2014. március 4., kedd

Egyre több a nemzőképtelen férfi

Minden ötödik pár meddő Magyarországon, és az érintett kapcsolatok egyharmadában a gyermektelenség oka kizárólag a férfi nemzőképtelensége, további egynegyedükben mindkét felet érinti a meddőség - írja keddi cikkében a Magyar Nemzet.
Mint Kopa Zsolt, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Andrológiai Centrumának vezetője a lapnak elmondta, a meddőség növekvő tendenciát mutat. Magyarországon ráadásul az átlagosnál is nagyobb a probléma, ugyanis míg a WHO szerint a világon ma a párok 15 százalékát, vagyis minden hatodik párt érinti a meddőség, nálunk ez 19 százalék, azaz majdnem minden ötödik kapcsolatban nehézséget okoz a gyermekáldás.
Az alkohol, a drog és a dohányzás mellett a mozgásszegény életmód és bizonyos gyógyszerek is hozzájárulnak a nemzőképtelenséghez. Egyre nagyobb veszélyforrást jelentenek a testépítők által használt anabolikus szteroidok. Bizonyos élelmiszerekben is előfordul a női nemi hormon, ami szintén károsan befolyásolhatja a férfiak nemzőképességét, továbbá számos tartósítószerben, csomagolóanyagban is van ösztrogén.
A szakember szerint a nemzőképtelenség hátterében állhat fejlődési rendellenesség, anatómiai eltérés, genetikai probléma, endokrinológiai vagy érrendszeri betegség, gyulladás, fertőzés, sérülés, s akár bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is kialakulhat. Gyereket akar? Ne mikrózzon ételt műanyag edényben!
Ebben a műanyag történetben két szereplő van: a biszfenol-A a rossz, és a polietilén-tereftalát a jó – utóbbit PET-ként ismerjük mint palack alapanyag. A PET-palackok, ha meleg folyadékot öntünk beléjük, ha hevítjük őket, nem bocsátanak ki olyan vegyületeket, ami (többek közt) a férfiak nemzőképességét is veszélyeztetné. Ám - a kemény, polikarbonátból készült műanyagok, illetve - az epoxigyantából készült ételtárolók (pl. kínaiban kapott doboz), - a befőttesüvegek tetejének, konzervdobozok belső felén lévő, valamint - az üdítős fémdobozok belső felén lévő fehér műanyag réteg biszefnol-A-t szabadít fel hő hatására.
Ez az anyag pedig - szív- és érrendszeri megbetegedéseket, - szaporodási rendellenességeket, - cukorbetegséget okoz, és - növeli a daganatos betegségek, a hormonális és idegrendszeri zavarok, az elhízás és a meddőség kockázatát (már kis mennyiségben is).
Vásároljunk helyette BPE-free, vagyis biszfenol-A-mentes műanyagot (kismamák is figyeljenek oda a műanyag cumisüvegre, hisz a tápszert forrón kell beletölteni – ma már kapható BPA-free cumisüveg, sötétebb, mint a nem mentes társai).
Hír24

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése