Az egyedüli szuperhatalmat, amelyik a világ legerősebb nemzete szerepében tetszelgett, minden gazdasági mutatóval a pozitív tartományban, egy elvetemült, belülről indított csapás ért, 19 arab gépeltérítő személyén keresztül (cionista vezénylettel - szerk.) 2001. szeptember 11. végzetes napján. Két eltérített utasszállító csapódott az Iker Tornyokba gyors egymásutánban New Yorkban. Később egy harmadik gép (inkább rakéta - szerk.) ütközött a Pentagon épületének (furcsa módon előre evakuált - azerk.) egyik részébe, és a negyediket hamarosan lelőtték Pennsylvania fölött.
Ennek folyamán 2973 amerikai halt meg. Az egész amerikai nép a döbbenet, a félelem és az idegösszeomlás állapotába zuhant. A nemzet méltósága darabokban hevert. Amint a rémület felhői feloszlottak, a kormány élén állók dühtől tajtékozva dugták össze a fejüket, hogyan álljanak bosszút ennek a felfoghatatlan és megbocsáthatatlan bűntettnek az elkövetőin.
A cionisták által uralt média felfújta az esetet, hogy egyre fokozódó gyűlöletet keltsen az iszlámmal és követőivel szemben. Csupán órákkal a tragédia után az akkori izraeli miniszterelnök Ehud Barak máris megvádolta Osama Bin Ladent és Amerikát arra buzdította, hogy támadja meg Afganisztánt.
Az egész világ gyászba borult és az amerikaiak a terrorcselekményeket a valaha történt legnagyobb katasztrófaként emlegették. A nemzetközi közösség nyomtatott és elektronikus médiájának minden vezetője, írója a részvét bőséges könnyeit hullatta az emberélet veszteség, az okozott trauma miatt, és szigorúan elítélte a terroristákat és azok pártfogóit.
Mendemondák és feltételezések alapján, bármilyen kivizsgálás lefolytatása nélkül bűnösnek kiáltották ki Bin Ladent, az Afganisztánban működő Al-Kaida vezért, és frenetikus sebességgel és sürgősséggel lendültek bele a háború előkészítésébe. Az USA pillanatok alatt építette fel a nemzetközi koalíciót a keresztes hadjárat mögé. Azért, hogy ezt a katonai kalandot kényszerítő és célirányos színekben tüntesse fel, a George W. Bush vezette neokonok megalkották a „harc a terrorizmus ellen” tételt, „egy biztonságos világ érdekében”.
Az ENSZ BT elfogadott 2001. szeptember 28-án egy határozatot, amely jóváhagyta egy szuverén ország invázióját a terrorizmus leküzdése jogcímén. Ezután az USA nyersen követelte a fizikai támogatást a puszta részvétnyilvánítás helyett mindazoktól, akik hajlandóak voltak együtt érezni a válságos órákban. A semlegesség lehetőségét kizárták, bevezetvén a „velünk, vagy ellenünk” kategóriákat.
Musharraf generálisnak, akit az USA és a Nyugat páriának nyilvánított az 1999 októberében egy demokratikus kormány ellen végrehajtott katonai puccs miatt, ugyanazt a kérdést szegezte neki Colin Powel szeptember 12-e éjszakáján. Őt már Mahmoud, ISI (pakisztáni titkosszolgálat) altábornagy - aki éppen egy washingtoni látogatáson tartózkodott - előzetesen felkészítette az amerikai vezetőség (általa is tapasztalt) fenyegető modorára. Richard Armitage figyelmeztette, hogy ha visszautasítják az együttműködést, Pakisztánt „visszaküldik a kőkorszakba”. Amikor Musharraf támogatásáról biztosította az USA-t, mindjárt hét követeléssel szembesült, amit ő azonnal elfogadott. Ezután tudatta a polgári és katonai döntéshozókkal Washington elvárásait, azok mind egyetértettek abban, hogy jó döntést hozott. A döntés felhatalmazta az USA-NATO haderőt egy offenzíva indítására már 2001. október 7-én, amely megváltoztatta a világ dinamikájának jellegét.
A harci kürtöket megfújták, és a rombolás erői rászabadultak egy olyan boldogtalan és elszegényedett népre, amelyiknek semmiféle kapcsolata nem volt a 9/11-gyel. A pusztító fegyverek egész arzenálját, mint daisy cutter (BLU-82, MOAB/szerk.), kazettás bombákat, lopakodó bombázókat, cirkáló rakétákat, gyengített uránt vetettek be, hogy izzó láva záporozzon a levegőből.
Mullah Omarnak és az ő Shura-jának egyetlen hibája az volt, hogy megtagadták Osama Bin Laden kiadását annak érintettsége bizonyítékának hiányában. Az USA nem vállalhatta azok bemutatását, nem volt bizonyíték a kezében, hiszen saját maga rendezte meg az egész színjátékot teljesen más célzattal. Az eszement hantázás csupán egy mutatvány volt. Ma már egy széleskörűen elfogadott tény, hogy a 9/11-es támadásokat a cionisták rendezték meg, a Dragon policy, azaz Sárkány-irányvonal mentén, a Mossad és RAW (Research and Analysis Wing= indiai titkosszolgálatok / szerk.) szerkesztése által 2001-ben, az ál-terrorizmus leple alatt.
Új terrorizmus ellenes szabályokat fogalmaztak meg, amelyek célkitűzése a terrorista hálózatok és azok bármilyen rejtegetőinek, támogatóinak, segítőinek megbüntetése volt. Elmosták a vékony válaszvonalat a terrorizmus és a szabadságharc között Izrael és India érdekében.
Pakisztán a 9/11 előtt is célpont volt és az is maradt továbbra is, de álságosan azt hitették el, hogy az USA szövetségese. A „velünk, vagy ellenünk” lehetősége egy kényszerítő felhívás volt, melynek célja a katonai vezetés megfélemlítése, hogy az elfogadja Amerika terveit, és könnyítse meg saját országának az invázióját.
Afganisztán megszállása és az új terror-törvények megalkotása mennyei adományként hullott India ölébe, hogy régi riválisát, Pakisztánt megbüntesse azért, amit Kargil-ban bátorkodott tenni, és az egész arra irányuló politikája miatt, hogy megtörje India hegemóniáját Dél-Ázsiában. Míg az USA és NATO seregek azzal voltak elfoglalva, hogy felszámolják az ellenállást Afganisztánban, Indiának megvoltak a saját célkitűzései. Eltökélt szándéka volt visszaszerezni befolyását Afganisztán fölött és leverni Pakisztánt.
Miután az USA udvariasan hárította India javaslatát, mi szerint az indiai hadsereg nyugati irányba támadná Pakisztánt, összehangoltan az USA-NATO Afganisztán felőli előrenyomulásával északról, javaslatára megállapodtak Pakisztán kijátszásában egy olyan helyzet színlelésével, mintha Pakisztán szoros szövetségesük lenne, majd rászorítani arra, hogy a háború ütköző-területévé váljon, hogy szakítsa meg kapcsolatait a Talibannal, hogy ossza meg titkosszolgálatát szövetségeseivel, bocsássa rendelkezésre légibázisait, légterét, Karachi kikötőjét, szárazföldi útvonalait a Chaman és Torkham vonalon logisztikai támogatás céljából.
A terrorizmus leküzdése, bujkáló terroristák elfogása formájában Pakisztánnak nyújtott segítség álságos leple alatt a CIA és FBI előőrsöket nyitott FATA és Beludzsisztán kiszemelt területein továbbá ellenőrzése alá vonta a bevándorlási hivatalokat minden fontos reptéren. Rövid időn belül a CIA elkezdte átvenni a hatalmat az ISI fölött a hírszerzés területén, lévén, hogy fejlettebb eszközök álltak rendelkezésére.
Az indiai vezetőség egy olyan átfogó, álcázott haditerv felvázolásával bízta meg a RAW-t, amelyik destabilizálja és kiheréli Pakisztán intézményeit. Izraellel összejátszva elindították a Dragon Policy (Sárkány Eljárás) műveletet. Ez a bonyolultan kifinomult művelet a titkosszolgálatok, hadsereg, sajtó és politika összefüggő együttese, aminek célja a cionizmusra nézve fenyegető nemzetek szétmorzsolása.
Pakisztán reakció képességének felmérése céljából, miután az indiai hadsereg 70.000 katonát sorakoztatott fel a nyugati határ mentén – amivel mellesleg a kashmiri mozgalom erejét is lefojtotta - India a háttérből megrendezett egy terrortámadást az indiai Parlament ellen 2001-ben. 10 hónappal az így előidézett feszült katonai szembenállás feloldása címén az USA nyomást gyakorolt Musharraf tábornokra, hogy engedje meg Indiának egy kerítés építését az Ellenőrző Vonal (Line of Control) mentén Kashmirban, akadályozza meg a határvonalon való átszivárgást, tiltsa be a kashmiri szabadságharcosokat támogató Dzsihád-csoportokat, és adjon ki írásos nyilatkozatot, mely szerint Pakisztán nem engedi, hogy területét arra használják, hogy terror-akciókat készítsenek elő a szomszédos országok ellen, vagy hogy támogassák a szabadságharcot a megszállt Kashmirban.
India elhatározta, hogy Pakisztánt azáltal is térdre kényszeríti, hogy gátakat épít és ellenőrzése alá vonja a három folyó: Dzselum, Csenab és Indus vizeit. Már előzetesen megvesztegette a helyi pártokat Szindh és Khyber Pakhtunkhva tartományokban, hogy azok akadályozzák meg a Kalabach Gát megépítését bármi áron, mert az megoldotta volna Pakisztán mezőgazdasági és energia igényeit.
Az iszlám értékek aláaknázása és a társadalom megosztása érdekében, India és az USA először segített Pakisztánnak megnövelni a TV-csatornák számát, majd beindították a liberalizmust, szekularizmust, obszcenitást terjesztő csatornák térfoglalását.
A médiát ugyanúgy felhasználták arra is, hogy terjessze a gyanakvást, a rossz előérzetet, reménytelenséget a társadalom jogaiban sértett csoportjai között, hogy aztán a szakadárokat és a megszállókkal együttműködő hazaárulókat arra bujtogassa, hogy fegyvert ragadjanak az állam ellen.
Nem okozott gondot a RAW- nak végleges formába önteni Pakisztán álcázott destabilizálásának tervét, egyszerűen elő kellett ásni a régi 1980-as évek dokumentumait a RAW együttműködéséről a KGB- vel és a KHAD- vel, melynek keretein belül határokon átívelő terrortámadásokat hajtottak végre Pakisztán ellen afgán területekről egy évtizeden át. Áttanulmányozták az 1970-es évek KGB vonatkozású aktáit is a Baloch- lázadással kapcsolatban, hogy felélesszék a régi összeköttetéseket a Marrik és Mengalok között.
A RAW közös csapatba szerveződött a CIA-vel, Mossad-dal, MI6-tal és az általa létrehozott RAAM-mel, hogy hasonló műveleteket hajtsanak végre a FATA és Beludzsisztán területén, mivel mindegyik fenti szervezet egyformán érdekelt az ügyben. A CIA elősegítette a RAW ügynökök Pakisztánba való beszivárgását és az évek folyamán a két ügynökség egy kiterjedt hálózatot épített ki szerte Pakisztánban.
Jelenleg az indiai hadsereg elkezdte leporolni haditerveit és felgyorsítani a haderő korszerűsítés programját. A legújabb, legkorszerűbb fegyverzetet vásárolták meg a fejlett országoktól mindegyik fegyvernem számára, és a rakéták, nukleáris töltetek képességeit tovább fejlesztették. Izrael nem csupán India legnagyobb fegyverellátója lett, de segítette Indiát nukleáris- és rakétaprogramjának korszerűsítésében és a kashmiri szabadságharcosok leküzdésében.
Viszonzásként azért, hogy Musharraf nagyvonalúan hatástalanította a kashmiri mozgalmat, India beleegyezett egy tűzszünetbe a Biztonsági Vonal (LoC) mentén Kashmirban, és aláírt egy békeegyezményt Pakisztánnal. Ez egy újabb csel volt azért, hogy Pakisztán lazítson a védelmén. Amint a szabadságharc alábbhagyott, az indiai tervezők végleges formába öntötték a Hideg Kezdet (Cold Start) doktrínát, ami Pakisztán-sajátos tervezet lévén, ennek megfelelően képezték ki gépesített egységeiket, gépesített tüzérség és légierő háttérrel. Taktikai nukleáris fegyvereket gyártottak a független egységek támogatására. Az indiai haditengerészetet felkészítették arra, hogy adandó alkalommal az Arab-tengert blokád alá vonja.
Míg India valójában a hadseregét a negyedik fordulóra készítette fel, a pakisztáni csapatokat beletaszították a terrorizmus elleni háború poklába, szembeállítva a saját népével FATA és Beludzsisztán területén. Az öt szövetségre lépett titkosszolgálat, hogy az országot visszafordíthatatlanul egy zűrzavaros háborúba sodorja, elkezdtek pénzelni, kiképezni, felszerelni és bevetni terroristákat Afganisztánból. TTP FATA-ban, TNSM Swat-Malakandban, és BLA, BRA, BLF Beludzsisztánban külföld által támogatott milíciák. Ezeknek a törzsi területekhez tartozó csapatoknak a tagjai Pakisztán legjobb harcosai közé tartoznak. Ezeket az erőket megkenték és államellenes egységekké alakították. A CIA robotrepülőket is bevetett, hogy még jobban felkorbácsolja a terrorizmust. Az erőszak lángjait eleinte Dél-Vazirisztánban és Belső- Beludzsisztánban táplálták, majd azok fokozatosan terjedtek befelé Pakisztán más vidékeire. Idegen kezek adagolták a kerozint a terrorizmus izzó parazsára. A lélektani háború fenntartásával párhuzamosan Pakisztánt egy sor bűntett elkövetésével vádolták meg anélkül, hogy egy fikarcnyi bizonyítékkal is alátámasztották volna állításaikat.
Ennek eredményeképpen, Pakisztán ma az erőszak, halál és pusztítás helyszíne. Míg Pakisztán szenvedett a legtöbbet az USA diktálta terrorizmus elleni harcban, és így annak a legnagyobb áldozata, a háború szponzora együttérzés helyett Pakisztánt a világ legveszedelmesebb országának és a terrorizmus bölcsőjének kiáltotta ki.
Mike Mullen admirális szerint Pakisztán exportálja a terrorizmust és szövetségre lépett a Haqqani hálózattal, melynek központja Miranshah, egy észak- vazirisztáni nyüzsgő város, gazdasági központ.
Az ISI-t (pakisztáni titkosszolgálat) egyenesen azzal vádolják, hogy benne volt a keze a kabuli támadásokban nemrég. Ez egy okosan felépített ügy annak a vietnámi háború végjátékának mintájára, amelyben a biztonság mentsvárának meséjét harsogták, míg Kambodzsát bűnbaknak kiáltották ki, így leplezvén az USA hadseregének bukását.
A szégyenükben feszengő USA vezetők, az elmúlt hetek földcsuszamlásszerű vereségeik palástolására megpróbálnak Pakisztánból bűnbakot csinálni. Megpróbálnak egy 9/11-es helyzetet újra eljátszani, ultimátumot adva Pakisztánnak: az USA-val van, vagy a Haqqani-hálózattal. Obama, Joe Biden, Hillary Clinton, Mike Mullen, Petraeus és Panetta, akik fenyegető „sortüzeiket” szórják, jobban tennék, ha a valósághoz hűek lennének, és megpróbálnák megérteni, hogy az amerikai közvélemény, akárcsak a nagyvilág is, már nem érdektelen többé és nem hagyja magát megvezetni egy pszichológiai háború által újra és újra.
Nekik tudniuk kéne, hogy sem az Egyesült Államok katonai, sem a gazdasági helyzete nem olyan erőben van, mint 2001-ben volt, hogy a pakisztániak sem egy olyan katonai diktátor alatt élnek már, aki egymaga hozna döntéseket a nép nevében. Ehelyett az USA gazdaságilag elszegényedett a világválság és a túlzott katonai kiadások miatt, és hadserege a gyengeség és gyávaság jeleit mutatja a táliboktól Afganisztánban elszenvedett vereségeik eredményeképpen. Sőt mi több, miután az USA korábbi hazugságai az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatban közszemlére kerültek, ki tudná elhinni a Haqqani- hálózatos meséjüket?
A vádaskodásaik kereszttüzét és a támadó alapállásukat megítélve, megállapíthatjuk, hogy az Egyesült Államok végleg eldöntötte, hogy fejét makacsul tolja előre Észak-Vazirisztán felé, ahol már türelmetlenül várja őt a szecskavágó. Ha az USA különleges erői egy újabb egyoldalú akció mellett döntenek, kétség kívül az is a pakisztáni biztonsági erők baját szaporítja, de a vállalkozás utóhatása elviselhetetlen lesz az USA számára, végül az utolsó szöget üti majd a kalandorok koporsójába Afganisztánban. Bármilyen ellenséges művelet az amerikaiak részéről nagyban hozzájárul az egyébként megosztott nép egységesüléséhez.
Változásként, Gilani miniszterelnök és Hina Rabbani külügyminiszter bátor és józan kijelentéseket tesznek, nem mutatva a gyengeségnek semmi jelét. Gilani összehívott egy összpárti konferenciát, hogy támogatását kérje minden politikai erőnek. A vallásos csoportok és pártok türelmetlenül mozgolódnak és kifejezték a fegyveres erőket támogató szándékukat egy fizikai USA intervenció esetén.
Az amerikai katonai vezetők éretlenségével ellentétben, Kayani tábornok megőrizte higgadtságát, nyugalmát és összeszedettségét, és visszafogott, megfontolt kijelentéseket tett. A Hadtestparancsnokok Konferenciáját követően a hadsereg készenlétbe helyezte válaszlépéseit minden olyan lehetőségre felkészülve, ami az USA részéről várható, Indiával vagy nélküle, és kinyilvánította teljes elkötelezettségét a megmérettetés nyílt vállalása mellett.
Még a jelenleg a pakisztáni biztonsági erők ellen harcoló militáns csoportok is minden valószínűséggel ellenük fordítják fegyvereiket, amint azt 2009-ben tették, amikor az indiai csapatok támadásra készültek. Röviden: minden pakisztáni azon a véleményen van, hogy az USA egy megbízhatatlan, kétszínű csaló. Egyetértenek Gilanival abban, hogy Amerikának, és nem Pakisztánnak kellene többet tennie az ügy érdekében, hiszen Pakisztán sok áldozatot hozott azért, hogy segítsen Amerikának, de az hála helyett minden követ megmozgat, hogy tönkre tegye Pakisztánt.
Ők egyként mondják: ami elég, az elég! Itt az ideje, hogy Pakisztán eltávolodjon az időjárással együtt változó barátaitól, és szabaduljon meg az álnok USA-segítségtől, ami cudar körülményekhez van kötve. Azt mondják, ideje elhajítani a kiszámíthatatlan USA által nyújtott mankókat, Pakisztánnak meg kell tanulnia megállni a saját lábán.
Ők továbbá azt is javasolják, hogy vezetőik az ország kapcsolatait az USA helyett inkább Kínához fűzzék, mert az megbízhatónak bizonyult, aki barát a bajban is. A hátterünket azáltal is erősítenünk kéne, hogy nagyon közeli kapcsolatokat építsünk ki Iránnal, mely ország Amerika tűzvonalával szemben áll.
Aszif Harun Radzsa, nyugalmazott dandártábornok és katonai elemző Forrás: Pravda.ru
Fordítás: Bartha László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése