Bíznak-e eléggé a szerzetesrendek az isteni gondviselésben?

Sok nyugati országban drasztikusan csökken a szerzetesek száma. Franciaországban például tíz év alatt 36 ezerről 6 ezerre csökkent a szerzetesnővérek létszáma – emelte ki João Braz de Aviz, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa a L’Osservatore Romano vatikáni napilapnak adott interjúban a megszentelt élet világnapja előtti napon.

„Az egyik alapvető oka ennek, hogy az emberek közötti kapcsolatok betegek. Nem tudunk megfelelően viszonyulni egymáshoz sem a tekintély és az engedelmesség tekintetében, sem a testvériségben.” Nagy problémának tartja ezt, amely a világ problémáját, az individualizmust tükrözi vissza és belső problémákat, szorongást okoz. Sokan nem azért lépnek ki a rendekből, mert nem éreznek elhivatottságot, hanem mert nem érzik boldognak magukat közösségükben. Bizonyos szempontból új jelenség ez, a globalizációhoz és az emberek boldogságvágyához kötődik.

Ausztrália püspökei elmondták Aviz érseknek (akit február 18-án kreál bíborossá a pápa), hogy társadalmukban szinte nem lehet érzékelni a szerzetesek jelenlétét, fontosságát. Ugyanakkor vannak országok, ahol ezzel ellentétben hatalmas növekedés látszik: India, Korea és más keleti országok, amelyekben a megszentelt élet intézményei virágkorukat élik. Afrikában is rengeteg az új hivatás. Az is szembetűnő, hogy ahol magasabb színvonalon élik meg az evangéliumi életet, ott újfajta érzékenység veszi kezdetét.

Felhívta a figyelmet a szerzetesi élet egy nagyon fontos aspektusára. „Úgy látjuk, hogy egyénenként a szerzeteseknek nincs semmijük, de az intézmények nem mindig erről tanúskodnak” – hangsúlyozta. Nem az anyagi javak ellen akart szót emelni, inkább egy másik oldalról szerette volna megvilágítani a kérdést: miért nincsenek forgalomban ezek a javak? Vegyük például annak a kolostornak az esetét, amely komoly összeget tart a bankban biztonsági okokból, mert tagjai már idősek. „Ez lenne a cél? Az a pénz nem szolgálhatna egy másik rendet? A szenvedő egyházat, amelynek szüksége van rá? Miért nem tudjuk azt mondani, hogy javainkat mások rendelkezésére bocsátjuk?” Úgy véli, hogy ez a megosztás nagy segítség lenne ott, ahol nagyon nehéz helyzet uralkodik, és maguk a javakat birtoklók is szabadabbá válnának attól, amivel rendelkeznek. „Olykor az az érzésem, hogy hiányzik az isteni gondviselésbe vetett mély bizalom. Kicsit mintha a fogyasztói társadalom látásmódjával élnénk.” Úgy véli, nem ez a helyes irány.

Magyar Kurír

Mit tenne Don Bosco a fogyasztói társadalom fiataljai közt?

 

Torino érseke január 31-én, Don Bosco ünnepén felhívta a figyelmet a felnőttek felelősségére a fiatalokért és a fiatalok felelősségére saját jövőjükért.

Cesare Nosiglia érsek azt a kérdést tette fel a jelenlévőknek, vajon mit tenne Don Bosco a fogyasztói társadalomban felnőtt fiatalok világában? Egy olyan világban, amely látszólag a gazdasági, pénzügyi fejlődés biztos útjait nyitotta meg, mégis komoly válsághoz vezetett?

„Azt hiszem, először is arra figyelmeztetné a nevelőket, a szülőket, a papokat, a tanárokat és minden felnőttet, hogy erkölcsi szigorúsággal vállalják fel felelősségüket nem csupán saját, eloszlóban lévő aktuális jólétük, hanem saját gyermekeik, a fiatalok jövője érdekében is. Hozzák meg a szükséges áldozatot annak érdekében, hogy visszaadják az új nemzedékek jövőbe vetett reményét.”

Hangsúlyozta, hogy meg kell mutatni a fiataloknak: hiszünk képességeikben, kreativitásukban. A felnőttek világa bízik bennük. És ezt nemcsak szavakban kell kifejezni, hanem politikai, gazdasági, kulturális döntésekben is. Így válhatnak felelőssé saját jövőjük iránt, hogy ne csak elszenvedjék nemzedékük válságát, a bizonytalan körülmények ne csak alibit jelentsenek számukra, hogy ne kelljen tenniük semmit.

Hangsúlyozta, hogy Don Bosco azt akarta: a fiatalok egységben legyenek, maguk alakítsák jövőjüket és az egyház, a társadalom jövőjét is. Fontosnak tartja ezért, hogy minél jobban vonjuk be őket az egyház életébe.

Magyar Kurír