2014. március 4., kedd

A kijevi cionhelytartók aláírják saját halálos ítéletüket

Az illegitim kijevi kormány megszavazta, hogy felvesznek egy 610 millió eurós IMF hitelt, - 349 képviselőből 281 támogatta, ők azok, akik könnyen sikkasztható nagy összegekben reménykednek. Eközben az IMF küldöttei Kijevben tartózkodnak, a mai nap tárgyalják meg a hitel feltételeit. Igaz, nagy képzelőerő nem szükséges hozzá, mert a kölcsön feltételei már korábban kiszivárogtak, a helytartók egyébként is csak az aláírás miatt kellenek.
A nyugat által pozícióba tett helytartói kormány eladósítja az országot, majd megszorító intézkedések elnevezés leple alatt tönkrevágja a hazai vállalkozásokat. A hazai gazdaság teljes felszámolása után pedig Ukrajna is hazánkhoz hasonlatos szemétlerakóhely lesz, ahol a népnek annyi jut, hogy a nyugati multik által termelt szemetet felzabálhatja, azt is drágán és hitelre.
Akarják-e ezt az ukránok? Dehogy akarják. A kétségbeesett embereknek, akik az ország nyugati orientációját támogatják, fogalmuk sincs arról, hogy mivel jár az uniós tagság, vagy milyen következményekkel jár a felvett IMF hitel. Akkor jönnének majd rá, amikor a munkahelyre ingázás, a számlák befizetése és az élelmiszer ára a teljes bérüket felemészti.
Szerencsére odáig nem fog fajulni a helyzet, nem lesz semmilyen EU csatlakozás (akár aláírják, akár nem). Az IMF hitel törlesztése pedig az első megszorítások bejelentéséig fog tartani, utána újra feltöltődik a Majdan.
A mai tárgyalások során a kijevi helytartói kormány nem az IMF hitelszerződést írja alá, hanem a saját halálos ítéletét.
Fenyvesi Áron



A Fenevad törvényesítené az "ötödik hadoszlopot" Ukrajnában


Bejelentette az Európai Bizottság, hogy 11 milliárd euró hitelt adnának Ukrajna helytartói kormányának cserébe a reformprogram végrehajtásáért. Jose Manuel Barroso, az EB elnöke "Ukrajna fényes jövőjének" előkészítéseként emlegette a reformprogramot, ami valójában az ukrán gazdaság módszeres megsemmisítése, és melynek részletei már korábban kiszivárogtak. Épeszű ember nem fogad el egy ilyen programot, Janukovics elnök is emiatt mondta vissza a társulási szerződés aláírását.
A reformprogramért cserébe két éven keresztül tartanák infúzión a nyugat által fegyveres forradalommal hatalomra juttatott illegitim kormányt. Minden egyes újabb lépés megszavazásáért újabb hitelrészletet utalnának majd, vagyis az újabb hitel újabb helytartói prémiumnak tekinthető. Újabb elsikkasztható vagyonok, amit Brüsszel szavazógépei helytartói szolgálataikért kapnak.

Barroso emellett arra is tett utalást, hogy Ukrajnában "gyenge a civil társadalom", amit civil szervezetek támogatásával kell ellensúlyozni. Ez a nyugaton is alkalmazott tipikus támogatási rendszer felépítésére tett utalás. Nyugaton a civil szervezetnek nevezett tömörüléseken keresztül tartják fenn a többpártrendszer működtetéséhez szükséges apparátust. A civil szervezetek hálózatán keresztül mozgatják azokat a pénzeket, ami ahhoz szükséges, hogy mindig legyen egy újabb párt, melynek megválasztása valódi rendszerváltásnak tűnik, miközben az irányítás a társadalom felett stabilan megtartható.
Barroso bejelentése azt jelenti, hogy a helytartói kormány pénzelése mellett megkezdenék az ötödik hadoszlop törvényesítését Ukrajnában.

http://www.hidfo.net/2014/03/05/torvenyesitenek-az-otodik-hadoszlopot-ukrajnaban


Már Ukrajna NATO-csatlakozásáról tárgyalnak Kijevben
Ukrajna NATO-csatlakozásáról terjesztett be törvényjavaslatot az új kormánytöbbséghez tartozó, legnagyobb létszámú Haza (Batykivscsina) frakció három képviselője. Az előterjesztés szerdán megjelent a parlament hivatalos honlapján.
Az indítvány szerzői: Borisz Taraszjuk volt külügyminiszter, valamint Olekszandr Csornovolenko és Valentin Koroljuk képviselők.
A törvényjavaslat indoklásában leszögezik: “az, hogy 2010-ben Ukrajna tömbön kívüli országgá minősítette magát, nem vezetett az ország biztonságának erősödéséhez, épp ellenkezőleg, csökkentette védelmi képességeit”.
A dokumentum szerint a szerzők módosítani javasolják az Ukrajna nemzetbiztonságának alapjairól és az ország bel- és külpolitikájának alapjairól szóló törvényeket. A jogszabályokban törvényi szinten erősítenék meg, hogy Ukrajna külpolitikájának stratégiai célja az euroatlanti integráció, és a NATO-csatlakozás.
Egyelőre nem tudni, mikor kerülhet napirendre a törvényjavaslat a parlamentben. Előbb a kérdésben illetékes bizottságoknak is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy a parlament plenáris ülésén megvitassák és szavazzanak róla.
A TSzN hírcsatorna által előző nap végzett gyorsfelmérés alapján az ukrán lakosság 79,1 százaléka úgy véli, hogy Ukrajnának sürgősen be kellene lépnie az észak-atlanti szövetségbe. A televízió hírportálján feltett kérdésre egy nap alatt rekordszámban, 32 ezren válaszoltak.
(Népszava)

Bal-Rad komm: Eddig az ötletig-azt lehet mondani-a Nyugat bosszantgatta egy kicsit Misát! Amikor aztán az mordult egyet, hirtelen visongani kezdtek ijedtükben.
Ezzel az ötlettel viszont…!
Ezzel komoly veszélybe sodorta önmagát a kijevi horda!

Ami viszont a fékevesztett cionatlantista rablóhad “takarózását” jelenti egy “televiziós közvéleménykutatás eredményével”-még ha nem is hivatkoznak rá-több mint az EMBERISÉG hülyének nézése.
Le fog csapni a buran Kijevre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése