2012. július 28., szombat

Az aleppoi művelet

A szíriai Aleppoban furcsa dolgok történnek. Napjaink körülményeire kidolgozott nyugati rendszerdöntő taktika vizsgázik egy halálos vizsgán. A nyugatiak és a nyugat-barát arab rezsimek pénzén létrehozott, felfegyverzett nemzetközi csőcselék napi ezer dolláros zsold ellenében vállalta, hogy a fennálló rendszert megdönti, vagy ha ez nem sikerül, akkor okot teremt a beavatkozásra, mely egészen biztos, hogy a fennálló rendszerrel végezne. Hogy ez a taktika sikeres legyen, legalább egy súlyponti helyet kellene létrehozni, ahol árnyékkormányt alakítva (amit a felbujtók és tervezők azonnal elismernek), diplomáciai eszközökkel hitelesíthetnék a banditizmusukat.
Líbiában teljes sikerrel, Egyiptomban félsikerrel, a Kaukázusban sikertelenül próbálkoztak, de minden eddigi műveletükből levonták a következtetéseket, és csiszolták a taktikai módszereiket. Szíria esetében már egy kimunkált, jól bevált rendszerdöntő taktikát alkalmaztak, és biztosak voltak a gyors eredményben.
De most nem egy marék homok került a gépezetbe, hanem bazalt darabok. Recseg-ropog a művelet, és a dolgok mai állása szerint teljes lesz a kudarc. Mi ennek az oka? Mindenek előtt az, hogy a régi megtévesztő, elbizonytalanító, megosztó propaganda Szíriában nem hozta meg a várt eredményt, nem tudta a lakosságot befolyásolni. Ezért a nemzetközi bűnözőkből toborzott zsoldosbanda lakossági támogatás hiányában teljesen magára maradt. Ez a kiváló hatalmi felvilágosító, tájékoztató propagandának köszönhető. A gerilla háborúra jellemző rejtőzködő, beszivárgó taktika eleinte okozott gondokat a katonaságnak, de megtalálták ennek is az ellenszerét, mely az eredményes felderítő munka, jól felkészült belső elhárítás és a lakossági együttműködés következtében mindenhol felszámolta a banditák fészkeit.
Az M16-A2 ilyen felszerelése tipikusan izraeli megoldás. A férfin látható málhamellény szintén kifejezetten izraeli. A képet helyszíni tudósításként az Economist közölte le, mint szíriai felkelő. Hogy bizonyíték vagy nem, ezt mindenki döntse el maga.
A banditák toborzása azonban gőzerővel folytatódott, mert a lakossági támogatás hiányát így akarták ellensúlyozni. Modern kézifegyverekkel ellátott csoportok beszivárgása az USA ellenőrzés alatt álló, illetve a NATO tagállam, Törökország felől állandó jelleget öltött. Ha ez a zsoldos banda szétszóródott volna az országban, elhúzódó gondokat okozhatott volna, tehát valahogy egy helyre kellett összevonni ezt a sokaságot. A szíriai hadvezetés Aleppo városát jelölte ki a csapda színhelyéül. Ez az észak-nyugati, közel kétmilliós lakosságú város közel van a török határhoz (50 km), ezért ideális célponttá vált a banditák számára, hogy súlyponti helyként a birtokukba kerítsék. Minden bandita erre vette az irányt. Bíztak abban, hogy a várost félkörben körbevevő török határ közelsége kudarc esetén is menekülési lehetőséget biztosít. Ez még kiegészült a beavatkozási ígéretekkel is.
Súlyos csapás volt a NATO tervekre az orosz és a kínai vétó, mely a Biztonsági Tanácsban megakadályozta Szíria légterének a lezárását, mely valójában a korlátlan légiterrort engedélyezte volna. De ez még nem minden. Az igazi katasztrófa számukra az, hogy az oroszok a tartuszi haditengerészeti bázisukhoz rendkívüli módon ragaszkodnak (jó okkal). Tartusz Aleppótól 160 km távolságban van, ezért az Aleppót esetlegesen támadó török légierő az orosz nagy hatótávolságú légvédelmi rakéták hatósugarán belül lenne. Azt is biztosra vehetjük, hogy a NATO beavatkozása esetén a térségben tartózkodó orosz tengerészgyalogság és a hadiflotta nem marad tétlen.
A harmadik súlyos gondot a NATO-nak, a kurdoknak adott szíriai politikai kedvezmény jelenti. Ha szabadságharccá bontakozik ki ez a politikai kedvezmény, akkor Törökországban, Irakban súlyos belháborúval kell számolni, különösen úgy, ha legalább olyan támogatást kapnának, mint a szíriai rendszert megdönteni szándékozó banditák.
Aleppo így vált csapdává, nemsokára bezárul a zsák szája, és minden bandita önszántából egy helyre lett begyűjtve. Aleppo tele van a szír elhárítás embereivel, ezért a légicsapások és a tüzérségi tűz célpontjait nagy pontossággal meg fogják adni, amikor megindul a támadás. A felszámoló egységek kézi lőpormaradék-meghatározó műszerekkel rendelkeznek, és mindenkit fejbe lőnek, akinek a kezén lőpornyomokat találnak. A polgárháború nem ismeri a hadifogoly fogalmát, ezzel mindkét félnek számolnia kell.
Most a NATO-n a lépés sora. Nem nagyon örülhetnek ennek, mert ott az iráni probléma, a bevetésre készen álló Iszlám Forradalmi Gárdával, igen hatásos rakétatechnikával és harci szellemmel. Izrael is nagy csöndben van, ott sem nagy az öröm. Viszont ha a szíriai rezsim győzelemmel fejezi be ezt a háborút, az akár az egész EU és a NATO végét is jelentheti. Végérvényesen levizsgáztak, tehetetlen rongybabának fogja őket mindenki tekinteni.
És a végére egy költői kérdés: mi történne nálunk akkor, ha egy külföldi hatalom napi ezer dollárt és jó fegyverzetet ígérne azoknak, akik meg akarnák dönteni a kormányt? Az első napon egymillióan jelentkeznének, ebből tízezret kiválasztanának és be is vetnének. Ez tízmillió dollár naponta. A szíriai belháború másfél éve tart, de itt nálunk maximum két hét alatt vége lenne. Ez 140 millió dollár zsold és úgy 60 millió lenne a fegyverzet. Tehát 200 millió dollárral el lehet rendezni a kérdést. Itt, Magyarországon! Nem furcsa?
Kassai Ferenc


Obama támogatása a szíriai a felkelőknek


Korábban a folyó évben Barack Obama amerikai elnök aláírt egy titkos okmányt, amely felhatalmazza a CIA-t és más amerikai hírszerző ügynökségeket, hogy segítséget nyújtsanak Bashar al-Assad szíriai ellenzékének, jelenti a Reuters, az amerikai kormányzat forrásaira hivatkozva.
Az egyik ilyen forrás szerint, a lázadóknak nyújtott „katonai és kommunikációs” segítséget Adan török város területén létrehozott titkos bázisról irányítják. E támaszpontot Törökország, Szaúd-Arábia és Katar hozta létre. Ugyancsak Adan mellet található az amerikai Incirlik légi bázis is.
A hadsereg és a lázadók harca a sors kezében van
Szíria elnöke Basar el-Aszad szerdán bejelentette, hogy a hadsereg és a lázadók harcát a sorsra bízza. Üzenetében dicsérte a katonákat, amiért azok ellenállnak és szembeszállnak az őáltala bűnözőknek és terroristáknak nevezett bandákkal.
Szíriában már több mint egy éve tartanak az összecsapások a hadsereg és a lázadók között. Az ENSZ adatai szerint mintegy 16 ezer ember vált már a konfliktus áldozatává.
ruvr.ru

A propaganda-háború líbiai forgatókönyve Szíria számára

A Nyugat széleskörűen alkalmazza a líbiai forgatókönyvet a damaszkuszi rendszer megbuktatása céljából. Így, minden vonalon folyik az információs háború, amelybe bekapcsolódott a legnagyobb ausztriai lap, a Die Kronen Zeitung is. Ugyanis a szíriai háborúról szóló riportban photoshopot alkalmazatott.
A bloggerek rajtakapták ezen az osztrák lapot. A Die Kronen Zeitung egy menekültcsaládról készített fényképet tett közzé. A menekültek Szíria gazdasági fővárosa, a romba dőlt Aleppo utcáján láthatók a fényképen. Egy gyermeket karjában tartó férfi és egy hidzsábos asszony megy a háború lángai közt egy utcán. A fénykép alatti felirat szerint al-Aszad hadserege páncélosokkal tör magának utat Aleppo felé, amely a felkelők kezében van. Bloggerek az Európai Sajtófotó-ügynökség (European Pressphoto Agency – EPA) bázisából kapott fénykép segítségével hazugságon kapták rajta az újságot. Az EPA adatbázisában ugyanez a szíriai család megszokott városi képpel a háttérben látható, miközben a photoshop mestereinek köszönhetően az városi romokká vált.
Az Oroszország Hangja szintén rendelkezik bizonyítékokkal arra vonatkozólag, hogy a Nyugat készakarva szítja a hangulatot Aleppóban. Ilyen bizonyíték, például, Anfuan as-Sahabi aleppói lakos szemtanú szavai.
„Természetesen az aleppói helyzet nyugodtnak nem nevezhető, de minden eléggé tűrhető. Legalábbis minden nem úgy van, ahogy azt a külföldi médiák láttatják. A kormánycsapatok folytatják a felkelők kiszorítását a városból, a legközelebbi napokban fel fogják szabadítani azt a fegyveresekről. Egyébként ez utóbbiak közül többen saját maguk is feladják magukat. Aleppo egyes helyein összecsapásokra kerül sor a banditákkal, más kerületekben pedig egészen nyugodt a helyzet.”
A fegyveres gerillák témája körül szintén kemény propaganda-háború folyik. A Nyugat Basar al-Aszad rezsimje ellen harcoló, az összes szíriai honpolgár érdekeit kifejező szabadságharcosokként mutatja be őket. Közben az Oroszország Hangja rendelkezik olyan tanúvallomással, hogy Szíriában nagyon sok a profi fegyveres harcos, akiket külföldi pénzért toboroznak az egyszerű szíriai honpolgárok köréből. A nemrég még Hamában harcoló, de most már a kormány oldalára átállt Juszef Naami, a felkelő Szabad Szíriai Hadsereg harcosának exkluzív interjúja.
„Azt mondták nekünk, hogy reális pénzt kapunk, ha fegyverrel elmegyünk tüntetni és egészében véve a katonaság és a rendőrség ellen harcolunk. Mi ebbe beleegyeztünk. Kiképzőtáborba vittek bennünket, ahol a fegyverforgatást sajátítottuk el. Kiképzés után a hadsereg elleni támadásokban vettünk részt, embereket raboltunk, nekünk azt mondták, hogy a rezsim hívei. Gyilkoltunk is.”
Az Egyesült Államok, számos európai és Perzsa-öbölbeli ország elsősorban a megtévesztett fiatalokra támaszkodva kívánja megdönteni Basar al-Aszad hatalmát. Méghozzá már megírták a hatalomátadás forgatókönyvét is. Leon Panetta amerikai védelmi miniszter kijelentette, hogy Washington a szíriai állami apparátus fenntartása mellett száll síkra az al-Aszad távozását követő időszakra. Erre a stabilitás fenntartása érdekében van szükség.
Szíriai ellenállás: belső szemszögből
Minden magas beosztású szíriai köztisztviselő átállása az ellenzék oldalára hírértékű a nyugati média számára. Közben mindenki, aki másik irányba halad, szándékosan a háttérben marad. Az «Oroszország Hangja» Yousef Naami, a közelmúltban a kormány oldalára állt Szabad Szíriai Hadsereg egykori lázadó harcosának exkluzív interjúját mutatja be.
Yousef Naami 27 éves, Hama törvényes kormánya ellen harcolt. A Szabad Szíriai Hadsereg ott érzi magát a legszabadabban. Saját hiszékenységéből vált a kibékíthetetlen ellenzék harcosává:
A fiatal fiúk között, akikkel együtt nőttünk fel, volt egy ismert sejk, Ayman Al-Khalid. Ő beszélgetett velünk, azt mondta, hogy a hazáért kell dolgozni, a hitért, hogy fontos küldetésünk van, ami alighanem a bűnösökkel szembeni harcból áll, akik hatalmon vannak. Ezen beszélgetések eredményeként született meg az az ötletünk, hogy valamit tennünk klel, hangot adni nemtetszésünknek, tüntetésre menni, mindenkinek elmondani, hogy nincs szükségünk egy ilyen hatalomra, az országot meg kell menteni. Mi így gondoltuk és őszintén hittünk benne.
Ayman sejk a fiatalokat bemutatta valamilyen férfinak, aki minden egyes tüntetésen való részvételért 2 ezer lírát ígért mindenkinek. Ez kicsivel több mint 30 dollár. Valójában azonban 500 lírát kaptak, ami 8 dollár. Volt, hogy semmit sem adtak, mondván: majd később. A fiataloknak ez nem tetszett, mire másodszorra is megvették őket azt ígérve, hogy valóban meg fogják kapni a pénzüket, és sokkal többet, ha katonákra és rendőrökre lőnek. A kiképzés egy bázison zajlott. Ezt követően részt vettek a hadsereggel való összetűzésekben, embereket ejtettek foglyul, bizonyára a rendszer támogatóit. Gyilkosságokra is sor került, amiért 10 000 lírát, azaz 160 dollárt ígértek. Ténylegesen azonban tízszer kevesebbet fizettek vagy egyáltalán semmit se.
Miért döntött úgy Youssef Naami, hogy felhagy a katonai múlttal?
Az egyik művelet során elfogták a barátomat. A mobiljában meg volt a telefonszámom, és egy idő elteltével felhívott egy férfi, a nevére nem emlékszem, és azt mondta, hogy ő a Szíriai Fiatalok Szövetségének a tagja és egyszerűen csak beszélgetni szeretne. Kérdéseket tett fel, mint például: «Miért cselekedtek így, hiszen ti fiatalok vagytok, nektek kell építeni ezt az országot.» Eleinte letettem, ők viszont folyton hívogattak, udvariasan beszéltek. Idővel elkezdtem gondolkodni azon, amit mondtak nekem. Egyszer megbeszéltük, hogy találkozunk Hama közelében. Odamentem és találkoztam a Szíriai Fiatalok Szövetségének tagjaival és a képviselőjükkel, Mohammed al-Derivel. Sokáig beszélgettünk, kérdezgettük a másikat, vagy épp magunk meséltünk el valamit. Ezt követően többé nem akartam többé harcos lenni. Visszatértem Hamába és beszéltem a társaimmal. Úgy döntöttünk, hogy együtt elmegyünk és abbahagyjuk.
Elmondásuk alapján a fiatalok hittek Bassár el-Aszad kijelentésének a kegyelemről, a megbánás és az önkéntes fegyverletétel esetén. 24 órával a fegyverletétel után a kormány kihúzta a fiatalok nevét a feketelistáról.
Yousef Naami bevallása szerint úgy érzi magát, mintha újjászületett volna. A helyi hatóságok munkával látták el őt. Ahogyan ígérték, egy vízellátással foglalkozó cégnél dolgozik. Több társának is sikerült elhelyezkedniük egy rendes munkahelyen.
ruvr.ru

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése