Az aleppói marista szerzetesközösség úgy döntött, nem hagyja el a háborútól sújtott Aleppót. Az ottani helyzetről a La Croix-nak írott levelekben számolnak be.
A szerzetesekből és önkéntesekből álló, apró marista közösség békeidőben humanitárius csoportok munkáját koordinálja Aleppóban. Már a bombázások elején úgy döntöttek, hogy nem hagyják el a várost, hanem a lakosság mellett maradnak, és igyekeznek segítséget nyújtani az elsősorban szunnita menekülteknek. Az alábbi két levelet a marista közösség a La Croix című francia lapnak küldte el.
2012. július 26-án kelt levél:
„Este 11 óra van. Itt, Aleppóban, egész nap több mint 40 fok volt. Távolról hallom a lövések zaját. A szobámban vagyok, a közösségemben.
Városunk, Aleppó, az ország második legnagyobb városa és gazdasági központja a megsemmisülés szélén áll. Már több mint egy hete fuldoklik. A harcok a város egyre nagyobb részére terjednek át. Az emberek menekülnek, búvóhelyeket keresnek, bolyonganak, és igyekeznek meghúzni magukat utcán, parkokban, iskolaépületekben, bárhol. Mindenki igyekszik megtalálni az övéit, a házak tárva-nyitva állnak…
Nincs kenyér, nincs áram, nincs benzin, nincs tej, nincs gyógyszer, csak a háború réme van ott mindenhol. Itt ólálkodik körülöttünk. Az utcákon émelyítő szag terjeng. A város minden oldalról körül van zárva. Bárkit bármikor elrabolhatnak vagy megölhetnek. Az emberek rettegnek. A félelem legyengít, megbénít, megöl…
És felmerül a kérdés: mit tegyünk? Meneküljünk, mint annyian mások? Maradjunk itt megbénulva? Cselekedjünk? De mit?
Először úgy döntöttünk, hogy folytatjuk minden tevékenységünket. Továbbra is szerveztük a nyári táborokat és a többi oktatási projektünket. De aztán rá kellett jönnünk, hogy a veszély óriási, és le kell állnunk. A döntés múlt kedden született meg: leállítjuk a munkáinkat.
De a munkáink leállítása nem egyenlő a missziónk leállításával. El kellett határoznunk együtt, nekünk, szerzeteseknek és világiaknak, hogy mit tehetünk a fennálló helyzetben. A Dzsabal-El-Szaid negyedben, ahol több mint 25 éve dolgozunk a legszegényebbek mellett, most még szegényebbeket találtunk… a menekülteket! Feléjük fordultunk hát, a gyerekek, a nők, a férfiak felé... A gyerekek örömmel fogadtak bennünket. Velük töltöttük az első napunkat.
Örültek nekünk, a gyerekek előbújtak a lyukakból, ahol meghúzták magukat. Rengetegen voltak... egész tömeg. Egy labda felvidította őket… Játszottak, táncoltak, énekeltek… Mindegyikük egy-egy külön történet, ami megelevenedett előttünk. Egy kislány elmeséli, mennyire fáj neki, hogy árva maradt... Az egyik kisfiú rögtön egy ceruzát ajándékozott az egyik társunknak, és azt mondta neki, hogy ’szeretlek’... Egy kislány lassan megnyílik, mert olyan kéz nyúlik felé, ami nem löki el, és lassan leengedi eddig a fülére tapasztott kezét... Ugrókötelezik, mosolyog... Az imám háláját fejezi ki nekünk...
Valaki megkérdez: ’Keresztények vagytok?’ Egy öregember odajön hozzám, megölel, és azt mondja: ’köszönöm’. Nem ismerem, a nevét sem tudom, és nem tudom, mit köszön meg nekem, de amikor megölel, szeretet és bizalom költözik közénk. Micsoda tartás! Sehonnan egy panasz. Hálát adnak Allahnak. (…)
Folyton azt kérdezik: ’El fogtok menni, de ugye visszajöttök?’ Bizalom ébred közöttünk. A gyerekek elkísérnek minket, amikor délben eljövünk tőlük. (…)
Több dologra is sürgős szükség lenne. Most, a Ramadán idején, amikor muzulmán testvéreink böjtölnek, még inkább. Orvosra, gyermekgyógyászra, gyógyszerekre, tejre, takaróra, higiénés eszközökre, szappanra, tisztítószerekre, matracra, ruhára, élelemre…
A menekültek két iskolaépületben húzzák meg magukat. Kilencszázan szoronganak egymás mellett, és a tömeg folyton nő. A családok (kétezer ember) a parkban táboroztak le. Szenvednek a hőségtől, de nem akarnak zárt helyre menni. Talán azt remélik, reggel arra ébrednek, hogy hazamehetnek… márpedig ez az álom most nagyon messzinek tűnik, és semmi kilátás arra, hogy a belátható jövőben megvalósulhat, már ha az otthonuk létezik még egyáltalán…
És ők itt csak egy csepp a menekültek, az
otthonukat vesztettek, a mellőzöttek tengerében… Nekünk azonban már nevek: Zeinab, Musztafa, Ali... Arcok, történetek, tekintetek... Értük és miattuk kockáztatunk... Igen, kockáztatjuk az életünket. Vannak gyerekek, akinek nincs hírük a szüleikről. Egy csapat önkéntes otthont alakított ki nekik. Mindnyájan tudjuk, milyen kockázatos dolgozni most, amikor a fegyverropogás egy pillanatra sem szűnik. De nem elég-e egyetlen gyermekmosoly is, hogy eloszlassa minden félelmünket?”
2012. augusztus 2-án kelt levél
„Július 26-i levelünk óta az itteni helyzet semmit sem javult, a harcok ugyanúgy folytatódnak Aleppó külső negyedeiben. A többi városrészben pedig a távolabb felrobbanó bombák és a golyózáporok hangja, valamint az emberrablás és a gyilkosságok folytonos veszélye teszi próbára az idegeket.
A benzinhiány és a közbiztonság helyzete miatt az utcák üresek, a pékek kifogytak a lisztből, a szemetet senki sem viszi el, az áramot és a vizet korlátozzák, és senki nem mozdul ki otthonról. Csak a menekültek, akik otthagyták általában igen szerény otthonukat és kevéske ingóságukat, megszöktek a háborús övezetekből, és itt kóborolnak az utcákon menedéket keresve. Parkokban és iskolákban húzódnak meg. A hatóságok harminc iskolát nyitottak ki a menekültek elszállásolására, de csak az épületet biztosítják, az ellátást a civil szervezetekre bízzák.
Közösségünk jelenleg ötven tagot számlál, zömében fiatalokat. Három, egymással szomszédos iskola ellátását vállaltuk magunkra Aleppó egyik külvárosi negyedében, amit az aleppói keresztények Dzsabal-El-Szaidnak (Miasszonyunk dombjának), a muzulmánok pedig Sejk-Makszudnak hívnak. Nagyjából kilencszáz ember van itt összezsúfolódva, főleg családok 4-8 gyerekkel, mind Szíriában élő muzulmánok, de különböző etnikum képviselői: arabok, türkmének, kurdok, romák.
A mi munkánk több szinten zajlik. Először is igyekszünk biztosítani számukra a lakhatás alapvető feltételeit: matracokat, törölközőket, ivóvizet. Azután az élelmet: iftárt (napnyugta utáni étkezést, mivel a Ramadán időszakában vagyunk) a felnőtteknek, napi háromszori étkezést a gyerekeknek, és tejet a csecsemőknek. Ezen kívül a higiéniai körülményeket: egészségügyi eszközöket, a helyiségek, illetve a mellékhelyiségek tisztántartását… Végül pedig az egészségügyi ellátást: indítottunk egy mozgó orvosi szolgálatot fiatal orvosokkal, akik körbejárnak, hogy ellássák a betegeket, és ingyenesen gyógyszereket biztosítanak számukra.
Ne feledjük, hogy ezek az emberek abban az egy szál ruhában hagyták el az otthonukat, ami épp rajtuk volt. Ezért igyekszünk ruhákat szerezni nekik, főként a csecsemőknek és a gyerekeknek. Elsősorban a gyerekekkel foglalkozunk. Igyekszünk elfeledtetni velük a háborút és a nyomort. Huszonöt fiatal marista váltja egymást mellettük reggeltől estig, és játszik velük, illetve tanítja őket.
De mindaz, amit teszünk, semmit sem érne, ha nem közös értékrend mentén cselekednénk: ha nem tisztelnénk a másikat, ha nem testvérként bánnánk vele, hanem szegény segítségre szorulóként, ha nem lennénk alázatosak, ha nem úgy közelednénk hozzájuk, hogy megőrizhessék méltóságukat, és a gyerekekkel nem az atyáskodás teljes mellőzésével foglalkoznánk.
Cserébe láthatjuk a gyermekek arcára visszatérő mosolyt és a felnőttek tekintetében tükröződő testvéri érzéseket (…). Számunkra ez a legnagyobb fizetség.”
Magyar Kurír2012. július 26-án kelt levél:
„Este 11 óra van. Itt, Aleppóban, egész nap több mint 40 fok volt. Távolról hallom a lövések zaját. A szobámban vagyok, a közösségemben.
Városunk, Aleppó, az ország második legnagyobb városa és gazdasági központja a megsemmisülés szélén áll. Már több mint egy hete fuldoklik. A harcok a város egyre nagyobb részére terjednek át. Az emberek menekülnek, búvóhelyeket keresnek, bolyonganak, és igyekeznek meghúzni magukat utcán, parkokban, iskolaépületekben, bárhol. Mindenki igyekszik megtalálni az övéit, a házak tárva-nyitva állnak…Nincs kenyér, nincs áram, nincs benzin, nincs tej, nincs gyógyszer, csak a háború réme van ott mindenhol. Itt ólálkodik körülöttünk. Az utcákon émelyítő szag terjeng. A város minden oldalról körül van zárva. Bárkit bármikor elrabolhatnak vagy megölhetnek. Az emberek rettegnek. A félelem legyengít, megbénít, megöl…
És felmerül a kérdés: mit tegyünk? Meneküljünk, mint annyian mások? Maradjunk itt megbénulva? Cselekedjünk? De mit?
Először úgy döntöttünk, hogy folytatjuk minden tevékenységünket. Továbbra is szerveztük a nyári táborokat és a többi oktatási projektünket. De aztán rá kellett jönnünk, hogy a veszély óriási, és le kell állnunk. A döntés múlt kedden született meg: leállítjuk a munkáinkat.
De a munkáink leállítása nem egyenlő a missziónk leállításával. El kellett határoznunk együtt, nekünk, szerzeteseknek és világiaknak, hogy mit tehetünk a fennálló helyzetben. A Dzsabal-El-Szaid negyedben, ahol több mint 25 éve dolgozunk a legszegényebbek mellett, most még szegényebbeket találtunk… a menekülteket! Feléjük fordultunk hát, a gyerekek, a nők, a férfiak felé... A gyerekek örömmel fogadtak bennünket. Velük töltöttük az első napunkat.
Örültek nekünk, a gyerekek előbújtak a lyukakból, ahol meghúzták magukat. Rengetegen voltak... egész tömeg. Egy labda felvidította őket… Játszottak, táncoltak, énekeltek… Mindegyikük egy-egy külön történet, ami megelevenedett előttünk. Egy kislány elmeséli, mennyire fáj neki, hogy árva maradt... Az egyik kisfiú rögtön egy ceruzát ajándékozott az egyik társunknak, és azt mondta neki, hogy ’szeretlek’... Egy kislány lassan megnyílik, mert olyan kéz nyúlik felé, ami nem löki el, és lassan leengedi eddig a fülére tapasztott kezét... Ugrókötelezik, mosolyog... Az imám háláját fejezi ki nekünk...
Valaki megkérdez: ’Keresztények vagytok?’ Egy öregember odajön hozzám, megölel, és azt mondja: ’köszönöm’. Nem ismerem, a nevét sem tudom, és nem tudom, mit köszön meg nekem, de amikor megölel, szeretet és bizalom költözik közénk. Micsoda tartás! Sehonnan egy panasz. Hálát adnak Allahnak. (…)
Folyton azt kérdezik: ’El fogtok menni, de ugye visszajöttök?’ Bizalom ébred közöttünk. A gyerekek elkísérnek minket, amikor délben eljövünk tőlük. (…)
Több dologra is sürgős szükség lenne. Most, a Ramadán idején, amikor muzulmán testvéreink böjtölnek, még inkább. Orvosra, gyermekgyógyászra, gyógyszerekre, tejre, takaróra, higiénés eszközökre, szappanra, tisztítószerekre, matracra, ruhára, élelemre…
A menekültek két iskolaépületben húzzák meg magukat. Kilencszázan szoronganak egymás mellett, és a tömeg folyton nő. A családok (kétezer ember) a parkban táboroztak le. Szenvednek a hőségtől, de nem akarnak zárt helyre menni. Talán azt remélik, reggel arra ébrednek, hogy hazamehetnek… márpedig ez az álom most nagyon messzinek tűnik, és semmi kilátás arra, hogy a belátható jövőben megvalósulhat, már ha az otthonuk létezik még egyáltalán…
És ők itt csak egy csepp a menekültek, az
otthonukat vesztettek, a mellőzöttek tengerében… Nekünk azonban már nevek: Zeinab, Musztafa, Ali... Arcok, történetek, tekintetek... Értük és miattuk kockáztatunk... Igen, kockáztatjuk az életünket. Vannak gyerekek, akinek nincs hírük a szüleikről. Egy csapat önkéntes otthont alakított ki nekik. Mindnyájan tudjuk, milyen kockázatos dolgozni most, amikor a fegyverropogás egy pillanatra sem szűnik. De nem elég-e egyetlen gyermekmosoly is, hogy eloszlassa minden félelmünket?”2012. augusztus 2-án kelt levél
„Július 26-i levelünk óta az itteni helyzet semmit sem javult, a harcok ugyanúgy folytatódnak Aleppó külső negyedeiben. A többi városrészben pedig a távolabb felrobbanó bombák és a golyózáporok hangja, valamint az emberrablás és a gyilkosságok folytonos veszélye teszi próbára az idegeket.
A benzinhiány és a közbiztonság helyzete miatt az utcák üresek, a pékek kifogytak a lisztből, a szemetet senki sem viszi el, az áramot és a vizet korlátozzák, és senki nem mozdul ki otthonról. Csak a menekültek, akik otthagyták általában igen szerény otthonukat és kevéske ingóságukat, megszöktek a háborús övezetekből, és itt kóborolnak az utcákon menedéket keresve. Parkokban és iskolákban húzódnak meg. A hatóságok harminc iskolát nyitottak ki a menekültek elszállásolására, de csak az épületet biztosítják, az ellátást a civil szervezetekre bízzák.
Közösségünk jelenleg ötven tagot számlál, zömében fiatalokat. Három, egymással szomszédos iskola ellátását vállaltuk magunkra Aleppó egyik külvárosi negyedében, amit az aleppói keresztények Dzsabal-El-Szaidnak (Miasszonyunk dombjának), a muzulmánok pedig Sejk-Makszudnak hívnak. Nagyjából kilencszáz ember van itt összezsúfolódva, főleg családok 4-8 gyerekkel, mind Szíriában élő muzulmánok, de különböző etnikum képviselői: arabok, türkmének, kurdok, romák.
A mi munkánk több szinten zajlik. Először is igyekszünk biztosítani számukra a lakhatás alapvető feltételeit: matracokat, törölközőket, ivóvizet. Azután az élelmet: iftárt (napnyugta utáni étkezést, mivel a Ramadán időszakában vagyunk) a felnőtteknek, napi háromszori étkezést a gyerekeknek, és tejet a csecsemőknek. Ezen kívül a higiéniai körülményeket: egészségügyi eszközöket, a helyiségek, illetve a mellékhelyiségek tisztántartását… Végül pedig az egészségügyi ellátást: indítottunk egy mozgó orvosi szolgálatot fiatal orvosokkal, akik körbejárnak, hogy ellássák a betegeket, és ingyenesen gyógyszereket biztosítanak számukra.
Ne feledjük, hogy ezek az emberek abban az egy szál ruhában hagyták el az otthonukat, ami épp rajtuk volt. Ezért igyekszünk ruhákat szerezni nekik, főként a csecsemőknek és a gyerekeknek. Elsősorban a gyerekekkel foglalkozunk. Igyekszünk elfeledtetni velük a háborút és a nyomort. Huszonöt fiatal marista váltja egymást mellettük reggeltől estig, és játszik velük, illetve tanítja őket.
De mindaz, amit teszünk, semmit sem érne, ha nem közös értékrend mentén cselekednénk: ha nem tisztelnénk a másikat, ha nem testvérként bánnánk vele, hanem szegény segítségre szorulóként, ha nem lennénk alázatosak, ha nem úgy közelednénk hozzájuk, hogy megőrizhessék méltóságukat, és a gyerekekkel nem az atyáskodás teljes mellőzésével foglalkoznánk.
Cserébe láthatjuk a gyermekek arcára visszatérő mosolyt és a felnőttek tekintetében tükröződő testvéri érzéseket (…). Számunkra ez a legnagyobb fizetség.”
Legalább 48 iráni síita zarándokot ejtettek foglyul Szíriában a damaszkuszi nemzetközi repülőtérről vezető úton – közölte az Al-Alam iráni tévécsatorna képviselője Damaszkuszban.
A zarándokokat szállító autóbusz megállt az ellenőrzőponton, amelyet a Szíria szabad hadseregének fegyveresei állítottak fel Damaszkusz elővárosában. Előzetes értesülések szerint a foglyul ejtettek között nincsenek se nők se gyerekek.
Szíriában az iráni zarándokok a Sayedah Zeinab mecsetet látogatják Damaszkuszban, valamint egyéb szentélyeket. Nem ez az első eset az irániak foglyul ejtésére a szíriai válság kezdete óta.
ruvr.ruLegalább 48 iráni síita zarándokot ejtettek foglyul Szíriában a damaszkuszi nemzetközi repülőtérről vezető úton – közölte az Al-Alam iráni tévécsatorna képviselője Damaszkuszban.
A zarándokokat szállító autóbusz megállt az ellenőrzőponton, amelyet a Szíria szabad hadseregének fegyveresei állítottak fel Damaszkusz elővárosában. Előzetes értesülések szerint a foglyul ejtettek között nincsenek se nők se gyerekek.
Szíriában az iráni zarándokok a Sayedah Zeinab mecsetet látogatják Damaszkuszban, valamint egyéb szentélyeket. Nem ez az első eset az irániak foglyul ejtésére a szíriai válság kezdete óta.
ruvr.ruWashington titokban segíti a szíriai fegyvereseket
Ankara és Washington lépése meghiúsította Kofi Annan béketervét. A politikai elemzők úgy vélik, hogy a szíriai beavatkozás a közljövőben be fog következni, még az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankcióit megkerülve is.
A Reuter értesülései szerint a Szíriai szabad hadsereg fegyveresei Washingtontól kapnak segítséget: ezt személyesen Barack Obama rendelte el néhány hónappal ezelőtt. Egy titkos törökországi bázisra az amerikai hírszerzés képviselőit küldték el. Éppen ott, Adan városának közelében állomásoznak jelenleg a szíriai lázadók. A Fehér Ház nem kommentálta ezeket a jelentéseket. Csupán idő kérdése, hogy Washington megerősítse ezeket a kiszivárogattásokat – állítja Borisz Dolgov keletkutató:
Az Egyesült Államok a CIA-én keresztül és a török csatornákon keresztül fegyverrel látják el, finanszírozzák a szabad szíriai hadsereg lázadóit és más radikális szervezeteket. Ez régóta köztudott. Van egy bázis Törökországban: Incirlik. A bázis közelében található az ún. szíriai fegyveres felkelők csoportjának központja, ahol a CIA képviselői találhatóak.
Washington anyagilag is támogatja a felkelőket Szíriában. Az amerikai külügyminisztérium 25 millió dollárt különített el a «nem katonai jellegű költségekre», beleértve a kommunikációs eszközök szállítását is. A lázadókkal aktívan együttműködik Törökország is. Különböző források szerint az emúlt hónapokban a lázadóknak nem cask kézi lőfegyverekből álló szállítmányokat, hanem hordozható légvédelmi rendszereket is küldtek.
Ankara és Washington lépése újabb szintre emeli a szíriai konfliktust – jegyezte meg Gumer Isaev politológus-keletkutató:
Természetesen a hasonló fegyverszállítmányok megszegik azokat az elveket, amelyek Kofi Annan tervének alapját képezték. A béketeremtés kezdeményezésének hátterében fegyvereket szállítanak a konfliktusban résztvevő egyik fél számára, ezért abszurd dolog a helyzet rendezéséről beszélni. Emellett megjegyezném az orosz fegyverszállítmányokat érintő hisztériát, habár ez az államok közötti kétoldalú kapcsolatok részét képezi. A nyugat azonban előtérbe helyezi ezt a témát, hogy a saját szállítmányait igazolja.
A szakértők megjegyezték, hogy most lényegében véve egy Szíria elleni invázió előkészítése folyik az ENSZ határozatának ellenére. A Biztonsági Tanácsban a bevatakozás forgatókönyvét Oroszország és Kína hátráltatja. Ugyanakkor a szíriai ellenzék támogatói igyekeznek siettetni az eseményeket.
Az elmúlt néhány napban a szíriai kormány katonái folytatják a fegyveresekkel való harcot az ország második legjelentősebb városában, Aleppoban. Emellett Törökország megkezdte csapatai aktív összevonását a Szíriával határos területek mentén. Szerdán itt megkezdték a tankok bevetését.
A szíriai csapatok hozzáláttak az Aleppo elleni végső támadáshoz
A kormányzati csapatok hozzáláttak Aleppo végső támadásához. Szíria északi fővárosához a felkelés-ellenes elit csapatok 20 000 katonáját rendeltek.
A libanoni Al-Manar tévécsatorna közlése szerint a csapatok a fegyveresek által három irányból bevett Salah-ad-Din kerület irányába mozognak. A tüzérség és a helikopterek pontos csapásokat mérnek a szomszédos városrészekre, ahol a fegyveres ellenzék koncentrálódik.
A harcok Aleppo környkén folynak, Anadan, Azaz, Tell Rifaat településeken, ahonnan az ún. ”Szabad szíriai hadsereg” igyekszik erősítést küldeni. ruvr.ru
Húszezer katona rohamozta meg Aleppo városát
Szíriai katonai források szerint, Aleppo városában 20 ezer katona támadja a lázadókat. Az akcióban katonai repülőgépeket és helikoptereket is bevetettek. A városban tűzharc folyik. A lázadók szintén kiegészítették csapataikat.
A szíriai kormány azt állítja, hogy elűzték a lázadókat Damaszkusz minden részéből.
Az Al-Arabia TV-csatorna iráni túszokról mutatott be videót
Az Al-Arabia TV-csatorna bemutatott egy videót, amelyen szíriai lázadók által elfogott iráni zarándokok láthatóak. A lázadók azt állítják, hogy a 48 elfogott között az Iszlám Forradalom Őreinek testülete tagjai is vannak.
A zarándokokat szombaton rabolták el. Az szíriai iráni konzul akkor azt állította, hogy tudja a fogva tartottak pontos helyét. Az iráni diplomácia a fegyveres csoportokat vádolta az elrablásban. Később az iráni állami televízióban ugyanezt a verziót mutatták be.
Irán hivatalosan Törökország és Katar segítségét is kérte az elraboltak kiszabadításában.
Az első szíriai űrhajós Törökországba menekült
Az első szíriai űrhajós, Mohammed Ahmed Farisz átállt az ellenzék oldalára és ma Törökországba érkezett – közölte a török média.
Mohammed Ahmed Farisz 1987-ben a Szojuz TM-3 szovjet űrhajó fedélzetén a Mir űrállomásra érkezett, ahol felvételeket készített a közel-keleti térségről. Az űrutazás után azonnal visszatért a szíriai légierőhöz.
Támadás ért egy katonai bázist Törökországban: 19 halott
A török kormány közleménye szerint, 19 ember meghalt, amikor az ország dél-keleti részén fekvő katonai bázist kurd támadás ért.
A tűzharcban 11 lázadó, 6 török katona és 2 civil halt meg, 15 katona pedig megsérült.
A Kurd Munkáspárt tagjai 1984 óta harcolnak Kurdisztán függetlenségéért, amelynek következtében már több ezer ember vesztette életét.
ruvr.ruOrosz hadihajók Szíriában: egy politikai jelzés az Egyesült Államoknak
Oroszország hajókat küld Szíriába, a Moszkva által bérelt Tantuszi kikötőbe, fedélzetükön több száz haditengerésszel.
Az orosz hadsereg szerint a partraszálló hajók mindegyikén 120 felfegyverzett haditengerész van. A hajók az elkövetkező napokban meglátogatják Szíriát, és néhány napot ott töltenek.
A hajók küldetésének pontos természete továbbra sem világos. Míg az orosz hírügynökségek egy magas rangú tisztre hivatkozva azt állítják, hogy friss étel és víz vételezése céljából kötnek ki a hajók, néhány riport azt sugallja, hogy az orosz haditengerészek Tartuszban maradnak, hogy a kikötő orosz személyzetét megvédhessék.
Egy meg nem nevezett tengerészeti forrás pénteken azt nyilatkozta, hogy a hajók jelenleg egy tervezett hadgyakorlaton vesznek részt a Földközi-tengeren, és Tartusz felkeresése után a Boszporusz és az Fekete tenger felé veszik útjukat, Novorosszijszk orosz kikötője felé.
A Press TV meginterjúvolta Vicseszláv Maluzov közel-kelet szakértőt, hogy a témát jobban megvitathassuk. Alább az interjú közelítő leirata olvasható.
Press TV: Önnek mi az olvasata Moszkva azon döntéséről, hogy három partraszálló deszanthajót küld tengerészgyalogosokkal a fedélzetükön a szíriai Tartusz kikötőjében levő tengerészeti komplexumába?
Maluzov: A három nagy haditengerészeti hajó feltűnése Tartuszban ezekben a napokban, mikor az USA bejelenti, hogy növeli támogatását fegyverek és pénz formájában egyaránt a szír ellenállás felé, természetesen egy válaszlépés Oroszország részéről az amerikai álláspont ellenében.
Azt hiszem, hogy a látogatás hivatalos célja az, hogy a három orosz flotta, az északi, a távol-keleti és a földközi-tengeri flották találkozzanak a Fekete-tengeren, és ezen út során állnak meg csupán Tartuszban a hajók, melyek mindegyikének fedélzetén 120 tengerészgyalogos, és azok teljes fegyverzete megtalálható.
Úgy vélem, hogy ez egy politikai látogatás, egy jelzés az Egyesült Államok felé és Törökország felé, amely a szír határon harckocsi összevonásokat végez. Egy jelzés, hogy Oroszország a közeljövőben nem tervezi feladni korábbi álláspontját Szíriát illetően.
Összességében úgy vélem, hogy ha Kofi Annan pozícióját is tekintetbe vesszük, a visszavonulását, valamint a párbeszédet Szíriáról az ENSZ közgyűlésén, hogy az USA nem tervezi feladni a militáns csoportokat bátorító álláspontját Szíria ügyében.
Teljesen világos, hogy ez minden nemzetközi törvény megszegése, és az ENSZ azon Chartájának megszegése, mely minden, különösképpen katonai-, beavatkozást megtilt más országok belügyeibe.
Úgy hiszem, hogy a nemzetközi jogot nem ismerő Amerikai Egyesült Államok egy új politikát hirdetett a XXI. századra, azt, hogy többé nem tisztel semmilyen nemzetközi törvényt, nem tiszteli a népakaratot. Hisz kik is harcolnak most a szír kormány ellenében? Főként külföldiek, akiket kívülről küldtek és bátorítottak fel erre.
Úgy gondolom, hogy mindaz a gyanúsítgatás Kína és Oroszország ellen, nem igazságos az USA helyzetét figyelembe véve egy nagy hazugság, hogy miattuk tart itt a konfliktus. Nem érthetünk egyet azokkal az USA hivatalnokokkal, akik Oroszországot teszik felelőssé Kofi Annan béketervének aláaknázása ügyében.
Én ezt mondom, hogy Kofi Annan küldetését eleve elutasította az USA, akik azt mondták, hogy nekik nem ez a céljuk ezzel a küldetéssel. A küldetés célja az kell legyen, hogy leváltja a jelenlegi vezetést Szíriában. Nem ez volt a Biztonsági Tanács döntése, hisz a BT békét szeretett volna Szíriának, ám a USA háborút akart.
Ebben a helyzetben azt mondom, hogy a szír kormánynak nem szabad megkötnie a kezét, bármilyen módszereket alkalmazhat, bármi áron meg kell állítania a vérontást az országában. A szír hatalom legitim joga, hogy bármilyen rendelkezésére álló erőt használjon, hogy befejeződjön a vérontás.
Úgy vélem, hogy Oroszország minden erőfeszítést megtesz a nemzetközi szinten azért, hogy meggátolja a nyílt beavatkozást Szíriában Törökország, Libanon, vagy bármely más ország irányából. Azt hiszem, hogy a közvetlenül nem avatkoznak be az amerikaiak sem, ám fedetten igen: modern fegyvereket, tankok és repülőgépek ellen szállítható rakétákat szállítanak többek között.
Szerintem ez sem a háború, sem a béke felé nem vezet. Oroszország a békét választotta, Amerika a háborút.
Press TV: Minden tiszteletem az Öné, de nem csupán az USA űzött gúnyt a nemzetközi jogból, és ezzel lényegében az ENSZ-ből is, ahogy ön említette, de egyben Franciaország és az Egyesült Királyság is, más országokkal egyetemben.
Maluzov: Úgy gondolom, hogy az orosz katonai jelenét a tengeren, Tartusznál, a mindenki által független államként hivatalosan is elismert Szíria területén vita kérdése lenne Oroszország és az USA között.
Nem gondolom, hogy bármilyen esetben egy ilyen békés manőverezés katonai szembenállást okozhat Oroszország és az USA között. Azt gondolom, hogy a politika keretein belül maradva jutott Oroszország arra a döntésre, hogy katonai erőt fog a szír földön kialakuló eseményeket illető politikai álláspontjának hangsúlyozására használni.
Azt hiszem, hogy ez egy határozott álláspont, egy diplomáciai álláspont, mely magában foglalja az ENSZ-béli tanácskozásokon elfoglalt orosz álláspontot is, azt a helyzetet illetően is, amikor a szaúdiak azt ajánlották, hogy a szír kormányt kéne hibáztatni a túlkapásokért, ha a szír elnök hajlandó lenne visszavonulni.
Úgy gondolom, hogy még az ENSZ Közgyűlésnek sincs joga ilyen kérdéseket megvitatni. Bármely a világbékét illető kérdés a Biztonsági Tanács jogköre, nem a Közgyűlés üléseié.
Úgy vélem, hogy ez egy nagyon régi viszály Oroszország és az USA között, mely egész az 50-es évekig, a koreai háborúig nyúlik vissza. Amikor az USA nyomást gyakorolt az oroszokra – akkor szovjetekre – hogy az ENSZ közgyűlésdöntését ismerjék el magasabbrendűként, mint a Biztonsági Tanácsét.
Az ENSZ Chartája egy másik választ is ad ezekre a kérdésekre. Ez egy nagyon régi vita Washington és Moszkva között, és úgy gondolom, hogy Washington ismét ugyanazokat az eszközöket alkalmazza a közel-keleti geopolitikai céljai eléréséhez is.
Úgy gondolom, hogy Oroszország álláspontja teljesen szilárd, igazságos és az ENSZ Charta jogállásán alapuló.
forrás: PressTV
fordította: Me
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése