2014. január 3., péntek

Erdélyből kikopott-hát minket “boldogit”!

Tavasszal ismét indul az európai parlamenti választásokon, februárban pedig apai örömök elé néz Tőkés László. Az erdélyi politikus múlt héten nősült újra Magyarországon, s fontolgatja, hogy magyar “színekben” is induljon újabb EP-képviselői mandáumért. Akadálya nincs, a Transindex információi szerint nem csak magyar állampolgár, lakással is rendelkezik hazánkban.
Februárban apai örömök elé néz Tőkés László, aki múlt hét szombaton Magyarországon nősült újra. A maszol.ro romániai magyar hírportál számolt be a történtekről. A volt református püspök és európai parlamenti képviselő új felesége az erdélyi származású Lévay Tünde, általános iskolai zenetanár lett. Az egyházi esküvőt a Pest megyei Gombán tartották. A kolozsvári lap úgy értesült az újdonsült feleség ismerősétől, hogy a településen már mindenki tud Lévay Tünde terhességéről, nehéz is lenne azt eltitkolni, miután a nyolcadik hónapban van.
A magyarországi esküvőt teljes diszkrécióval, szűk körben tartották. A romániai magyar hírportál úgy tudja, a 62 éves képviselő három testvére volt jelen a szertartáson. Tőkés László kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt azonban hárította a maszol.ro megkeresését az üggyel kapcsolatban, mondván “Úgy tudom hamarosan közlemény is lesz erről”.
Az EP-képviselő sajtóirodája végül a következő nyilakozatot tette közzé: “Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő és Lévay Tünde zenetanárnő 2013. december 28-án, szombaton megtartott házasságkötése alkalmából sok boldogságot, Istentől megáldott közös életet és családi békét kívánunk”.
Tőkés László másodszor nősült, előző feleségétől Jóo Edittől huszonöt évnyi házasság után 2012 szeptember 27-én vált el jogerősen. A válást a férj hibájából mondták ki, a volt püspök jelenleg is vagyonmegosztási perben áll volt feleségével, akivel három közös, felnőtt gyermekük van: két fiú és egy lány.
A fiatal feleségnek sem ez az első házassága. Nyáron vált el előző férjétől, Kristály Lehel újságírótól – a Magyar Nemzet volt, és a Magyar Hírlap jelenlegi munkatársa – akinek két gyermeket szült, egy lányt és egy fiút.
Tőkés László idén újabb EP-képviselői mandátumért indul. Tavaly októberben vetődött fel először, mint a Transindex megírta, hogy a magyar kormánypárt, a Fidesz felé kacsintgat a politikus. “Saját elmondása szerint indulását az erdélyi magyar politikai szervezetek közös listáján, vagy függetlenként, de az is lehet, hogy egy másfajta felállásban képzeli el” – írta akkor a hírportál.
“A Fideszben valóban felmerült annak a lehetősége, hogy Tőkés László a magyar kormánypárt listáján induljon az európai parlamenti választáson” – erősítette meg aztán a sajtó értesülését december közepén Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Hozzátette: a néppárt elsődleges feladatának tekinti, hogy Tőkés számára biztosítsa a lehetőséget a brüsszeli munka folytatására.
A Krónika kérdésére elmondta, több lehetőséget is lát az az EMNP választási részvételére, nem zárva ki, hogy a volt püspök az Orbán Viktor kormányfő vezette alakulat színeiben indul, míg az erdélyi pártok közösen. De miért is oly fontos Tőkésnek az újabb EP-képviselői mandátum, az erdélyi magyarok érdekeinek oly sokat hangoztatott képviselete mellett?
A politikus hamarosan eléri az EP-képviselői nyugdíjkorhatárt: betölti a 63 évet, s így Brüsszelből vonulhatna vissza. Ez a Fidesznek sem lenne veszteség, hiszen akkor Tőkés helyére saját listájáról delegálhatna újabb jelöltet. Az erdélyi képviselő, ha megkapná a “csonka” mandátumot”, összesen kilenc, teljes évnyi mandátummal rendelkezne nyugdíjazásakor.
Ez azt jelenti – derül ki a Transindex számításaiból – hogy 2015-től megközelítőleg kétezer euró nyugdíjat kapna havonta az EP költségvetéséből, s ezt ráadásul Románia nyugdíjrendszerétől függetlenül fizetik.
A jelenleg érvényben lévő, az EP-képviselőkre vonatkozó jogszabályok értelmében Tőkés László indulhat Magyarország “színeiben” az idei választáson.A politikus magyar állampolgár is, s a magyarországi lakhely sem lehet akadály, mivel a Transindex információi szerint rendelkezik saját lakással Magyarországon.
Ha végül ezen forgatókönyvet követi tavasszal, akkor be kell jelentenie erre vonatkozó igényét, s igazolnia kell Romániának, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség a betölteni kívánt tisztséggel. Ezen felül nyilatkoznia kell róla, hogy nem indul más államban, így például Romániában is.
(Népszava)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése