2013. december 19., csütörtök

Szerbia is kihullik az EU markából?

Az EU még észhez sem tért az Ukrajna miatti orosz bravúros politikai manőverből, már jön is az újabb. Szerbia aláírta az Európai Úniós Csatlakozási szándéknyilatkozatot, de számos probléma miatt a csatlakozás eddig elhúzódott. Most, hogy Ukrajna látványosan és a nyugat számára szégyenteljes politikai verességgel egybekötve távozott az EU érdekszférából, elővették a tartalékot, Szerbiát.
Brüsszel bejelentette, hogy rövidesen folytatják Szerbiával az EU csatlakozási tárgyalásokat. De valószínű, hogy elkéstek. Olyannyira lefoglalta őket Ukrajna, annyi pénzt és energiát fektettek bele, hogy közben Szerbia teljesen háttérbe szorult. Csak nem Moszkva számára, mert ők szépen a hátsó ajtón besétálva folyamatosan tárgyaltak a szerbekkel. Katonai megállapodást kötöttek, befejezték a Déli Áramlat kivitelezésének tárgyalásait, és a tegnapi napon megállapodást írtak alá, hogy Oroszország 5 milliárd eurót fektet be Szerbiában.
A Gazprom segítségével a szerb olajipari vállalat már kezdi visszanyerni vezető szerepét Szerbiában. Annak idején a NATO bombázásban a NIS (szerb kőolajcég) infrastruktúrájának jelentős részét elvesztette, és a nyugati olaj vállalatok beférkőzése miatt teljesen háttérbe szorult. Mára a Gazprom segítségével a második legnagyobb olajcég Szerbiában, és a Déli Áramlat megállapodásban is ők szerepelnek, ezzel az egyik legjelentősebb céggé nőtte ki magát a régióban. AZ oroszok a mostani tárgyaláson jelezték, hogy további energetikai fejlesztésekben is részt vesznek Szerbia területén.
A nyugat lehet hogy a két szék között beesett a pad alá? Annyira elvakultan hitték, hogy Moszkva tétlenül fogja nézni az erkölcstelen mesterkedéseket? Úgy gondolták, hogy minden az övék és csak a lopásra kell összpontosítani? Szerbia erősen kötődik az orosz "anyaországhoz". Ebben az esetben is nagy csaták várhatóak, éppúgy mint Ukrajnában. Lefizethető ember, buzi, pedofil, genetikai hulladék mindenütt van, és addig van kit a nyugatnak mozgatni. De Ukrajna példája megmutatta, hogy lehet a másik oldal is erős. Reméljük így lesz Szerbiában is.
Kemény Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése