2013. december 19., csütörtök

A Szent Koronával bohóckodtak a másodvonalas osztrákok

Csak azért másodvonalas, mert ugye egyikük sem osztrák, hanem zsidó. Ebből kifolyólag a magyar kormány valószínűleg semmit sem fog tenni. PEDIG!
A cikkekben és felháborodott írásokban bemutatott videó a magyar nagykövetségen készült. A nagykövetség, hiába van Bécsben, magyar felségterületnek számít, és ott a magyar törvények érvényesek. Ebben az esetben pedig a magyar ügyészség köteles eljárni. Nincs kibúvó, hogy talán nem kell komolyan venni, az ügy sokkal jelentősebb magyar szempontból, mint egy izraeli zászló elégetése, amelynek ügyében szintén köteles volt a bíróság eljárni.
"Osztrák" humoristák(?) provokálnak. Na majd a NER biztos megmutatja!
Ebben az esetben, mint ahogy az az én ügyemben, mikor Ausztriában perbe fogtak fegyverügyben bűncselekmény gyanújával (egy fordulós tárgyaláson fölényesen győztünk) köteles voltam megjelenni a kinti bírságon, mert ha nem teszem, bűncselekmény miatt nemzetközi körözést adtak volna ki ellenem. Tehát nincs mese, köteles a magyar Főügyészség eljárni és kivizsgálni az ügyet, és a három vicces kedvű féreg megjelenni a magyarországi bíróságon (és nem jogi képviselőt küldeni) ellenkező esetben nemzetközi elfogatóparancs alapján előállíttatják őket, de akkor a vád már szökés kísérletével is kiegészülhet.
Sajnáljuk, hogy a bécsi nagykövet ilyen gyenge félnek mutatkozott, hogy nem állította le őket, hogy igen uraim ez sajnos bűncselekmény lenne, tehát kérem ne viccelődjenek a magyar koronával, hanem belement a viccelődésbe, sőt engedélyt adott rá, így maga is részese lett annak. Bármilyen jó nagykövet nem hisszük, hogy ezt megúszhatja büntetés nélkül.
Sokkal jelentősebb ügyről van szó, mint hisszük. Az a népség, aki mindenhol és mindenkiből gúnyt űz, akik közül egy széles réteg abból él, hogy másokat parodizál, lejárat és megaláz, most olyan ügybe nyúltak, ami sokkal nagyobb, mint az ő kis vacak képzeletük gondolná. Elfogadjuk-e azt, hogy egy zsidó felháborodik a zsidó zászló égetésen? Persze, csak nem érdekel senkit. De egész más a helyzet, ha valaki ezt az izraeli nagykövetségen teszi. Abban sem vagyok biztos, hogy élve kijutna, de hogy a kiadatását követelnék, ráadásul jogosan, az biztos. Akkor miért kellene nekünk egy szakrális, beavatási nemzeti jelképpel bohóckodó, magyar gyalázóval másképpen tenni, ha megvan a jog, sőt a törvényi kötelesség az eljárásra?
Most a Fidesz válasz elé került. Belerúgjon-e a hitsorsos zsidókba, vagy kussoljon? Szankcionálja-e nagykövete gyengeségét, és éljen-e azzal a törvénnyel, amelyet hozott, vagy ahogy mondani szokták: segget csinál a szájából? A törvény csak a magyarokra vonatkozna, és ezekre nem? Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Megerősítés Ausztriából:
Telefonon felkerestük az Ausztriában élő, a nemzetközi jogban is jártas ügyvéd kapcsolatunkat, és a következő tájékoztatást adta: Először is felháborító, ami történt, és elvárható, hogy a kormány nyilatkozatot adjon ki. Jogi szempontból a nagykövetség területén valóban a magyar törvények hatályosak. Az ügyészség nem tesz hivatalból lépéseket (nem kötelező TV-t nézniük). Az eljárást az ügyészség akkor indítja meg, ha polgári bejelentés történik, vagy feljelentés alapján teszik meg. Ebben az esetben bűncselekmény gyanújában fognak nyomozni, amennyiben a paragrafus alapján bűncselekmény a szent korona gyalázása, azzal viccelődni, vagy megalázni.
Ausztriai magyarok véleménye:
"Sajnálattal hallottuk a történteket, ugyanis a jelenlegi magyar nagykövet egy kiváló ember, a munkáját odaadással végzi. Teljesen új stílusban, közvetlenül, az emberek szintjén, nem magas lóról, mint ahogy azt az elődeinél megszoktuk. Kiállása miatt valamennyi magyar vonatkozású kérdésben már sok borsot tört az osztrákok orra alá, mert ő valóban képviseli magyar érdekeket. Szerintünk ez kifejezetten egy személyének szóló cionista provokáció volt, hogy eltávolítsák a helyéről. Sajnáljuk, hogy ennyire rosszul reagált és belesétált a csapdába. Valójában a három provokátort el kellett volna vezettetnie, és elzavarni az épületből. Reméljük sikerül megoldania az ügyet, de mielőbb bocsánatot kell kérnie a magyaroktól! A három provokátort mielőbb bíróság előtt szeretnénk látni."
Ausztriai Magyar Közösség:
"Az utolsó információnk szerint sajnos a provokáció egy lehetséges változat. A Nagykövet Úr munkásságát nem ismerjük, de a cionista férgek részéről bőven belefér egy ilyen provokáció."

http://www.hidfo.net/2013/12/19/szent-koronaval-bohockodtak-masodvonalas-osztrakok



Aki a Szent Koronát gyalázza, ellenség! -a Magyarok Világszövetségének tiltakozó nyilatkozata


A Magyarok VIII. Világkongresszusa a magyar nemzet első számú, létmeghatározó szimbólumává nyilvánította a Szent Koronát, amelyet Magyarország Alaptörvénye is a magyar államiságot megtestesítő szimbólumként nevesít.
A "magyar nemzet új meghatározásának" 3.1. pontja meghatározó mondatba foglalja a Szent Korona szerepét a magyar nemzet életében: „A magyar nemzet a Szent Korona közjogi rendje szerinti államot megalkotó nép.”
Aki tehát a Szent Koronát meggyalázza – amint az a minap Bécsben, Magyarország nagykövetségén, a magyar nagykövet jelenlétében és hallgatólagos beleegyezésével, három osztrák színész gyalázatos provokációja révén megtörtént – a magyar államot, sőt a magyar nemzetet gyalázza meg.
A Szent Korona Magyarország bécsi nagykövetségén történt meggyalázása megengedhetetlen bűn. Aki a Szent Korona ellen cselekszik, a magyar nemzet ellensége, amint azt a magyar nemzet új meghatározásának 4.6. pontja tételesen megfogalmazza.
Mindezek alapján a Magyarok Világszövetsége felhívja a külügyminisztert és az államelnököt, hogy rendeljék vissza Magyarország bécsi nagykövetét, Szalay-Bobrovniczky Vincét, és szereljék le a diplomáciai testületből, mint arra teljesen alkalmatlan személyt. Ugyanakkor felszólítjuk a kormányt, hogy a Szent Koronát meggyalázó három osztrák színészt, mint a magyar nemzet ellenségeit nyilvánítsák Magyarország területén nem kívánatos személyekké.
A Magyarok Világszövetsége szükségesnek látja, hogy a magyar kormány külpolitikájában is emelje a legfőbb teendők közé a Szent Koronának a történelmi magyar állam első számú közjogi személyiségeként való megismertetését, és követelje meg az ennek kijáró tiszteletet.

Budapest, 2013. december 19-én

A Magyarok Világszövetsége
(MVSZ Sajtószolgálat)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése