A nemzetközi válság nemzetek feletti megoldása
The American Prospect
The American Prospect
A globális gazdasági válságot csak úgy lehet megfékezni, ha a
nemzetgazdaságok összefogva közös normákat és intézményeket alakítanak
ki. Harold Meyerson amerikai publicista, a The American Prospect
szerkesztője szerint globális New Dealre van szükség. És nem csak a
nemzetközi pénzügyi piacok összehangolt szabályozása fontos, hanem
egységes élelmiszerbiztonsági előírások és munkásjogok elfogadása is.
Hogyan lehetséges, hogy dollármilliárdokat kezelő bankok és biztosítók
egyik napról a másikra a csőd szélére kerülnek? - teszi fel a kérdést
Meyerson. A publicista a kérdést az American International Group (AIG)
hitelfedezeti biztosító példája segítségével igyekszik megválaszolni.
Mint ismeretes, az AIG, amelyet a Forbes magazin éves vállalati listája
2000-ben még a világ 18. legnagyobb cégeként tartott számon, idén
szeptemberben csak az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal
Reserve (FED) 85 milliárd dolláros segítségének és az államosításnak
köszönhetően tudta elkerülni a csődöt. Az AIG nem csak az Egyesült
Államokban tevékenykedett: a cég székhelye Londonban van, és
Franciaországban is nyitott fiókokat. Tehát nem csak az amerikai, hanem
a brit és a francia pénzügyi ellenőrző szervek és felügyeletek is
folyamatosan figyelemmel kisérték tevékenységét. Így annak ellenére
érthetetlen a hirtelen jelentkező likviditáshiány, hogy az amerikai
kormány a hitelfedezet-biztosítások piacát meglehetősen lazán
szabályozta.
Meyerson szerint a magyarázat egyszerű: a nemzeti pénzügyi felügyeletek
tulajdonképpen csak papíron léteznek. Ami elsősorban nem a szervezetek,
hanem a globális pénzügyi szektor hibája: a nemzetközi tőkepiacok
szereplőit a nemzeti hatóságok nem képesek kellő hatékonysággal
ellenőrizni. „Röviden tehát arról van szó, hogy a nemzetállamnak
halvány fogalma sincs róla, hogyan is szabályozhatná a globális
kapitalizmust."
Mindebből az következik, hogy a globális pénzügyi válságot nem lehet a
nemzetállam intézményes keretei között megállítani. Meyerson utal rá,
hogy Barack Obama hiába is próbálná Franklin Roosevelt nyomán a New
Deal eszközeivel megfékezni a krízist, hiszen az amerikai gazdaság
globális, így hiába bármilyen nemzetgazdasági szabályozás és
mentőprogram: ha a világ többi vezető gazdasága recesszióba csúszik,
akkor az Egyesült Államok sem kerülheti el a visszaesést.
Szó sincs arról, hogy csak a tőkepiacok globálisak: még az Egyesült
Államokban eladott zöldségek és gyümölcsök 60 százaléka is az importból
származik. A globális felügyeletnek ezért a termék- és
élelmiszerbiztonság érdekében nem csak a pénzpiacokat kellene
ellenőriznie, hanem minden egyéb piacot. A kínai importcikkekkel
kapcsolatos gyakori egészségügyi aggályok csak nemzetközi normák és
intézmények felállításával küszöbölhetők ki. Hiába küld ugyanis az
Egyesült Államok élelmiszer-ellenőröket Kínába: a minőség javulása
áremelkedéssel jár, így a termelés áttevődik egyéb ázsiai országokba,
ahol egyelőre semmilyen élelmiszerbiztonsági előírásnak nem kell
megfelelni.
Meyerson arra sem felejti el felhívni a figyelmet, hogy a jelenlegi
szabályozatlan körülmények között a termelés kiszervezésével is rosszul
jár mindenki. A gyárak Keletre vándorolnak, ahol a helyi munkaerő
sokkal olcsóbb, mint Nyugaton - nem kis részben azért, mert Ázsiában
hiányoznak az alapvető munkavédelmi normák és a nyugati munkásokat
megillető szociális jogok. Az ipari termelés a fejlődő országokban
ezért gyakran együtt jár a nyomorral, miközben az Egyesült Államokban
és Nyugat-Európában nő a munkanélküliség.
Elvileg lehetséges lenne a nemzetgazdaságok válságkezelő-csomagjainak
összehangolása, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy aligha lehet
remélni az egységes fellépést. A világgazdaság vezető államinak egy
része - például Németország és Japán - egyelőre ugyanis elzárkózik a
bajba jutott iparágak az államadósság terhére történő kisegítésétől. De
még ha sikerülne meggyőzni a német és a japán kormányt a mentőcsomag
szükségességéről, akkor sem világos, hogy ki ellenőrizné a globális
tőkepiacokon befektető hedge fundokat és egyéb alapokat. Márpedig a
nemzetközi pénzpiacok szabályozatlansága újabb kríziseket okozhat.
Egyes közgazdászok ezért a globális piac globális szabályozását
sürgetik. A legmerészebb ötlet egyenesen globális New Dealt szeretne. A
nemzetközi szakszervezeti szövetségek már régóta is azt az álláspontot
képviselik, hogy az alkalmazottak érdekeit csak akkor lehet érvényre
juttatni, ha minden országban ugyanazok a főbb szabályok vannak
érvényben: a globális munkaerőpiacon globális normákra és intézményekre
van szükség.
Meyerson szerint a harmincas években a New Deal sikere abban rejlett,
hogy kiszélesítette az amerikai szövetségi állam hatókörét, és
kiterjesztette a gazdasági és szociális szerepvállalás területeire:
korábban még a pénzügyi ellenőrzés és a munkások jogainak szabályozása
is az egyes tagállamok hatáskörébe tartozott. Mivel a mostani válságon
most csak globális intézkedésekkel lehet úrrá lenni, Barack Obama
január közepén hivatalba lépő elnökének arra kell törekednie, hogy
globális piaci ellenőrzőrendszert építsen ki.
Meyerson elismeri, hogy ez gigászi feladat lesz, hiszen a nemzetállamok
kormányai nem szívesen mondanak le a hatalomról és a szuverenitásról.
Viszont globális New Deal nélkül képtelenség megfékezni a gazdasági
válságot. Obamának, ha nem csak Amerika érdekeit tartja szem előtt,
talán van rá esélye, hogy sikerüljön tető alá hozni. „A világ - az
emberek és a gazdaság - tőle vár mindent."
http://www.prospect.org/cs/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése