2014. május 27., kedd

Katonai és gazdasági expanzióért felelős személyek az idei Bilderberg találkozón

Május 29 és június 1 közt Koppenhágában rendezik meg a következő Bilderberg találkozót, melyre a hivatalosan közzétett lista szerint 22 országból mintegy 140 főt hívtak meg. A résztvevők főként banki vezetők, befektetők, kormánytisztviselők, olajvállalatok vezetői, szoftvercégek vezetői, valamint az idei összejövetelen nagy számban lesznek jelen az euroatlanti térség autóiparában és a repülőgépgyártásban meghatározó személyek. A közzé tett lista szerint Magyarországról Bajnai Gordon fog részt venni, a találkozó személyi összetételéből adódóan külpolitikai vonatkozásokból. Korábban Martonyi János külügyminiszter vett részt a találkozókon, aki az idei összejövetelen már nem jelenik meg, - feltehetőleg Bajnai Gordon vette át az ő szerepét.
Hídfő.net | Bajnai Gordon
A találkozót övező titkolózás és spekulációk ellenére nagyjából kivehető, hogy a megjelent személyek milyen megfontolásból lettek meghívva. A hivatalosan bejelentett lista szerint a fő témák; a gazdasági növekedés fenntartásának kérdése, a demográfia, a magánszféra, a nyugati országok hírszerzéseinek együttműködése, a technológiai fejlődés és a munkaerő képzettsége közti szakadék, a demokrácia jövője, Kína gazdasági kilátásai, a Közel-Kelet új erőegyensúlya, az ukrán helyzet, valamint az Európai Egyesült Államok kérdése.
A megnevezett témák és a meghívott személyek listája alapján a Bilderberg csoport nem valamiféle döntéshozó szerv, hanem az euroatlanti térség geopolitikai végrehajtó bizottsága.
Külön figyelmet érdemel, hogy a perifériaállamokból többnyire külügyekben érintett személyeket hívtak meg. Bajnai Gordon azon döntése, hogy nem ül be a magyar parlamentbe, pártja ehelyett az európai uniós képviseletre összpontosít, feltehetőleg már a "nemzetközi közösségben" betöltött szerepével volt összhangban. Magyarország perifériaállam, hazánkból emiatt a Bilderberg találkozókra külpolitikai vonatkozásban hívnak meg személyeket. Bajnai meghívásából látható, hogy a magyar külpolitikát az atlantisták nem expanziós célokra, hanem elsősorban az Európai Unióhoz viszonyulás tekintetében akarják felhasználni.
Más perifériaállamokból is külpolitikai kulcsfigurákat hívtak meg. Spanyolországból García Margallo külügyminiszter vesz részt, így feltehetőleg külön téma lesz Katalónia függetlenedésének lebonyolítása. Görögországból Lukasz Cukalisz, az Európai és Külpolitikáért Hellén Alapítvány elnöke jelenik meg, Svédországból pedig Carl Bildt külügyminiszter.
A teljesség igénye nélkül is látható, hogy az euroatlanti térség belügyei kapcsán, a hátországokból elsősorban a gazdasági, elektronikai- és propagandabiztonságot szavatoló befolyásos személyek lettek meghívva, az expanziós törekvések kapcsán pedig a perifériaországok külügyéreit és energetikai vállalatainak vezetőit hívták meg. Norvégiából és a nagyobb európai gazdaságokból az autóipari, olajipari és repülőgépgyártásban érintett befolyásos személyek szerepelnek a listán, a jelenleg is zajló katonai expanzió miatt pedig Philip M. Breedlove, az európai NATO-erők főparancsnoka lett meghívva.


http://www.hidfo.net/2014/05/27/katonai-es-gazdasagi-expanzioert-felelos-szemelyek-az-idei-bilderberg-talalkozon



bajnai_Wallis_Kamatozó_LibatallérAmikor libás Bajnai azt állítja, hogy nem sejti, miért pont őt hívták meg bilderbergék, akkor két lehetséges válasz van, vagy ostoba, vagy hazudik.
Nos, nem ostoba.
Néhány területen meglévő szellemi képessége nyilvánvalóan felülmúlja erkölcsi képességét.
Ha valaki azt gondolná, hogy nem valami nagy elme, és hagy némi kívánnivalót szakmai teljesítménye, ezzel egyetérthetünk.
De bilderbergék boszorkánykonyhájukba a bajnai-féléket nem is agymunkára hívják meg, hanem végrehajtónak.
Okkal kiválasztott
Libás Bajnai nagyon is rafinált bizonyos területeken, (pl. adóelkerülés, jogi kiskapuk, stb) rendelkezik a szükséges ismeretekkel és kapcsolatokkal. Ezt a rafinériát erősíti az erkölcs és az üzleti etika teljes hiánya.
Bajnai_kipa_siratofalSőt rendelkezik a legfontosabb tulajdonságokkal, melyet bilderbergék elvárnak tőle, a „pénzért bármit” szemlélet már régen beleivódott, erkölcsi gátlásai pedig sosem voltak.
Továbbá rendelkezik a szükséges kapcsolati rendszerrel és befolyással is (ez utóbbira most bilderbergék erősen rá is segítenek) és eléggé dilettáns ahhoz, hogy bármiféle kérdések merüljenek fel benne egy-egy gazdasági téma kapcsán, ezért gondolkodás nélkül támogat és végrehajt mindent. Mindezeken túlmenően szinte semmilyen magyar kötődéssel nem rendelkezik, ami gátolná a haza-, a nemzet- és magyar nép ellenes döntések elfogadásában és végrehajtásában. (Az EU-s és hazai politikai elvárásoknak tökéletesen megfelel)
Elmondhatjuk, libás Bajnai viszonylag jó választás, ha szakmailag nem is, erkölcsileg mindenképpen méltó utódja elődeinek.
Ugyan nem ő az egyetlen és nem is a legalkalmasabb, de az egy alomból valók között a következő (de)generációban már erősen beszűkült a választék, így hát bilderbergéknek is abból kell főzni, ami van.
Bajnai már eddig is a listán volt, de most előre ugrott jó néhány helyet. Gratulálunk!

Arató Péter – Szabad Riport


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése