A világvégéről, ami nem jön el (egyelőre)

José G. Funes jezsuita, a vatikáni obszervatórium igazgatója a L’Osservatore Romano december 12-i kiadásában kommentálta a prófécia nyomán kitört pánikot.

Hangsúlyozza, hogy az embereket mindig is foglalkoztatta létezésük kezdetének és végének problémája. Évezredeken át mindig feltették a kérdést: honnan jöttünk és hová megyünk.

A médiában, a világhálón az utóbbi időben sok szó esik a maják által állítólag 2012. december 21-re megjövendölt világvégéről. A Google-kereső több tízmillió találatot dob ki a témáról. A prófécia beszél a bolygók és a Nap együttállásáról a tejútredszer középpontjával, a föld mágneses mezejének megfordulásáról. A kijelentések tudományosan olyannyira nem megalapozottak, hogy nem is érdemes vitatkozni róluk.

2003-ban a vatikáni obszervatórium igazgatója járt Copánban, a maják központjában; közelről láthatta, valóban milyen nagy szakértelemmel fürkészték az eget. Nem firtatták ugyan, hogy a Föld vagy a Nap áll-e a világegyetem középpontjában, inkább az érdekelte őket, hogy a korábbi megfigyelésekben olyan ismétlődést fedezzenek fel, amely alapja lehet a jövő feltérképezésének. A maja kultúrában az időnek ciklikusan ismétlődő dimenziója volt. A csillagászat a politika és a vallás szolgálatában állt, megszállottan kereste az ismétlődő időciklusokat.

Funes kifejti továbbá, hogy a világegyetem története körülbelül 14 milliárd éve kezdődött. Tudjuk, hogy 4 százaléka megfigyelhető anyag, 23 százaléka sötét anyag és 73 százaléka sötét energia. A leginkább megbízható vizsgálatok szerint a világegyetem folyamatos tágulását éppen a sötét energia gyorsítja. A tudományos magyarázat feltételezi, hogy kezdetben exponenciálisan, vagyis végtelenül gyorsan tágult a világegyetem, ezt inflációs szakasznak nevezzük. Ha helytálló ez a modell, akkor egy nagyon távoli jövőben – évmilliárdokról van szó – végül „szétrobban”.

A kozmológia ennyit tud mondani a világegyetem jövőjéről. El kell azonban mondani, hogy tudásunk nagy, de nem teljes. Máig nem ismerjük a sötét anyag és a sötét energia fizikai természetét, a hatásukat azonban képesek vagyunk vizsgálni.

A keresztény világlátás szerint a világegyetemnek és a történelemnek értelme van. Az emberi lény legmélyén él a meggyőződés, hogy a nem a halálé az utolsó szó. A kozmológia szerint a világegyetem egy hideg és sötét vég felé tart; a keresztény üzenet viszont azt tanítja nekünk, hogy a végső feltámadásban, az utolsó napon Isten helyreállít minden embert és az egész világegyetemet.

Szent János apostol ezt a jövőt írja le a Jelenések könyvében: „Új eget és új földet láttam… Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük.” (Jel 21,1.3)

A Jelenések könyve prófétai szó, nem pedig tudományos információ a világegyetem és az ember jövőjét illetően. Prófécia, amely megmutatja a történelem legmélyebben rejlő alapját és irányulását. Abban a történelmi pillanatban az üldöztetést szenvedő keresztény közösséget igyekezett bátorítani vele a szentíró. Isten szava arra emlékeztet, hogy egy jó jövő felé megyünk, még akkor is, ha különféle válságok sújtanak. Biztosít minket arról, hogy az emberiség és a világegyetem jövője Krisztusban van.

Magyar Kurír