2014. március 2., vasárnap

Lyukas fog gyógyítása természetesen?


Ha az embereket megkérdeznénk arról, hogy vajon egy lyuk képes-e begyógyulni, akkor az esetek 99%-ában valószínűleg azt a választ kapnánk, hogy ez lehetetlen.
 
fog

Még a fogorvosok is egyetértenek ezzel az értékeléssel. Ha egy fogorvosnak feltennénk a kérdést, hogy lehetséges-e az, hogy saját magunk “gyógyítsunk meg” egy lyukat, akkor az orvos nagy valószínűséggel úgy nézne ránk, mintha megőrültünk volna (ez saját tapasztalat).

Ezzel a hagyományos “bölcsességgel” állnak éles ellentétben a Dr. Weston A. Price által írt esettanulmányok. Ezeket praxisa során, az 1920-as és 30-as években írta a fog fúrás és tömés nélküli gyógyításáról.
Kutatásai során Dr. Price felfedezte, hogy a lyukas fogak hátterében atápanyaghiány áll, és amint a tápanyaghiány megszűnik, a lyuk is begyógyul. Ha belegondolunk – hátrahagyva a fogszuvasodással kapcsolatos összes előítéletünket -, akkor logikus, nem? Hiszen, ahogyan egy törött csont összeforr, ahogyan egy vágás a karon begyógyul, úgy a testnek egy lyukas fogat is helyre kellene tudnia állítani, nem? Miért lenne egy fog más, mint egy törött csukló?
Miután olvastam Dr. Price Táplálkozás és Fizikális degeneráció c. művét néhány éve, kezdtem elhinni, hogy a lyukak talán tényleg begyógyíthatók megfelelő táplálkozás által. Viszont a logikus magyarázatból származó hit és a tapasztalatból származó tudás két különböző dolog.
Ezen okból kifolyólag osztok meg Veletek egy olyan történetet, amely az egyik gyermekemmel nemrég esett meg.
A legnagyobb fiamnak kilyukadt a jobb felső metszőfoga. Ez a lyuk a fog hátsó részén, közvetlenül a fognyakon alakult ki. A férjem volt az, aki egy este ezt észrevette. Rögtön le is ellenőrizte, hogy a fiunk helyesen végzi-e a fogmosást, valamint a fogselyem használatát (ugyanis már túl nagy ahhoz, hogy anyuci és apuci mossa a fogát).
Egyértelműen lyuk volt a fogán, ráadásul nem is kicsi. A férjem szólt, hogy vessek rá egy pillantást. Amikor megláttam, aggódni kezdtem. Azonban – a biztonság kedvéért – mindig tartunk otthon fogszondát, így le tudtam ellenőrizni, hogy valóban az-e, és ha igen, akkor milyen mély. Innentől kétség sem fért hozzá, hogy valóban egy lyukkal von dolgunk. Mindketten egyetértettünk abban, hogy azonnal tömésre van szüksége.
Két okból döntöttünk ezen megoldás mellett: Az egyik az, hogy egy meglehetősen feltűnő fogról van szó, ezért aggódtunk, hogy a táplálkozási oldalról történő megközelítés nem működne elég gyorsan ahhoz, hogy meg lehessen menteni a fogat. Másodszor pedig a gyermekünk tinédzser, tehát étrendjét nem tudjunk olyan szigorúan ellenőrizni, hogy az biztosíthassa a sikert.
Tehát azonnal felhívtam a fogorvost, és kértem tőle egy időpontot. Mindeközben nekem megvolt az a “rossz” szokásom, hogy ragaszkodtam hozzá, hogy a fiam minden reggel bevegyen 3 vajolaj kapszulát az 1 teáskanál csukamájolaj mellett. Az iskola előtti csukamájolaj adaggal mindig nagyon szigorú voltam, de, hogy őszinte legyek, a vajolajat egy kicsit lazábban vettem.
Nos, ez ma már nem így van. A lyuk létrejöttekor tudtam, hogy mindkettőt szednie kell. Dr. Price ugyanis felfedezte, hogy a lyukak gyorsabban gyógyulnak eme két terápiás és tápláló olaj együttes alkalmazásával. A fogorvoshoz kapott időpontig még volt néhány hét, úgyhogy addig folytattam a vajolaj kapszulák napi szintű adagolását. Azt is elmondtam a fiamnak, hogy vissza kell térnünk a mézes-vajas pirítóshoz reggeli gyanánt, és le kell mondania a tahini-méz kombinációról (amit az utóbbi hónapokban előszeretettel fogyasztott). Megértette, és semmi kifogása nem volt ellene, mivel egyébként is szereti a nyers vajat. Lehetséges, hogy ez az egyszerű változtatás volt hatással a lyuk gyógyulására?
Valószínűleg.
Semmi egyebet nem változtattam. Nem hagyta el a gabonákat, sőt az alkalmankénti cukrozott szemetet sem, amit az iskolában kapott (húsvéti időszak lévén ez a dolog elég gyakori eset volt). Arról nem is beszélve, hogy már majdnem tinédzser. Próbáld csak meg az összes gabonát és cukrot megvonni egy tinédzser étrendjéből, s meglásd, kapsz egy kis lázadót. A gyerekeknek néhány dolgot maguktól kell megtanulniuk.
Rájöttem, hogy sajnos nem védhetjük meg őket mindentől, és nem nevelhetjük őket burokban. Csak azt taníthatjuk meg nekik, hogyan legyenek bölcsek, és ezáltal idővel majd maguktól önmérsékletet tanulnak. A közelmúltban az osztály tartott egy “Költészet Napját” az iskolában, amit egy osztálybuli követett. Mellékesen megjegyzem, hogy a fiam messze elkerülte a szénsavas üditőket, és az utólag kiosztott csokoládét (nagy örömömre).
Borzasztóan büszke voltam rá. Tudta, ha ilyeneket eszik, akkor biztosan előjön rajta néhány pattanás, amitől egész délután (esetleg egész másnap) kellemetlenük érezné magát. Mi, Anyukák, az apró győzelmeket is képesek vagyunk megünnepelni, nem igaz? 
No, de vissza a lyuk történetéhez!
A fogorvossal való találkozó előtt egy nappal az asszisztens felhívott bennünket telefonon, és kiderült, hogy a találkozót át kell ütemezni az orvos váratlan elutazása miatt. Ez még néhány héttel kitolta az időpontot, ezért folytattam a csukamájolaj, a vajolaj, valamint a vajas-mézes pirítós adagolását.
Múlt hétvégén úgy döntöttem, hogy vetek egy pillantást a lyukra. Csak amolyan ellenőrzésképpen, hogy nincs-e rosszabb állapotban. Ugyanis egy hónap telt el azóta, hogy a férjem felfedezte, én pedig aggódtam, mivel egy feltűnő fogról van szó. Elővettem tehát egy zseblámpát, a fiam hátrabillentette a fejét, én pedig belenéztem a szájába, hogy megkeressem a lyukat. És kerestem, és kerestem.. Nem volt többé lyuk!!
És ez tényleg így van. Egyáltalán nem volt lyuk. Tökéletesen begyógyult, és éppen olyan sima volt a felülete, mint a mellette levőnek. Elújságoltam a férjemnek, és Ő is megnézte. Örömmel konstatálta, hogy a lyuk eltűnt. Elővettem a szondát, és óvatosan rányomkodtam arra a környékre. Meg kellett győződnöm róla, hogy amit a szemeim “állítanak”, az valóság. A lyuk tényleg begyógyult.
Ettől függetlenül el fogom vinni a fogorvoshoz, csak hogy Ő is ellenőrizze. Ámbár semmi kétség, hogy immár nincs baj azzal a foggal. A legjobb az egészben az, hogy alig kellett változtatnom valamin, hogy elérjem ezt a gyógyulási szintet. Megvoltak az otthoni, tápanyagban gazdag ételek, és továbbra is megvolt (sajnos), amit az iskolában kapott. Mi csupán kiegészítettük vajolajjal a napi csukamájolaj adagját, és lecseréltük a tahinit nyers vajra.
Ennyi! Remélem bizakodásra okot adónak fogják találni a történetemet. Dr. Price felfedezései valóban működnek!
Az orvos következtetése, miután megvizsgálta a fiam fogát
Ezek után tényleg elvittem a fiamat a fogorvoshoz egy teljes körű kivizsgálásra, ahol az orvos semmilyen lyukat nem talált a fiam szájában. Volt lyuk, nincs lyuk.
A helyes táplálkozás valóban képes begyógyítani a lyukas fogat!

Tudnod Kell

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése