2014. március 4., kedd

Meggyilkolták Janukovicsot?

Bejárta a médiát Viktor Janukovics ukrán államfő halálának híre, miután egy majdani aktivista elkezdte terjeszteni a Facebook-on, hogy az államfőt szívrohammal vitték kórházba, majd pár órával később életét vesztette.

Nem ez lenne az első eset, hogy a NATO által felforgatott ország vezetőjének halálhírét keltik. Líbia NATO-megszállása alatt Kadhafi halálának hírét ugyanígy elterjesztették, mert rá akarták venni, hogy a vezető nyilvánosan megjelenjen hívei előtt, megelőzvén a pánikot. Egy nyilvánosan megjelenő vezető politikus pedig könnyű célpont, különösen ha vadásznak rá. Nem kizárt, hogy Janukovics halálhírével is ez a helyzet: a nyugat zsoldosai vadásznak az ukrán államfőre, és el akarják érni, hogy nyilvános helyen megjelenjen.
A Rosztov-na-Donuban lévő egyetlen kórház mindenesetre nem erősítette meg a média értesüléseit. Putyin a halálestre vonatkozó kérdésre annyit felelt, "két napja személyesen találkozott vele, akkor még életben volt". Ennek ellenére, ha az ukrán államfő nem jelenik meg nyilvánosan, a közvélemény biztosra veszi majd, hogy életét vesztette. Csakhogy nem is akárhogyan. Ha Janukovics valóban halott, ez a szívroham olyan szívroham volt, mint ahogy minden USA-ellenes dél-amerikai vezető rákos lesz. Ha Janukovics meghalt, biztosra vehetjük, hogy merénylet áldozata lett. Ugyanis jelen pillanatban ő az egyetlen ukrán politikus, akinek demokratikus legitimitása van, és akinek visszatértével helyreállítható az alkotmányos rend Ukrajnában.

http://www.hidfo.net/2014/03/04/meggyilkoltak-janukovicsot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése