, már több mint 900 járműre igényeltek forgóeszközhitelt az Útdíj Hitelprogram keretében – írta a Világgazdaság.
A lap szerdai számában Krisán László, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a hitel iránt folyamatos és intenzív a fuvarozók érdeklődése.
A vezérigazgató kiemelte: bár a hitel kedvezményes, a társaságnak el kell végeznie a piaci hitelbírálatot, csak ez alapján dönthetnek a folyósításról. A beérkezett kérelmek túlnyomó többségét ezzel együtt teljesíteni tudták.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a fizetőképesség szigorú vizsgálata azért is fontos, mert ha az állami kezesség beváltása elér egy határt, a hitelprogram leáll.
A vezérigazgató tájékoztatása szerint eddig jellemzően kisebb cégek igényelték a kedvezményes hitelt, de olyan cég is akadt az igénylők között, amelynek több mint 20 tehergépjárműve van.
(HVG)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése