2013. december 23., hétfő

Követendő (ez is) orosz példa!

Az orosz oktatási intézményeknek ezentúl kötelező lesz kiakasztaniuk a nemzeti lobogót az épületükre, valamint az oktatási szünetek utáni első tanítási napokon lejátszaniuk az orosz himnuszt – olvasható a Kreml honlapján hétfőn közzétett rendeletben.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök által aláírt rendelet célja, hogy hozzájáruljon “az állampolgári tudat és a hazafiasság” megerősítéséhez.


A rendelet értelmében a fehér-kék-piros zászlónak állandóan kinn kell lennie az oktatási intézmények területén vagy épületeinek falán.

A nemzeti himnuszt a szeptember elseji tanévkezdéskor le kell játszani, akárcsak a többi nemzeti vagy helyi ünnep miatt elrendelt oktatási szünet utáni első tanítási napon.

“Az orosz zászlóról” és “az orosz himnuszról” szóló törvények erre vonatkozó módosítása 2014. szeptember 1-jén lép életbe.

Putyin korábban úgy nyilatkozott, a törvénymódosítás hozzájárul ahhoz, hogy “hazafiakat neveljen a fiatalok között”.
Egy augusztusi tanulmány adatai szerint az oroszok közel harmada keveri a nemzeti zászló színeit. Az oroszok 54 százaléka tudja fejből a himnusz első sorait, a megkérdezettek ugyanekkora hányada vallotta, hogy “büszkeséget és csodálatot érez” az állami szimbólumok láttán.

(MH)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése