Die Zeit
Lehet,
hogy a válság hatására a keleti német tartományok gyorsabban behozzák
az elmaradásukat, mint ahogy eddig hinni lehetett? Tény, hogy a válság
az ottani gazdaság teljesítményét kevésbé veti vissza, mint a nyugati
területekét. Ez derül ki a Német Egység Éves Jelentéséből, amelyet
Wolfgang Tiefensee, a keleti ügyekkel megbízott közlekedési miniszter
terjesztett elő.
Tiefensee hangsúlyozta, hogy ez még nem
szögezhető le teljes bizonyossággal, de a munkaerő-piac eddigi mozgása
alátámasztja a prognózist. Azért válságállóbb a Kelet, mert ott több a
közepes és kisvállalkozás, és kisebb mértékű az exportfüggés.
Ugyanakkor a következő hónapokban ott is erőteljesen nő majd a
munkanélküliség.
A két országrész közeledése amúgy lassan halad,
jóllehet az ipari termelés gyorsabban nő keleten, mint nyugaton, és
változatlanul jelentős összegekhez jut az egykori keletnémet terület a
Szolidaritási Paktum alapján. Ez sem változtat azonban a tényen, hogy
itt még mindig 13,3 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami duplája a
nyugati adatnak. Az elmúlt évben 90 ezren vándoroltak el a volt NDK
tartományaiból, és 40 ezren tértek vissza. A távozók derékhadát viszont
éppen a fiatal, kreatívabb emberek alkotják - emeli ki a hamburgi
hetilap.
A felzárkózási folyamat jövőbeni alakulásával
kapcsolatban Tiefensee óvatosan fogalmazott: „Hatalmas siker volna, ha
Kelet-Németország 2019-re a teljesítőképességét tekintve utolérné a
strukturálisan gyengélkedő nyugati tartományokat. A kezdeti célkitűzés
az volt, hogy a 2019-ig futó második Szolidaritási Paktum legalább a
nyugati átlag nyolcvan százalékig felhozza a keleti tartományokat. A
Die Zeit túl bizakodónak látja ezt az elképzelést, és rámutat, hogy
2000 és 2008 között összesen csak négy százaléknyi közeledést sikerült
elérni.
http://www.zeit.de/online/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése