Menny és pokol

A bibliai leírásokban elszórtan lehet találni utalásokat a mennyei világra. Sok esetben ezek az utalások nem egyértelműek, csak részleteket közölnek, hogy az olvasó csak a többi részlettel összevetve tudja megállapítani, hogy pontosan milyen jelenetet is kell egy adott igehelyen elképzelnie. Maga az elképzelés szó sem teljesen megfelelő, de mivel ezzel a szóval lehet leginkább leírni a folyamatot, ezt használjuk.

A mennyei (égi) világ leírását egyébként még magában a szóban is megtaláljuk, mert ahogy az angyalnevek is beszédesek, az eredeti szövegekben lévő héber/arámi szavak is beszédesek, a menny lényegének leírását tartalmazzák. Az óhéber "mennyek" szó szinte mindenütt többes számban fordul elő, az arámi változata fordul csak elő egyes számban (habár azon lehetne vitatkozni, hogy melyik a héber és melyik az arámi). A "mennyek" szó azért is beszédes, mert a "nevek" szót ugyanazokkal a betűkkel írhatjuk, és a "sém" azaz magyarul "név" szó az Isten tanítására is vonatkozik (ezért volt Noé fia Sém a szellemi örökség birtokosa, az Istentől származó tudás megőrzője). Ennélfogva a mennyek valahogyan rokonértelmű a "nevekkel" azaz az Istentől eredő tanítások összességével. Vagyis a bibliai könyvek a menyország kapui, a menyország maga az a szellemi tartalom, ami a bibliai könyvekben van. Ilyen értelemben nem anyagi tehát a menyország. Az újszövetségi Mennyek Országa tehát azt a közösséget jelentette, ahol az evangélium szerint éltek az emberek, ezért volt az Isten országa szemmel nem látható, és egyúttal benne volt magukban az emberekben, az emberek lelkében. A Mi Atyánk imádságban szereplő kívánság tehát miszerint "Szenteltessék meg a Te neved" ilyen értelemben értelmezendő, azaz az Isten tanításának elismertségére és terjedésére vonatkozik, hiszen ugyan az magától is szent, de azt kívánjuk, hogy azt mindenki felismerje, és ezáltal az megszenteltessék mindenki által. A "Jöjjön el a te országod" is ilyen értelemben értelmezendő, azaz hogy ezen a világon is egy olyan közösséggé váljon a világ, ahol Isten törvényei, a szeretet evangéliumi törvényei szerint élünk. Ez tehát eddig a mennyei világ szellemi megnyilvánulása.

Végig kell viszont ezek után gondolni egy másik dolgot is. A mai kor embere hajlamos azt hinni, hogy a látható és kézzel fogható világ az elsődleges számára, és a mennyei vagy szellemi világ csak úgy emellett létezik. Ezzel együtt azt is feltételezi, hogy mivel az a világ nem látható, ezért az a világ a kevesebb. A valóság éppen az ellenkezője: a szellemi világ nem csak hogy lényege az anyagi világnak, hiszen a mennyei világra épült a fizikai világ (ahogy Krisztus példázatai, azaz az Ige, amit a testté lett Ige hirdetett, előbb volt az anyagi világnál, és az anyagi világ ő általa, ez által lett), hanem a fizikai szemmel érzékelhetetlen szellemi világ összehasonlíthatatlanul hatalmasabb és teljesebb világ. Az más kérdés, hogy az ember a saját tökéletlensége miatt ezt képtelen érzékelni. Az angyalok pedig, akik a mennyei világ lakói, vagy a mennybe vétetett személyek, az ő nem-abnyagi testükben jóval inkább élnek és teljesebbek, mint mi a gyenge fizikai testünkben (a gyengeséget most nem az izomzat mennyiségét tekintve nézzük). Ahogy Keresztelő János mondta: "az ember semmit sem tehet, hanem ha a mennyből adatik neki". Vagyis minden cselekedet és folyamat kezdete és forrása a szellemi világ és az onnan kiinduló isteni akarat. Mindezt csak azért célszerű előre bocsátani, hogy az ember, aki hajlamos a mennyei világ jelenségeit leegyszerűsíteni, és leegyszerűsítve látni, ha azok megnyilvánulnak, tudja, hogy messze több dologról van itt szó, mint amit ő az ő fizikai érzékszervével érzékelni képes. De nem csak a fizikai érzékeivel, hiszen az emberi tudat maga képtelen befogadni a mennyei világ teljessgét, és ezért a mennyei látomásokat is, ha éppen látja, igyekszik egy olyan egyszerűsített formában látni, ami leginkább közel áll a saját megszokott környezetéhez. Ez a fajta "fordítási folyamat" ahogy a mennyeiről emberire fordítja le a tudat (az emberi lélek) a látottakat, egy sajátságos dolog, hiszen az ember a teljességből egy részletet érzékel csak. A folyamatot egy angyali látomás leírásával érzékeltethetjük. Az ember lát valamit ezen a világon, amiről jobb esetben (ez sem mindig jellemző) felismeri, hogy nem evilági jelenség, mondjuk egy angyal. Az angyal fénylő-tüzes mennyei alakja teljesen szellemi, a fényjelenség egy az egyben szintén nem anyagi, hanem szellemi, ennélfogva az ember jobbára fényhez és tűzhöz hasonlítja. Mivel azonban képtelen felodolgozni a látottakat, ezért a fénylő alak vonásait egy olyan alakéval helyettesíti, amelyik a legközelebb áll ahhoz, amit az adott helyen szerinte láthat. Így előfordulhat, hogy azokon a helyeken, ahol angyal megjelenik, az emberek nem angyalok jelenéséről számolnak be, hanem Szűz Mária, vagy egyéb szent megjelenéséről. Még azt is leírják, hogy milyen ruhát viselt, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy a mennyei világban viselt öltözék egyáltalán nem hasonlatos a mi ruháinkhoz.

Mivel azonban a mennyei világ lakói és Isten is tisztában van az emberek ilyen irányú gyengeségével, ezért az ember ilyen jellegű gyengeségét általában elnézik, és a csodát és gyógyulást kereső ember meg is kapja a csodát. Aki viszont szellemileg alacsonyabb szinten van, az könnyen lehet, hogy semmit sem lát a jelenésből, mivel ez egy szellemi jellegű dolog, és ennélfogva szellemileg látható. Aki kizárja a tudatából a szellemi világot, annak az embernek a tudata nem képes a látottakat semmire sem lefordítani, akkor annak helye egyszerűen üres marad, habár furcsa érzései és benyomásai még lehetnek, de lehet hogy az sem.

Az angyalokkal kapcsolatos dolgot azért kellett leírni, mert rávilágít a mennyei világ bizonyos törvényszerűségeire. A mennyei világ ugyanolyan kevéssé emlékeztet a fizikai világra, mint ez a fizikai világ emlékeztet a mennyeire. Egyes nagyobb látomásoknál és csodáknál azonban vannak leírások, amelyeket összeszedve kapunk egyfajta képet a mennyei világról (amennyit az ember abból felfogni képes). Ezek alapján a mennyei világ tűz, köd, füst és sötétség keveredése, a villámlás ragyogásával (tehát nem erős fehér fényt kell elképzelni). Egy helyen "aranyló felhők" vannak megemlítve. Ezeknek egy-két része a nagyobb csodáknál megjelenik, ahogy a mennyei világ az adott időben egyesek számára közelebb kerül a fizikai világhoz, vagy épp fordítva, az adott szereplők emelkednek fel szellemi értelemben egy magasabb szintre, és válik előttük nyilvánvalóvá a mennyei világ. Nyilvánvalóan a tűz sem fizikai tűz, hanem egy jelenség, ami a tűzre emlékeztet, a köd sem köd, hanem valami, ami ködre emlékeztet, a füst sem füst, hanem valami, ami a tűz körül látszik és füstre emlékeztet; a sötétség sem olyan sötétség, mint mi ezen a világon van, és a villámlás fényessége sem azonos azzal, mint ami ezen a világon villámlásnak látunk. Egyszerűen csak ezekkel a szavakkal és jelenségekkel lehet a leginkább körülírni a mennyei látomásban látható dolgokat. Ennélfogva amikor a hegyre leereszkedik a köd, és Krisztus ruhája ragyogó fehérré válik, akkor az a köd sem fizikai, hanem mennyei ködöt jelent. A hegy sem fizikailag ég, és a hegyet beburkoló felhő és a szüntelen villámlás sem fizikai hanem mennyei jelenség Isten jelenlététől (ugyanez van a tűzoszloppal és a ködoszloppal is). Egyúttal ezek a jelenségek ilyesztőbbek és félelmetesebbek is, mert az ember ha szembesül vele, sokkal inkább félelmetesnek látja, mint ennek a világnak a jelenségeit, mert nem tudja, hogy pontosan mi is történik, a jelenség ismeretlen a számára. A mennyei világot ezen felül Isten jelenléte hatja át, ami félelmetes az ember számára, mert hirtelen Isten jelenlétének tudatában ráébred saját, teljesen nyilvánvalóan bűnös és gyarló voltára. Mások számára olyan hely, mintha hazaérkeztek volna; azonos személy esetében pillanatnyi lelki állapotának megfelelően mindkét véglet elképzelhető. Ennyit tehát egyelőre elég írnunk a mennyei világról, következzen az érem másik oldala.

A seol vagy magyarul pokol szóhoz egyértelműen negatív érzetek társulnak, és jó okkal. A halál utáni hely, ahonnan általában nincs visszatérés. A bibliai könyvek szerint a pokol a lelkek jó részének tartózkodási helye a haláltól a feltámadásig. Többféleképpen értelmezhető a szó eredetije: jelent egyszerűen sírt is, vagy a szót elemezgetve a szó gyökéből a "kérdéses helyet" is, ami ismeretlen az ember számára. A betűkből esetleg azt is megállapíthatjuk, hogy valamilyen értelemben a pokol is tüzes hely (legalábbis részben). A középkori és ókori hiedelmek szerint a pokol egyes részei fagyott pusztaságok, de elég változatos a kapcsolódó hiedelem-rendszer, mert minden bűnnek a külön büntetését képzelték el a kárhozott lelkek számára. Ezt fogadjuk is el, vagyis hogy a pokol változatos, és hogy a halál utáni hely, illetve hogy a gyötrelem helye.

Nem minden lélek kerül a pokolra a leírások szerint, a lelkek egy része a fizikai világ nagy nyomorúsága után "vígasztaltatik", tehát közelebb van a mennyei világhoz, megint más lelkek egyszerűen csak öntudatlanul alszanak a test feltámadásáig. A különféle egyházszervezetek tanításai jelentősen eltérnek mindezekről, de nem is annyira a fogalmakkal, mint az elnevezésekkel. Látható, hogy a tisztítótűz fogalma és leírásai sok esetben megfelelnek a pokolnál leírtaknak. A jelenések könyve külön említi a végső kárhozat helyét, a "tűznek tavát", ami tűzzel és kénlővel ég, de azt is olvashatjuk a leírásokban, hogy maga a pokol és a halál (a görög hádész és tanatosz) is ide vettetik az utolsó ítélet után. Lehetne pontosítani a fogalmak elnevezéseit, de sok értelme nincs, mert annyi felekezet van, hogy lehetetlen mindenkinek a külön-külön megfelelő megfogalmazású szöveget egy szöveggé összefoglalni, így maradunk az egyszerű és bibliai nyelvezetnél.

A közhiedelem szerint a pokol egyben a démonok lakhelye is, és itt meg is érkeztünk egy fontos részhez. Mégpedig, hogy mik a démonok, és hogy jut el az ember lelkileg a pokolhoz, milyen szellemi úton? Nyilvánvaló, hogy egy démoni utat követve az adott lélek az adott démon fennhatósága alá kerül. Ez a démoni út sok esetben nem ismerhető fel, a démon nem azt hirdeti, hogy ez az út a pokolra visz, és hogy őt követve az ember kárhozatra (a krizisz görög szó régies megfelelője, eredetileg ítélet jelentéssel) jut. Ellenkezőleg: a démon azt hirdeti, hogy a vele való kapcsolattartás mennyire jó és hasznos, és csábítóvá teszi a démoni utat a tudás, a hatalom, a varázslás, a szellemi képességek, vagy épp az anyagi gazdagság miatt. A kéjvágy és a gyilkos düh is ördögi eredetű, de ezek általában eléggé nyilvánvalóak, a hívő ember könnyebben elkerüli őket. A sátáni utakat viszont kevésbé, tehát a talmudi magyarázatok, amik ószövetségi magyarázatoknak tűnnek, a bölcsesség forrásának és megingathatatlan igazságoknak tűnhetnek. Ezért olyan veszélyes az, amikor a templomokban a tízparancsolatot a rabbik talmudi magyarázataival magyarázzák, vagy ha képességfejlesztő meditációs technikákat és szellemi lényekkel való kapcsolattartást tanítanak valami ezoterikus képzés keretein belül. A pokolra nem az van kiírva jó nagy betűkkel, hogy ez itt a pokol, hanem inkább hogy ez itt a nirvána, itt keresd az üdvözülést és a megváltást. Az atlantiszi angyalokkal (vagyis inkább egyes démonokkal) való kapcsolattartás is a pokoli világhoz visz közelebb, és a pokol itt sem mutatkozik be, nem mutatja igazi arcát. Viszont szellemi útvesztőként feltartja az embert, nehogy az igazsághoz valóban eljusson és a sötétség valódi ellensége legyen. Van aki haláláig tévelyeg az illúziók hazug világában, azt gondolva, hogy a szellemi tökéletesség útját követi. A pokol tehát éppen úgy egy hazug világ, mint ahogy a benne lakó démonok is a hazugság szellemei, semmi sem az, aminek látszik. A pokol bugyrait nagyon könnyen el lehet ma adni "felsőbb dimenzióknak", ahogy a démonok is könnyen feltüntetik magukat gyógyító és tanító angyaloknak. Nem véletlenül írták le igen részletesen a mennyei világot a bibliai könyvek, és az Isten tanítását is egyértelműen, hogy nyilvánvalóvá váljon a két világ közti különbség. Ha valaki kételkedik abban, hogy ez lehetséges, akkor csak gondoljon arra, hogy a zsidók is üldözik azt, aki ellenük beszél, és holott a világ urai és minden élő nép ellenségei, a legsötétebb erkölcsi bűnök és istentelenségek elkövetői, mégis jótevőknek és szenteknek akarják bemutatni magukat. A démon és a pokol is ilyen: álcázza magát, különben lebukna.

Tamási Attila