2008. december 11., csütörtök

Globális New Deal

A nemzetközi válság nemzetek feletti megoldása
The American Prospect
A globális gazdasági válságot csak úgy lehet megfékezni, ha a nemzetgazdaságok összefogva közös normákat és intézményeket alakítanak ki. Harold Meyerson amerikai publicista, a The American Prospect szerkesztője szerint globális New Dealre van szükség. És nem csak a nemzetközi pénzügyi piacok összehangolt szabályozása fontos, hanem egységes élelmiszerbiztonsági előírások és munkásjogok elfogadása is.
Hogyan lehetséges, hogy dollármilliárdokat kezelő bankok és biztosítók egyik napról a másikra a csőd szélére kerülnek? - teszi fel a kérdést Meyerson. A publicista a kérdést az American International Group (AIG) hitelfedezeti biztosító példája segítségével igyekszik megválaszolni. Mint ismeretes, az AIG, amelyet a Forbes magazin éves vállalati listája 2000-ben még a világ 18. legnagyobb cégeként tartott számon, idén szeptemberben csak az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (FED) 85 milliárd dolláros segítségének és az államosításnak köszönhetően tudta elkerülni a csődöt. Az AIG nem csak az Egyesült Államokban tevékenykedett: a cég székhelye Londonban van, és Franciaországban is nyitott fiókokat. Tehát nem csak az amerikai, hanem a brit és a francia pénzügyi ellenőrző szervek és felügyeletek is folyamatosan figyelemmel kisérték tevékenységét. Így annak ellenére érthetetlen a hirtelen jelentkező likviditáshiány, hogy az amerikai kormány a hitelfedezet-biztosítások piacát meglehetősen lazán szabályozta.
Meyerson szerint a magyarázat egyszerű: a nemzeti pénzügyi felügyeletek tulajdonképpen csak papíron léteznek. Ami elsősorban nem a szervezetek, hanem a globális pénzügyi szektor hibája: a nemzetközi tőkepiacok szereplőit a nemzeti hatóságok nem képesek kellő hatékonysággal ellenőrizni. „Röviden tehát arról van szó, hogy a nemzetállamnak halvány fogalma sincs róla, hogyan is szabályozhatná a globális kapitalizmust."
Mindebből az következik, hogy a globális pénzügyi válságot nem lehet a nemzetállam intézményes keretei között megállítani. Meyerson utal rá, hogy Barack Obama hiába is próbálná Franklin Roosevelt nyomán a New Deal eszközeivel megfékezni a krízist, hiszen az amerikai gazdaság globális, így hiába bármilyen nemzetgazdasági szabályozás és mentőprogram: ha a világ többi vezető gazdasága recesszióba csúszik, akkor az Egyesült Államok sem kerülheti el a visszaesést.
Szó sincs arról, hogy csak a tőkepiacok globálisak: még az Egyesült Államokban eladott zöldségek és gyümölcsök 60 százaléka is az importból származik. A globális felügyeletnek ezért a termék- és élelmiszerbiztonság érdekében nem csak a pénzpiacokat kellene ellenőriznie, hanem minden egyéb piacot. A kínai importcikkekkel kapcsolatos gyakori egészségügyi aggályok csak nemzetközi normák és intézmények felállításával küszöbölhetők ki. Hiába küld ugyanis az Egyesült Államok élelmiszer-ellenőröket Kínába: a minőség javulása áremelkedéssel jár, így a termelés áttevődik egyéb ázsiai országokba, ahol egyelőre semmilyen élelmiszerbiztonsági előírásnak nem kell megfelelni.
Meyerson arra sem felejti el felhívni a figyelmet, hogy a jelenlegi szabályozatlan körülmények között a termelés kiszervezésével is rosszul jár mindenki. A gyárak Keletre vándorolnak, ahol a helyi munkaerő sokkal olcsóbb, mint Nyugaton - nem kis részben azért, mert Ázsiában hiányoznak az alapvető munkavédelmi normák és a nyugati munkásokat megillető szociális jogok. Az ipari termelés a fejlődő országokban ezért gyakran együtt jár a nyomorral, miközben az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában nő a munkanélküliség.
Elvileg lehetséges lenne a nemzetgazdaságok válságkezelő-csomagjainak összehangolása, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy aligha lehet remélni az egységes fellépést. A világgazdaság vezető államinak egy része - például Németország és Japán - egyelőre ugyanis elzárkózik a bajba jutott iparágak az államadósság terhére történő kisegítésétől. De még ha sikerülne meggyőzni a német és a japán kormányt a mentőcsomag szükségességéről, akkor sem világos, hogy ki ellenőrizné a globális tőkepiacokon befektető hedge fundokat és egyéb alapokat. Márpedig a nemzetközi pénzpiacok szabályozatlansága újabb kríziseket okozhat.
Egyes közgazdászok ezért a globális piac globális szabályozását sürgetik. A legmerészebb ötlet egyenesen globális New Dealt szeretne. A nemzetközi szakszervezeti szövetségek már régóta is azt az álláspontot képviselik, hogy az alkalmazottak érdekeit csak akkor lehet érvényre juttatni, ha minden országban ugyanazok a főbb szabályok vannak érvényben: a globális munkaerőpiacon globális normákra és intézményekre van szükség.
Meyerson szerint a harmincas években a New Deal sikere abban rejlett, hogy kiszélesítette az amerikai szövetségi állam hatókörét, és kiterjesztette a gazdasági és szociális szerepvállalás területeire: korábban még a pénzügyi ellenőrzés és a munkások jogainak szabályozása is az egyes tagállamok hatáskörébe tartozott. Mivel a mostani válságon most csak globális intézkedésekkel lehet úrrá lenni, Barack Obama január közepén hivatalba lépő elnökének arra kell törekednie, hogy globális piaci ellenőrzőrendszert építsen ki.
Meyerson elismeri, hogy ez gigászi feladat lesz, hiszen a nemzetállamok kormányai nem szívesen mondanak le a hatalomról és a szuverenitásról. Viszont globális New Deal nélkül képtelenség megfékezni a gazdasági válságot. Obamának, ha nem csak Amerika érdekeit tartja szem előtt, talán van rá esélye, hogy sikerüljön tető alá hozni. „A világ - az emberek és a gazdaság - tőle vár mindent."

http://www.prospect.org/cs/articles?article=a_global_new_deal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése